home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Túl vagyunk az 50. American Music Awardson!
Zvekán Péter
2022.12.09.
LXXVII. évf. 48. szám
Túl vagyunk az 50. American Music Awardson!

November 20-án tartották meg az 50. American Music Awardsot, mely az egyik legfontosabb zenei díjátadó az Egyesült Államokban — pedig eredetileg kényszerből született az egész. A koncepciót Dick Clark találta ki az ABC számára, lejárt ugyanis a szerződésük a Grammy-díj-átadók közvetítésére, így azt valamivel pótolni kellett — az elképzelés pedig bejött! Annak idején még egy szakmai zsűri döntött arról, hogy kik legyenek a jelöltek, olyan infók alapján, mint hogy mennyi lemezt adtak el, vagy hogy az előadó vagy a zenekar dalait hányszor játszották a rádiók. Manapság ez már teljesen megváltozott. 2006 óta ugyanis a közönség szavazhat az AMAs weboldalán.

Jelöltekben pedig az idén sem volt hiány, viszont Taylor Swift hatalmasat tarolt. Hat díjra volt jelölve, és ezeket mind el is vitte. Ezzel együtt összesen negyven AMA-díjat mondhat magáénak, amivel rekordot is döntött, hiszen így már hivatalosan is ő a legtöbbet díjazott előadó az American Music Awardson!

Rajta kívül persze más sem ment haza üres kézzel. A vasárnapi gála díjazottjai között van Harry Styles is, aki a legjobb popelőadó lett, az As It Was című dala pedig A legjobb popsláger kategóriában lett a befutó. Beyoncé a legjobb női R&B-előadó lett, a sorban 7. albuma, a Renaissance pedig a legjobb R&B-album. Chris Brown a legjobb R&B-előadó, Kendrick Lamar a legjobb hiphopelőadó díját vitte el, és az ő albuma, a Mr. Morale & the Big Steppers lett a legjobb hiphopalbum, míg Nicki Minaj a legjobb női hiphopelőadó kategóriában győzedelmeskedett.


Lionel Richie (Forrás:cloudfront-us-east-1.images.arcpublishing.com)

Az idén új kategóriákat is bevezettek, melyek közül az egyik legérdekesebb a Kedvenc K-pop előadó. Azért izgalmas ez, mert néhány éve még nem igazán tudatosodott bennünk, hogy van egy ilyen irányzat, az elmúlt időszakban viszont egyre többet hallani róla, és egyre több sikeres K-pop előadó lesz nemzetközileg is (el)ismert. És hogy az idén ebben a kategóriában ki lett a befutó? Nem is volt kérdés, hogy a BTS, mely csapat a K-pop kategóriában, de még a Kedvenc popduó vagy -csapat kategóriában is győzedelmeskedett.

Mindeközben Маchine Gun Kelly a legjobb rockelőadó díját vihette haza, akiről mi, európaiak főleg azért hallunk, mert botrányos öltözékekben jelenik meg párjával, Megan Foxszal, így általában ők a bulvárlapok kedvencei, hiszen mindig lehet róluk valamit írni. A Måneskin 2021-ben megnyerte az Eurovíziót, és azóta az egész világ megismerte. Folyamatosan ott van a slágerlistákon, és mindig valami újdonsággal áll elő. A kemény munka egészen odáig repítette a csapatot, hogy az Egyesült Államokban is kedvelik — olyannyira, hogy az idén a Beggin’ című felvétele a legjobb rockdal lett. Az év turnéja a Coldplay-é lett, Elton John és Dua Lipa kapta a Kedvenc Kollab Díjat, mert összehozták a Cold Heart című slágerüket. Az Elvis című film zenéje lett a kedvenc soundtrack, Lionel Richie teljes életművét pedig Icon Díjjal ismerték el.


Taylor Swift - (Forrás: www.talkingwithtami.com)


Маchine Gun Kelly (forrás:thenational-the-national-prod.cdn.arcpublishing.com)


Måneskin (Forrás:www.wetheitalians.com)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..