A könyvben olvasható negyven elbeszélés és azok szereplői földrajzilag főleg Szabadkához és környékéhez kötődnek. Lovas Ildikó Kosztolányi, Csáth és még sok más szerző mellett imádja Agatha Christie írásait.

— Nem kell nagy íveket megtenni, bejárni az egész világot ahhoz, hogy felfogjuk, mi történik velünk, mert Miss Marple elmélete szerint egy piciny faluban is jelen van a jó és a rossz is. Tetten érhető. Nem kell körbejárni a világot, és mindent megtapasztalni, attól nem leszünk sem okosabbak, sem bölcsebbek, egyszerűen csak az a kérdés, hogy hogyan nézünk és mit látunk. Úgy döntöttem, a szövegekben ezeket a történeteket fejtem fel. Egy-egy életet, emberi történetet mutatok be. Ezek azok a momentumok, motívumok, amelyekre felfűzhető egy nagyobb egység.

A novellák közül több már korábban is olvasható volt, hiszen megjelentek a Magyar Szóban, később változtatásokkal ezek kerültek bele a könyvbe, mely három egységre, három fejezetre tagolódik. Ezek: a Nem, az Igen és a Talán. A sorrendiségen az utolsó pillanatig agyalt a szerkesztő és a szerző. Végül úgy döntöttek, hogy a Nem indítja a sort, egyúttal ez a leghosszabb fejezet is.

— Lehet, van ebben valami elfogadás. Két dolgot megtanultam mostanra: az ember fiatalon elképzel valamit, főleg, ami az irodalmat illeti, s ezekre az első reakciója az igen. Igen, meg akarom csinálni, igen, meg akarom írni, igen, ki akarom mondani. Csak a műfaji megkötések, az irodalmi módozatok váltakoznak, amelyeken keresztül az a bizonyos fiatal kifejezi magát. Az évek múlásával azonban sokkal fontosabbá válik az elhallgatás és az, hogy mi ne kerüljön bele egy szövegbe, melyik szöveg ne kerüljön bele a regénybe. Amikor valamire azt mondjuk, hogy nem, akkor el is bizonytalanodunk. Biztos, hogy így van? Az igen viszont könnyelműen kimondottságot feltételez — foglalta össze a szerző.

Szerda Zsófi felvételei

A beszélgetés során kitértek az irodalom szerepére is. Lovas Ildikó szerint az irodalom alapjában véve legyen jó, szórakoztató. S maga az olvasás is legyen jó dolog. Egy könyv attól lesz jó, ha könnyen olvasható. Ha az írója könnyedén tudja átadni olvasójának azt, ami őt feszíti. Az olvasó ne szenvedjen. S ha sikerül jól megírni egy regényt, akkor azzal ezt el is érjük.

A kötet vizualitásáért Blaskó Árpád felel. Mint mondta, nagyon szeret a szerzőkkel beszélgetni egy-egy elképzelésről, arról, hogy számukra mit jelent a könyvük.

— Ildikóval eleinte teljesen más irányban gondolkoztunk, eltérő ötletek merültek fel bennünk. Amikor összeállt a könyv, akkor alakult ki a végső borító, mely letisztultabb és sokatmondóbb. Mindenki bele tudja egy kicsit látni a saját ötletét.

Lovas Ildikó hozzátette, hogy minden szerző rettenetes kínokat él át könyve születésekor, amit a szerkesztők és a grafikai szerkesztők okoznak. Ő ezt úgy oldja meg, hogy engedékeny, és nem vitatkozik velük: — Én a szavak embere vagyok, Árpád nem. Amikor megmutatta a számítógépen, megértettem, hogy amiről beszéltünk, az látható a borítón is — mondta Lovas Ildikó, majd később fel is olvasott a Rózsaketrecből, az est végén pedig dedikálta új regényét.