* November 22-e a közoktatás napja, így magától értetődő a kérdés: milyen helyzetben van a délvidéki magyar közoktatás?
- Tőmondatokban semmiképp sem lehet megfogalmazni, hogy milyen a magyar közoktatás helyzete. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a délvidéki magyar közoktatás helyzete lényegében a szerbiai közoktatás helyzetének a figyelembevételével vizsgálható csupán. Mivel azonban a szerbiai közoktatás valamelyest javult a kisebbségi oktatást is szabályozó új oktatási kerettörvény rendelkezéseinek hála, és a nemzeti tanácsokról szóló törvény is megjelent, azt hiszem, bizakodóak lehetünk. Jobb idők virradnak a délvidéki magyar közoktatásra is. A minősége azonban nemcsak a rendelkezéseken és törvényi kereteken múlik, hanem az objektív iskolai helyzeten is: elsősorban a tanári szerepre gondolok. A közoktatás értékelésekor a magyarul oktató tanárokra kell tehát a figyelmünket összpontosítanunk. Ki kell lépnünk a bezártságból, a hagyományos oktatási szerepkörből.
Az oktatásunkat rendező törvények a későbbiekben megfogalmazandó szabályzatok és rendszerek alapkövei. Ha körülnézünk a szomszédos országokban, megfigyelhetjük, hogy mindenütt vannak már arról szóló dokumentumok, milyen újabb protokollt kell alkalmazni az osztályzásra, a tanulók tudásának mérésére; hogy miként kell viszonyulni a felnövekvő nemzedékhez, mire fogékonyak, milyen tanárt fogadnak el, továbbá hogy milyen módon kell az információáradat közepette a gyerekeket irányítani.
* Tanárainknak lehetőségük van-e az irányítószerep betöltésére, rendelkezésükre állnak-e a tankönyvek?
- Az utóbbi egy-két évtizedben sokkal nagyobb szabadsága van a tanárnak, mint régebben. Ezzel a szabadsággal azonban tudni kell élni, és a felelősséget is vállalni. Hogy ez sikerül-e, azt majd csak egy-két év múlva mérhetjük fel, 2011-ben, amikor az első reform szerint tanuló általános iskolások záróvizsgát tesznek. Az Országos Oktatási Tanács ugyanis elfogadta azt a dokumentumot, amely a tudás standardját határozza meg a záróvizsga időpontjában. Ez a tanároknak is irányadó támpont, hiszen arra vonatkozik, hogy mit kell a végzős diáknak tudnia. Nem azt határozza meg tehát, hogy mire kell a diákot megtanítani, hanem arra, hogy mit kell tudnia. Itt kerül talán előtérbe a tanári szakmaiság kérdése. Az egyszeregyet ugyanis bárki fel tudja mondatni, ám a megtanításához - vagyis hogy a szerzett tudását a gyermek a gyakorlatban is alkalmazni tudja - már szakmai és módszertani kérdésekben jártas pedagógus kell.
A tankönyv pedig a harmadik évezred elején is alapvető oktatási eszköz. A tankönyvekről szóló törvény szeptember 11-én lépett életbe. Ez a törvény  hat hónapon belül mintegy hat szabályzat meghozatalára kötelezi a miniszter urat. A szabályzatok egyike például a kis példányszámú tankönyvekről való rendelkezés. E kérdéskörben több csoport van érintve. Elsősorban a kisebbségi oktatásban részesülők szenvedhetnek hiányt tankönyvekben, de rajtuk kívül a különleges nevelést igénylő diákok is. A jövőben tehát a tankönyvkiadók a kis példányszámú tankönyvek megjelentetésében is érdekeltek lesznek, s ennek hála belátható időn belül rendeződni látszik a magyar diákokat évtizedek óta nyomasztó tankönyvhiány.
* Boris Tadić budapesti látogatása alkalmával Sólyom László köztársasági elnök megköszönte a szerb kormánynak, hogy egy év haladékot adott a vajdasági magyar közösségnek körzeti iskolák létrehozására és iskolabuszok vásárlására. Hol tart most ennek a kérdésnek a megoldása?
- Erre a kérdésre a válasz még nem fogalmazódott meg, de az iskolahálózat ésszerűsítésének szükségessége nem söpörhető szőnyeg alá. A ,,hol tartunk?” kérdés egyelőre tapogatózás, helyzetfelmérés. Az iskolahálózat létrehozásakor mindenképpen a diákokra kell fókuszálni, ügyelve arra, hogy a tanuláshoz való jogaik ne sérüljenek meg.
Az iskolabuszok kérdése pedig vélhetőleg akkor kerül megtárgyalásra, amikor már kirajzolódnak azok a körzeti oktatási központok, amelyeket elsősorban a szigetben és a szórványban élő  kis lélekszámú magyar közösség számára alakítanánk ki. Az erre vonatkozó elképzeléseinket már négy-öt évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Tanács által szervezett délvidéki magyar közoktatást értékelő konferencián megfogalmaztuk, ám a megvalósítását az akkori társadalmi körülmények megakadályozták. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy a délvidéki magyar közoktatás része a szerbiai közoktatásnak, ezért az ésszerűsítés sem vonatkozhat csak miránk.
* Hogy véli: a sajtótájékoztatón elhangzott egy év haladék elegendő a munka elvégzéséhez?
- Egy éven belül biztosan nem kerül rá sor. Ez alatt az idő alatt azonban a körzetek kialakításának a szempontjai talán körvonalazódhatnak. Azt hiszem, az általunk korábban javasolt módon, több lépésben, mindig egy adott területre összpontosítva kell ezt a kérdést megoldani.
* A Magyar Nemzeti Tanács indítványára tavaly képzési program kezdődött, melynek keretében a magyar diákok  nem a szerb irodalmi vonatkozású tananyagot, hanem korszerű módszerekkel a mindennapi szerb nyelvű társalgás formáját, a köznyelvi kommunikációt gyakorolták. Eredményes volt ez a kezdeményezés?
- A tavaly elkezdett szerb nyelvi felzárkóztatási képzés lefektette az állami iskolai rendszerben igényelt szerb nyelvi képzés alapjait. Három olyan módszertani és pedagógiai jellegű, a szerb nyelvet idegen nyelvként tanítani igyekvő tankönyv készült, amely a magyar diákok szerb nyelvi felzárkóztatását segíti elő. A szerb mint nem anyanyelv nevű tantárgy évről évre a reformmal egyidejűleg változik, viszont akik ezeket a tanterveket írják, azok továbbra sem tettek eleget az MNT azon kérésének, hogy a nem szláv nyelvcsoporthoz tartozóak számára alap- vagy előtudási szint szerint történjen az oktatás. Úgy gondolom, hogy miután a nyolc évvel ezelőtt kezdődött reform eléri a nyolcadikosokat, és kilépünk belőle, módosítani kell ezeket a programokat. Az első évfolyam Gašo Knezević oktatási miniszter idején nagyon szépen indult. A kormány- és miniszterváltással aztán ez a folyamat megfeneklett, és néhány lépést visszahátrált. Most úgy tűnik, ismét létezik egy olyan mag, amely az oktatás korszerűsítését, az európai oktatási trendekhez való felzárkózást fontosnak tartja. Ezért végső ideje, hogy változtassunk azon az egysíkú programon, amely nem alkalmazkodik a más-más nyelvi közegből érkező tanulók nyelvtudásszintjéhez. A magyar tanulók szerb nyelvre való tanításakor ezért véleményem szerint a differenciált oktatás bevezetésére van szükség.