* Mint az MNT Intézőbizottsága közoktatási kérdésekkel megbízott tagja nemrégiben azt nyilatkozta, hogy minden diáknak egyenlő esélyt kell nyújtani az anyanyelven való tudásszerzéshez, a színvonalas oktatáshoz. Ön szerint hogyan lehet mindezt megvalósítani, melyek a gátló tényezők, és hogyan lehet felülkerekedni rajtuk? Ugyanakkor történtek-e már konkrét lépések ezen a téren?
- Az elmúlt két és fél év alatt, amióta Szerbiában a nemzeti tanácsok töltik be a kisebbségi önkormányzatiság szerepét, számtalan megoldásra váró feladattal szembesültünk. Az oktatási helyzetkép elemzésekor a következőket találtuk leginkább aggasztónak: alig tíz év alatt több mint 6000 fővel csökkent közoktatási intézményeinkben a magyar nyelven tanuló diákok száma; az általános iskolákban gyermekeink 20%-a, a középiskolákban több mint a 30%-a nem tanul anyanyelvén; több olyan településen is megszűnt a magyar nyelvű oktatás, ahol a magyar népesség lélekszáma meghaladja a 2000 főt. Oktatásunk alakulásának egyik meghatározó tényezője a vajdasági magyarságra jellemző lelkületi beállítottság, a tanulással és a továbbtanulással szembeni bizalmatlanság. Fiataljaink esetében ritka a tudásra alapozott jövőkép. A bizonytalanságot egy átfogó és kiszámítható vajdasági magyar ösztöndíjrendszer hiánya csak fokozza.
Meggyőződésem, hogy tényleges változást csak egy sajátságos, az ország oktatási rendszerében többszintű alrendszerként működő vajdasági magyar iskolahálózat kialakítása eredményezhet. Így intézményrendszerünk nemcsak nyelvében, hanem szellemiségében is magyar lenne, és irányítása is közösségünkre tartozna. Úgy gondolom, hogy iskolahálózatunk fejlesztésének akkor van igazán értelme, ha a mennyiségi mutatókon kívül a minőségi mutatókat is magasabb színvonalra tudjuk emelni. Ez abban az esetben valósul meg, ha ugyanolyan lehetőségeket teremtünk a falvaink összevont tagozatain tanulóknak, a szórványdiákságnak, a kis, alig néhányfős osztályokban is, mint a belvárosi iskolákban. Ehhez azonban az általános folyamatokon túlmenően néhány specifikus körülménnyel is szembe kell néznünk, mint pl. a tanári szakmai színvonalát biztosító utánpótlás hiánya, a tevékeny szakmai közélet erőtlensége, valamint a szakmai megmérettetés és verseny hiánya. Éppen ezért az MNT közoktatási programja a pedagógusok szakmai szinten való tartását és fejlődését szervezett keretek között, ám öntevékeny alapra helyezi. A pedagógustársadalomnak fokozatosan, ám tevékenyen részt kell vállalnia az oktatás-technológiai és módszertani szemléletváltásban. Ezáltal kiépülnek a szakmai kontroll spontán mechanizmusai, és megalapozódnak egy minőségbiztosítási tevékenység szakmai és szervezeti feltételei. Ennek érdekében a Vajdasági Magyar Oktatási Honlaphoz kapcsolódóan Regionális Sulinet-program kidolgozását kezdeményeztük, amelyhez szintén elengedhetetlen az MNT oktatási tevékenysége intézményes hátterének megteremtése gyakorlati síkon is.
* Nemrégiben civil szervezetek nyílt levélben és nyilatkozatban bírálták az MNT oktatási programját.
- A MNT oktatási testülete a Tanács által elfogadott rövid és hosszú távú programja alapján végzi feladatait.
Bizonyos fokig megértem egyesek türelmetlenségét és sürgető tenni akarását a vajdasági magyar oktatás ügyében, hiszen ezek a társadalmunkban bekövetkezett változások lehetőségein és kisebbségi közösségünk szükségletein alapulnak. El kell azonban fogadnunk azt a tényt, hogy a vajdasági magyar oktatás a szerbiai oktatás szerves része, ezért az általunk szorgalmazott kezdeményezések is - a nemzeti tanácsokról szóló törvény meghozataláig - csak az állami oktatásban történő változások dinamikájával összhangban érvényesíthetők.
A megalapozott, kivitelezhető és átgondolt javaslatokat szívesen fogadjuk, mind a civil szervezetektől, mind a társadalom egészétől. Ezeket igyekszünk beépíteni mindennapi tevékenységünkbe és programjainkba. Ezért is tartom fontosnak a konstruktív dialógust, amely nem a múltban meg nem valósított lehetőségekre alapozza a vajdasági magyar oktatás stratégiáját, hanem közösségünk valós helyzetére, a jelen és a jövő pedagógiai elveire épül.
* Az Új Kép a pedagógusok és a szülők folyóirata, amelynek Ön 1997 óta felelős szerkesztője. Mik voltak az elképzelései, amikor elvállalta ezt a tisztséget, és azok mennyiben valósultak meg?
- A pedagógusi tevékenység alapvetően dinamikus, és ez nemcsak a generációk váltásában tapasztalható, hanem a tudásanyag, az információ sokszorozódásában, az adott időben hatékony oktatási módszerek, megoldások alkalmazásában. Az akkori bezártság közepette spontán merült fel az ötlet, hogy az Új Képe révén mi pedagógusok egymástól tanuljunk, egymás jól bevált módszereit kövessük, segítsük a szemléletváltást, és lehetőség szerint kicsit kipillantsunk a világba. Úgy érzem, a cél megvalósult, hiszen több száz gyakorló tanár cikkét közöltük az elmúlt években.
* Január óta alaposan megváltozott a folyóirat külleme, tetszetősebb, modernebb lett. Hogyan került sor erre a változtatásra, és vajon együtt jár-e tartalmi megújulással is?
- Az Új Kép nem az első megújulását éli, bár tény és való, hogy a szerkesztőség néhány tagjának határozott kiállása után ez a leghatározottabb és legcéltudatosabb váltás a tudomány, a tudományosság és esztétikum felé. Engedje meg, hogy kérdésére a szegedi teológia tanszék tanárának a nekünk küldött üzenetével válaszoljak: ,,Köszönet a Fénnyel írt evangélium ízléses és informatív megjelentetéséért. Igen kellemes meglepetés volt kezembe venni a periodikájukat. Tipológiája és szerkesztése, de tartalmi vonatkozásban is példamutató lehet más magyar pedagógus-kiadványok számára. Gratulálok a további munkájukhoz, és életükre Isten áldását kívánom. Tisztelettel és nagyrabecsüléssel, dr. Benyik György”
* Volt-e olyan fordulópont vagy meghatározó élmény az életében, minek hatására úgy döntött, hogy a pedagógiai pályára lép?
- Mivel alapvégzettségem szerint biológus vagyok, a tanítást kezdetben átmeneti lehetőségként éltem meg. A tanári életforma lassan érlelődött bennem, és hivatásként talán csak akkor tudatosodott, amikor saját gyermekeim is diákok lettek. Amikor láttam mindennapi gondjaikat, szorongásaikat, de ragaszkodásukat és sikereiket is a tanulásban.
* Mint pedagógusnak mi volt a legnagyobb sikerélménye, illetve kudarca? Hogyan élte meg az egyiket, hogyan a másikat?
- A tanári pálya tele van sikerélmény-lehetőséggel, csak fel kell ismerni őket. Egy jól sikerült tanóra, a tanítványaimban tetten érhető ,,hozzáadott érték” a legcsodálatosabb dolog számomra. De valahol a legnagyobb megelégedettséget olyankor érzem, amikor a végzős diákok búcsúznak az iskolától, és amikor a pedagógus perspektívájából én is ballagok az időben. Visszafelé és előre... Kudarcélményeimet pedig leggyakrabban az okozza (ezekből az elmúlt években sajnos akad bőven), ha valamelyik diákom élete nem a képességeinek megfelelően alakul, tájékozatlanság, nemtörődömség vagy esetleg a szülői biztonságos háttér hiányában.
* Pedagógiai alapelve, ars poeticája?
- Következetesség, tudományosság, kölcsönös megbecsülés.
* Három gyermeke milyen útravalót kapott, kap Öntől mint szülőtől és mint pedagógustól?
- Talán ezt a két szerepkört nem is lehet elválasztani, de attól még természetesen az ember otthon nem tanár, az iskolában pedig nem szülő. Mindkét helyen kell azonban lennie egy kapcsolatnak, egy hangulatnak, egy bizalomnak, egy modellnek, amely nem mesterkélt, hanem őszinte és kiszámítható. Ezt igyekeztem gyermekeim számára szülőként is megteremteni, valamint a hitet a tudás értékében, a (nem diák értelemben megélt) tanulás iránti igény elégedettséget adó erejében.
* Amikor nem pedagógus, mi az, ami legjobban érdekli?
- Amikor nem vagyok pedagógus, a család, a gyermekeim vannak az érdeklődésem központjában. Ha egyszer majd több időm lesz, szeretném a genetika iránti vonzódásomat kiterjeszteni, családfa-kutatásokat végezni, elmélyülni a molekuláris biológia félelmetesen csodás világában.