Történelmi pillanat
Gyurkovics Virág
2015.10.11.
LXX. évf. 40. szám
Történelmi pillanat

Beköltöztek az első lakók az Európa Kollégiumba — Szeptember 30-án birtokba vehették szobájukat az Európa Kollégiumban az Újvidéki Egyetemnek azok az elsőéves hallgatói, akik az elszállásolás első körben kiírt pályázatán kedvező elbírálásban részesültek. A gólyákat ünnepélyes megnyitó keretében fogadták, és sor került a lakhatási szerződések aláírására is.

A diákok a délelőtt folyamán már beköltözhettek szobájukba, és barátkozhattak az épülettel, megismerhették egymást. Az intézményt hivatalosan a kora délutáni órákban nyitották meg.

Elsőként Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke szólt a hallgatókhoz. Mint mondta, olyan történelmi pillanat részesei lehetnek az elsőévesek, amelyről a gólyák évtizedeken át csak álmodhattak. A vajdasági magyar közösség egy csaknem hatmillió euró értékű középülettel gazdagodott: Vajdaság Autonóm Tartománya, az MNT, a magyar kormány és a római katolikus egyház közös támogatásával elkészült az Európa Kollégium.

— Az újvidéki kollégium szükségességének ötlete 2006-ban merült fel, 2015-re többszörös összefogással épült fel az intézmény, mely európai viszonylatban is minden követelménynek megfelel. Az impozáns épület már a nevében is hordozza azt a szellemiséget, amely életre hívta a polgári eszmeiséget, a technikai fejlődésbe, a kutatás fejlesztésébe vetett hitet, a magyarság szakembereinek kiművelését, valamint a tudományos kutatás ösztönzését. A kollégium 2008. évi alapkőletételétől küzdelmes évek teltek el. Az intézmény immár Vajdaság minden szegletéből várja az egyetemre, főiskolákra felvételt nyert hallgatókat, akik az itt megszerzett tudást a magyar közösséget gazdagítva szülőföldünkön kívánják hasznosítani — mondta Jerasz Anikó, majd hozzátette: az Európa Kollégium az életre felkészítő iskola és egyúttal a tudás fellegvára. A hallgatók egyetemi tanulmányaihoz az MNT nevében sok sikert kívánt.

A kollégium megbízott igazgatónője, Snejder-Sára Ildikó is köszöntötte az új lakókat. Megköszönte a diákok intézmény iránti bizalmát, hogy az Európa Kollégiumot választották otthonuknak.

— Legyetek büszkék rá, hogy ti lehettek a kollégium első lakói, és arra kérlek benneteket, hogy ezt becsüljétek meg. Közös kötelességünk, hogy vigyázzunk a kollégium értékeire. Szeretném, ha a kollégiumot a következő generációknak is ilyen állapotban tudnánk átadni. A házirend betartása pedig nemcsak a kollégium érdeke, hanem a tiétek is, hiszen ez az alapja a konfliktusmentes együttlétnek.

Snejder-Sára Ildikó bemutatta a kollégium nevelőtanárait, akikkel együtt fogják tartalmasabbá, szebbé, könnyebbé tenni a hallgatók egyetemi éveit: Fődi Éva, Danyi Zsuzsanna, Tönki Csenki Karolina, Morvai Gábor, Kovács-Birkás Zsolt. A szabadaktivitásokkal megbízott koordinátor Kasza Csongor, az egyetemi lelkész pedig Baranyi László atya. Az igazgatónő végezetül eredményes egyetemi éveket kívánt.

A beszédek után került sor a lakhatási szerződések ünnepélyes megkötésére, majd a Vajdasági Magyar Diákszövetség elnöke, Sóti Attila köszöntötte a gólyákat. Örömét fejezte ki, amiért a tizennyolc éves VaMaDisz is részese lehet ennek a történelmi pillanatnak.

— Elnézve az épületet, látva, hogy milyen nagyszerű szakkollégiumi ellátás, szabadidős programok állnak majd a rendelkezésetekre — a színvonalas oktatáson kívül, melyet az egyetem nyújt —, úgy gondolom, nagyszerű döntést hoztatok azzal, hogy itthon kezdtétek meg tanulmányaitokat.

A VaMaDisz a jövőben is részt vesz az újvidéki egyetemisták, így az Európa Kollégium lakói életének szervezésében. Több programot is az új létesítményben fognak megtartani, és persze számítanak a bentlakók részvételére is. Végezetül a szervezet egyik tagja néhány hasznos, az egyetemi élet megkezdéséhez szükséges gyakorlati információt osztott meg az elsőévesekkel.

Az Európa Kollégium négy szinten, 206 kétágyas, összkomfortos szobával, kilenc teakonyhával és számos közös helyiséggel várja lakóit. A bentlakásról szóló második pályázati kiírásra október 20-áig jelentkezhetnek a felsőbb éves, mesterkurzus- és PhD-hallgatók. A jelentkezők további 319 helyet tölthetnek be.


Kattintson az alábbi képre, és tekintse meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Oktatás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..