A megnyitón jelen volt Nikola Selaković kulturális miniszter, Stevan Bakić, Szabadka polgármestere, Maja Gojković, a Tartományi Kormány elnöke, dr. Juhász Bálint, a tartományi parlament elnöke, dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, Miloš Nikolić, a szabadkai Népszínház igazgatója, és sokan mások.

Nikola Selaković elmondta, történelmi nap a mai, visszatérnek ide azok, akiknek itt van a munkahelyük. Egy modern, felújított épületbe, mely jóval meghaladja az európai standardokat.

— Lehetőségünk volt meglátogatni a kicsi és a nagy színpadot is, most ebben a csoda szép koncertteremben vagyunk, és büszkeséggel mondhatom, hogy ilyen színháza a régióban senkinek nincs. Sem Magyarországnak, mely nagyságrendekkel több pénzt fektet a kultúra támogatására, mint Szerbia, sem Romániának vagy Horvátországnak, csak Szabadkának, Szerbiának. Ez annak a bizonyítéka, hogy a kitartás és a fel nem adás meghozza gyümölcsét. Ma mindannyian büszkék vagyunk arra, amit Szabadka és Szerbia kapott. De már holnaptól komolyan kell foglalkoznunk ennek az intézménynek a működésével: hogyan tehetjük Európa-szerte ismertté, nemcsak a technikai és technológiai lehetőségei révén, hanem a műsorpolitikájának, valamint azoknak a művészeknek köszönhetően is, akik itt fognak fellépni.

A miniszter elmondta, vonattal érkeztek, aminek egyik oka funkcionális, a másik szimbolikus.

— Bárki, aki szeretne egy jó előadást látni, nem sokkal több mint egy óra alatt Szabadkára érhet. Semmi nincs már olyan messze — tette hozzá.

ozta, hogy az állam színházi és kulturális élete történelmi pillanatának vagyunk tanúi, az esti Sabirni centar című előadás bemutatójával a szabadkai Népszínház újra kinyitja kapuit.

— A szabadkai Népszínház az a színház, amelyet a Szerb Köztársaság Kormánya, Kulturális Minisztériuma, Szabadka Önkormányzata és Vajdaság Autonóm Tartomány közös erőfeszítésével sikerült befejezni, sokéves bonyodalmak és nehézségek után. Mi nem vesztegetjük az időt, már folynak a megbeszélések, és hamarosan Szabadka egy magyar balettelőadást is láthat majd a Népszínház színpadán, amire sok éve nem volt példa. Tervek vannak, és remélhetőleg hamarosan meg is valósulnak. Nagy felelősségünk van abban, hogy ez a színház úgyszólván teljes tüdővel lélegezzen, minél több bemutatója legyen, s alakítson ki jó együttműködést a többi színházzal: például az újvidéki Szerb Nemzeti Színházzal, melyben egy nagyon erős balett- és drámatagozat működik, vagy az Újvidéki Színházzal, melynek kiváló előadásai vannak. Jó lenne őket is itt látni. És a nagy múltú színházi fesztiválokkal is remélhetőleg folytatódik a jó együttműködés, mint amilyen például a Sterija-fesztivál vagy a Bitef. Ez a kultúra decentralizációjának irányába is egy jó lépés, ráadásul fél óra alatt Szabadkára lehet érni Újvidékről,

Stevan Bakić polgármester szerint a szabadkai Népszínház a város kulturális identitásának egyik legjelentősebb szimbóluma.

— Csaknem tizenkilenc évet vártunk arra, hogy ma megnyithassuk, és hogy a művészet, a kultúra és az élőszó ismét visszatérjen a megfelelő helyére. Ez nem csupán pénzügyi kérdés volt, hanem egy erős üzenet is: amikor az államhatalom minden szintje összefog — ahogyan azt Aleksandar Vučić elnök is hangsúlyozza —, amikor egységesek és összetartók vagyunk, akkor bármit elérhetünk. Ez a mai nap ennek a legjobb bizonyítéka.

Bakić hálával emlékezett meg Pásztor Istvánról, aki sokat tett a felújítás előmozdításáért. Köszönetet mondott továbbá az államnak, a tartománynak, a minisztériumnak, valamint a Népszínház vezetőségének és művészeinek is, akik professzionalizmusukkal — a Jadran Színpad nem megfelelő körülményei ellenére —, díjaikkal és sikereikkel a művészet diadalát vitték véghez. Mint mondta, a teljes projektum szakmai szempontból két funkcionális egységből áll, és ma az egyiket adták át. Ez egy összesen 13 747,88 négyzetméternyi terület. A beruházás jelenlegi értéke az egyesített forrásokból 3 milliárd 40 millió és csaknem 450 000 dinár áfa nélkül. A másik funkcionális egység a koncertterem lesz, a régi színházterem helyén.

Kovács Nemes Andor, a magyar társulat vezetője is jelen volt a megnyitón. Kíváncsi voltam, ő hogyan érzi magát az immár megnyílt friss, ropogós Népszínházban. Elmondta, nagyon jó élmény volt számára átköltözni az új épületbe, és felfedezni azt.

— A Jadran tizennyolc évig volt szinte az otthonunk, most, amikor ránézek, egy kicsit el is facsarodik a szívem, amikor belegondolok, hogy eddig befogadott bennünket. Kettős érzés, de jó itt. Be kell lakni. Azt mondtam a vezetőségnek, hogy kb. öt év kell ahhoz, hogy ez valóban otthon legyen. Rengeteg kihívást nyújt maga az épület, annak kifürkészése, mi hogyan működik benne. A gond az, hogy a színház személyzete egyelőre nem bővül, ugyanannyian dolgoznak, mint a másik térben, de ezt az épületet ennyi ember nem tudja ellátni. Ígéretek vannak, meglátjuk, mi valósul meg belőlük. Hatalmas apparátus, profi technika, minden működik. Olyan csodákat lehet benne csinálni, amilyeneket eddig ezen a környéken nem láttunk, talán csak Budapesten.

A régi színházról, mint mondja, kevés emléke van, hiszen akkor még az Újvidéki Színház tagja volt, de azért Szabadkán is játszott vendégszínészként.

— Érdekes, hogy amikor a többiek jöttek fel ebbe a bálterembe, én nem tudtam beazonosítani, de ők igen, hogy régen mi hol volt. Igyekszünk visszahozni azt a sok-sok éves tradíciót, amely ebben az épületben volt.

A hivatalos megnyitóbeszédek, nyilatkozatok után Kovács Nemes vezetésével bebarangolhattam az épület további tereit, így először belestünk a készülő Chicago című musical próbáiba, Mezei Zoltán rendező éppen a legifjabb színészeket instruálta. Az előadást március 13-án láthatja először a közönség, az ismétlés másnap, 14-én lesz. A Népszínháznak két új próbaterme is lett, így a szerb és a magyar társulat is tud párhuzamosan próbálni. Óriási ablakokon ömlik ide a fény, s a kilátás is pazar.

Kovács Nemes elmondta, profi hang- és fénytechnikával vannak felszerelve a termeik, a zsinórpadlás is a legmagasabb standardoknak megfelelő. Továbbhaladva az irodákat is megnéztük, a magyar felirat még készül az ajtóra, ezután pedig belebotlottunk a magyar társulat színészeibe, akik büszkén mutogatták az öltözőket, melyeket — mint mondták — ők már teljesen belaktak. És valóban: a sminkes asztalok fölé már kikerült egy-egy fotó egy korábbi előadásból, a teremben edzőpad van, hogy a fiúk formában legyenek, és egy gitár, ha próbaszünetben unatkoznának. Hellyel kínálnak, a fényeket mutogatják, láthatóan jól érzik magukat az új épületben. Meg is értem őket —sok évig sanyarogtak a csipkegyár lerobbant, hideg próbatermeiben, valamint a Jadran Színpadon. Megérdemelték, és csak azt kívánom, hogy legyen mindig tele a nézőtér.