Nemrégiben rendhagyó irodalomórán vehettek részt a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola felsős tanulói. Tóth Péter Lóránt Radnóti- és Latinovits Zoltán-díjas versmondó Vasútállomás című, József Attila verseiből és prózáiból összeállított műsorával érkezett a tanulókhoz.
A költő halálának 75. évfordulója alkalmából készült előadást a magyarországi helyszíneken kívül Kárpátalján és Vajdaságban is megtekinthették az érdeklődők. Eddig több mint 30 településen mintegy háromezer néző élvezhette a szívhez szóló műsort.
A diákok Tóth Péter Lóránt segítségével bebarangolhatták a költő életének szép és kevésbé szép állomásait. A többi közt hallhatták a Mama, a Tiszta szívvel, a Kész a leltár című verseket, illetve a Curriculum vitae néhány részletét is. A versek között életrajzi adatok hangzottak el, melyek még nagyobb betekintést engedtek a költő életébe. Ebben Péter további segítségére volt a gyerekeknek: felmerülő kérdéseikre készségesen válaszolt is.
Az előadóművész „versvonata” magával ragadata a terem apraját-nagyját, a tekintetek elrévedtek — a történelmi—irodalmi hullámvasúton ülők magukba mélyedve élvezték az utazást. A tanóra diáknak, tanárnak egyaránt hasznosnak bizonyult, és mindannyian remélik, hogy a jövőben is lesz alkalmuk további hasonló utazásokra.
| Curriculum vitae
(részlet) ,,1905-ben születtem Budapesten, görög-keleti vallású vagyok. Apám — néhai József Áron — három esztendős koromban kivándorolt, engem pedig az Országos Gyermekvédő Liga Öcsödre adott nevelőszülőkhöz. Itt éltem hét éves koromig, már ekkor dolgoztam, mint általában a falusi szegénygyerekek — disznópásztorkodtam. Hét esztendős koromban anyám — néhai Pőcze Borbála — visszahozott Budapestre s beiratott az elemi iskola II. osztályába. Anyám mosással és takarítással tartott el bennünket, engem és két nővéremet. Házaknál dolgozott, odajárt reggeltől estig s én szülői felügyelet nélkül iskolát kerültem, csibészkedtem. A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön nevelőszüleim Pistának hivtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése, azt hiszem, döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit ő maga gondol, hogy Attilának hívják.'' |
| Kész a leltár
Magamban bíztam eleitől fogva —
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam —
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán — hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset — mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem — és ebbe más is belehalt már.
(1936. nov.-dec.) |
