home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Törökbecsére látogatott Maja Gojković, művelődési és tájékoztatási miniszter
Zséli Ágnes
2021.04.09.
LXXVI. évf. 14. szám
Törökbecsére látogatott Maja Gojković, művelődési és tájékoztatási miniszter

Kultúrális, történelmi örökségek fejlesztéséről, infrastrukturális befektetésekről, műemlékvédelem alatt álló épületek felújításáról, pályázási lehetőségekről tanácskozott Törökbecse önkormányzatának vezetőivel Maja Gojković, művelődési és tájékoztatási miniszter.

A Saša Maksimović, törökbecsei községi elnök kabinetjében megtartott rövid megbeszélésen, a történelmi és kulturális örökségekre vonatkozó projektekről, a régi épületek felújítási lehetőségeiről is szó esett. Maja Gojković megjegyezte, hogy az elmúlt négy évben az illetékes minisztérium és Törökbecse önkormányzata kitűnő, és egyben gyümölcsöző együttműködéssel dicsekedhet, amit a jövőben is mindenképp tovább szeretnének fejleszteni.

Az illetékesek két helyszínt is megnéztek, a település Aracs részében lévő helytörténeti városi múzeumot, valamint a Tisza parti sétány melletti, felújításra váró, mintegy háromszáz éves nagy magtár épületét.

-  Hiszem, hogy a régi magtárnak a felújítása, az állam, az önkormányzat és a tartomány támogatásával, jelentős befektetést jelentene. A lakosság egy multifunkcionális teret kapna, hiszen ebben az épületben nem csupán múzeumi tárlat volna, hanem filmvetítéseket szervezhetnének, kiállításokat rendezhetnének – emelte ki Maja Gojković, művelődési és tájékoztatási miniszter.

Tudni kell azt is, hogy 2016-ban Törökbecse sikeresen szerepelt a Városok a fókuszban elnevezésű versenyprogramon, ami a bánáti községnek több fejlesztéshez is lehetőséget nyújtott. Saša Maksimović megjegyezte, hogy a bánáti község idén is benevezett erre a pályázatra.

Fényképezte: Zséli Ágnes

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..