Ép testben ép lélek - tartja a mondás. Az egészség - vagy éppen a betegség - a testünkre és a lelkünkre egyaránt kihat, látszik rajtunk az is, ha rosszul vagyunk, és az is, ha majd kicsattanunk az egészségtől. De azt sem tudjuk palástolni, ha lelki gondjaink vannak.
A beteg lélek sokkal nehezebben gyógyul, felépülése hosszadalmasabb, mint a testé. Éppen ezért lehet igaz az a megállapítás, mely szerint a testi tüneteket a lélek produkálja. A lelki egészség (mentálhigiéné) és a lelki betegség között igen keskeny a határ. Ezért kell odafigyelnünk önmagunkra, lelki- és kedélyállapotunkra, igyekezni minél reálisabb énképet kapni önmagunkról. El kell sajátítanunk a pozitív gondolkodásmódot, az empátiát, gyakorolnunk kell a megbocsátást és megértést, az elfogadást és az elismerést. Belülről kell sugároznunk ahhoz, hogy a testünk is egészséges maradjon. Ebben jelentős szerep juthat az egyháznak, de a lelki betegségek többségének leküzdésében csak a szakemberek és a gyógyszerek segíthetnek. Azok is csak akkor, ha mi magunk is így akarjuk, ha közreműködünk a gyógyulási folyamatban.
Október 10-én a lelki egészség világnapját jegyezzük, amit a Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezett 1992-ben. Azóta világszerte számos szervezet csatlakozott a megemlékezéshez. A Világszövetség 1948-ban alakult meg az érzelmi és lelki zavarok megelőzésének, megfelelő kezelésének, a mentális zavarokban szenvedők gondozásának és a mentális egészség jobbításának elősegítése végett. A világnap célja a figyelemfelkeltés, valamint a pszichiátriai problémákhoz és a pszichiátriai problémákkal élőkhöz kapcsolódó előítéletek elleni harc, a lelki egészség középpontba állítása.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 400 millió ember szenved lelki és idegrendszeri betegségben a világon. Valószínűsíthető, hogy az elkövetkező évtizedekben a pszichés betegségek minden képzeletet felülmúló ütemben szaporodnak a felgyorsult társadalmi-gazdasági változások, a háborús konfliktusok, az erőszak terjedése, a mind nyomasztóbb migrációs és menekültügyi probléma, valamint a munkanélküliség következtében.
Törődik-e a lelki egészségével? - kérdeztük olvasóinktól ezen a héten.
VISNYEI Melinda szabadkai virágkötő:
- Igyekszem minél többet foglalkozni a lelkemmel, de sajnos nem sok sikerrel. Ebben a felgyorsult világban egyre kevesebb idő jut saját magunkra, minden a megélhetésről, a betevő falatra valónak az előteremtéséről szól. Két váltásban dolgozom, közben két kisgyermeket nevelek, háztartást vezetek, gondozom a megözvegyült, beteg édesapámat. Ilyen körülmények között nehéz időt szakítani magamra, de azért amikor csak tehetem, elgondolkodom, mit csináltam jól és mit nem. Igyekszem jókedvűnek mutatkozni, kedves vagyok az emberekhez, megértő a családtagjaim iránt. De bizony előfordul, hogy nálam is elszakad a cérna! Ilyenkor ,,kitombolom' magam, s egy kicsit megkönnyebbülök, de szinte azonnal beismerem, hogy ezt nem kellett volna. Édesanyám rendszeresen eljárt a szentmisékre. Azt állította, hogy ott megkapta azt a lelki támaszt, amire szüksége van az élet terheinek cipeléséhez. Én már egészen másképp látom a dolgokat. Az embernek belül kell megerősödnie, és erre csak akkor képes, ha felismeri ennek lényegét, fontosságát. Nem kell ehhez sem templomba járónak, sem nagy hívőnek lenni. Csak hinni kell önmagunkban, a saját képességeinkben!
SZABÓ BATANCS Rozália óbecsei nyugdíjas:
- A fiam és a férjem halála után fordultam ismét az egyház felé. A legtöbb embert talán éppen egy ilyen tragédia tenne hitetlenné, de én az egyházban találtam meg a lelki békémet. Egyedül élek, nincs senkim, akinek kiönthetném a lelkemet, ezért eljárok a templomba, és imádkozom. Számomra ez a gyógyír minden lelki bajomra. Éveken át kezeltek depresszióval, azt hittem, soha nem lesz már normális ember belőlem. De legyőztem a legrosszabb, legalattomosabb betegséget: a lélek betegségét. Sokat szenvedtem az életben, sokszor éreztem úgy, hogy jobb lenne meghalni, de végül mégis győzedelmeskedett az életösztönöm, az élni akarásom. És ezt az egyháznak köszönhetem.
KALMÁR István kelebiai munkanélküli:
- Mindazok után, amin keresztülmentem, nem tartom fontosnak a lélekkel való törődést. Ez az állam, az itt folyó kizsákmányolás és igazságtalanság emberileg teljesen tönkretett. Kész idegroncs vagyok, amitől a családom szenved igazán. Tizenöt éve kezelnek depresszióval, állandóan szedem a gyógyszereket. Éjjel nem tudok aludni, minden apró probléma óriásivá nő a szememben. Ezt tette velem az állam! Elvette tőlem a munkámat, a családomtól a kényelmes megélhetés lehetőségét. Láttam a saját gyermekeimet mások levetett ruháiban felnőni, a feleségemet, amint mások otthonát takarítja aprópénzért. Mindezt csak azért, mert rosszkor születtem és rossz helyen. Milyen lelki egészség?! Amikor a stressz, az állandó idegeskedés kikezdi a szervezetet, nincs már semmi, ami megmentené a biztos pusztulástól. Nincs sem időm, sem erőm a lelkemmel foglalkozni. Azoknak meg pláne nem fontos, hogy milyen lelki változásokon megyek keresztül, akik ide juttattak. Ma már nincs olyan ember, aki kellőképpen törődne a saját vagy mások lelkével. Minden a pénzről, a megélhetésről szól.
POLJAKOVIĆ Anikó újvidéki egyetemi hallgató:
- Minden a lelki egyensúlyon - ha úgy tetszik: a lelki egészségen múlik. Én nagyon sokat törődöm a lelki egészségemmel, és igyekszem úgy élni, hogy az nekem a legjobb legyen. Nem véletlenül tanulok pszichológiát az egyetemen. Mindig is érdekelt az ember lelki világa. Saját magamon tapasztalom, hogy a léleknek milyen hatalmas az ereje: uralkodik a testünk felett. Ha a test megbetegszik, azt a lélek zavara idézi elő. Nagyon fontos, hogy egyensúlyba hozzuk az elvárásainkat, a vágyainkat a realitással, hogy a pozitív érzelmeinket kimutassuk, és hogy bizalommal legyünk mások iránt. Szeretnünk kell önmagunkat ahhoz, hogy másokat is szeretni tudjunk. Az ember képes nagyon sok sorscsapást elviselni, de csak akkor, ha mentálisan egészséges, erős. Ezt személyiségfejlesztő tréningeken lehet megtanulni, de hiszek abban, hogy mindenki képes rá - külső segítség nélkül, önerőből is.