home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Töretlen az érdeklődés
(SZE)
2013.12.04.
LXVIII. évf. 49. szám
Töretlen az érdeklődés

Kihelyezett konzuli fogadónapot tartottak Óbecsén a III. (Bratstvo-Jedinstvo) és a péterrévei helyi közösségben november 25-én. Ezúttal Óbecsén 91, Péterrévén 69 személy nyújtotta be visszahonosítási kérelmét.

Óbecsén Gara Katalin, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja elmondta, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás harmadik évében a kérelmezők ismerik már az állampolgárság igénylésének feltételeit, így az előre elkészített dokumentáció — a kisebb hibáktól eltekintve — általában megfelelő, ahogyan a nyelvtudás szintje is, melyet egy hétköznapi beszélgetés formájában mérnek fel. Akiről úgy ítélik meg, hogy még nem tudna magyar nyelven önállóan ügyet intézni, vagy egyszerű kérdésekre válaszolni, annak további tanulást, gyakorlást ajánlanak. Ha valaki kellő nyelvtudás híján is át kívánja adni kérelmét, megteheti, a hiányosságot azonban az illetékesek jelzik a magyar hatóságoknak, és arra is figyelmeztetnek, hogy a kérvény valószínűleg el lesz utasítva.

A magyar állampolgárságot sokan érzelmi okokból igénylik. Az eskütétel után, mely során kinyilvánítják, hogy vállalják a sorsközösséget Magyarországgal, még inkább szeretnék megismerni őseik történelmét, kultúráját. A törvényalkotók a kettős állampolgársággal a magyarság megmaradását kívánják szolgálni, a nemzetet határmódosítás nélkül egyesíteni, és azt üzenni: ismerjük, éljük, őrizzük meg magyarságunkat, és legyünk rá büszkék!

A tapasztalat azt mutatja, hogy a vegyes házasságban született gyermekeket ritkán tanítják meg anyanyelvi szinten magyarul. A magyar szülő ezt bűntudattal ismeri el, ám hozzáteszi, hogy házastársának és annak családjának akar megfelelni. Jó volna azonban, ha a gyermekek mindkét nyelvet és kultúrát azonos mértékben sajátítanák el, a későbbiekben ugyanis ez nagyban segítené boldogulásukat.

A konzul asszony arra is felhívta a figyelmet, hogy a főkonzulátus honlapján, illetve a média révén lehet tájékozódni a fogadónapokról, melyeken — előzetes egyeztetés után — az ügyfelek például átvehetik az elkészült útlevelüket is. Óbecsén legközelebb január második felében lesz erre mód.

— A szabadkai főkonzulátus munkatársai nem első alkalommal járnak Péterrévén — mondta dr. Plank Zoltán konzul —, első alkalommal tették ezt meg azonban soron kívül, a VMSZ községi szervezetének kérésére. Hozzáfűzte: a nagy érdeklődésre való tekintettel január 23-ára újabb fogadónapot helyeznek kilátásba.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy azoknak, akik részt vennének a magyarországi választásokon, el kell küldeniük az előzetes regisztrációs adatlapot a Nemzeti Választási Irodának, és ha felveszik őket a regiszterbe, akkor a vélhetően áprilisban megtartandó választáson leadhatják szavazatukat. Az elkészült regisztrációs adatlapokat a polgárok elküldhetik Magyarországra, de a politikai szervezetek és a szabadkai konzulátus munkatársai révén is továbbíthatják őket.

A vajdasági magyarok száma mintegy 253 000, és eddig több mint százezer, nem csupán magyar nemzetiségű személy kapta meg a magyar állampolgárságot — az állampolgársági törvény ugyanis nemzetiségi alapon nem diszkriminál. Az igénylés motivációját nem kötelező elmondani, sem az önéletrajzban leírni, de köztudomású, hogy a külföldi munkavállalás, illetve a felmenők iránti tisztelet az elsődleges ok. Ez utóbbit az is bizonyítja, hogy sokan az állampolgárság felvétele után nem igényelnek útlevelet.

Az ügyintézés mindkét helyszínen gyorsan, szakszerűen, kellemes hangulatban zajlott. A fogadónapon megjelenteknek és a januári kihelyezett konzuli napokra váróknak a száma bizonyítja, hogy az érdeklődés a kettős állampolgárság iránt töretlen. A III. helyi közösségben lévő CMH-iroda, valamint a VMSZ aktivistái továbbra is állnak a polgárok rendelkezésre a visszahonosítás ügyében.

(SZE)

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..