home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Tömeges utánpótlás
Tóth Tibor
2020.12.07.
LXXV. évf. 49. szám
Tömeges utánpótlás

A többi sportegyesülethez hasonlóan a Zentai Atlétikai Klub is meglehetősen különleges évet zárt. A koronavírus-járvány megnehezítette a munkát, viszont történtek örömteli események is, ami nemcsak a kitűnő eredményekben, hanem eszközbeszerzés tekintetében is megnyilvánult. A klubban hatvan gyermek van, ami azt mutatja, hogy a sportok királynője töretlen népszerűségnek örvend a Tisza-parti városban. A pálya viszont sürgős segítségért kiált, hiszen ilyen rossz állapotban még sosem volt az 1979-ben átadott létesítmény.

— Nagyon jó és tanulságos évet hagyunk lassan magunk mögött — kezdte az esztendő értékelését Lalić Zsolt, a ZAK elnöke. — A járvány márciusi kitörésekor nem hittük, hogy eredmények szempontjából ennyire sikeres idényt fogunk zárni. Szponzori pénzekből beszereztünk egy 8 + 1 férőhelyes járművet, mely jelentősen megkönnyíti a versenyekre való elutazást. Egy másik zentai sportegyesülettel osztjuk, tehát közösen használjuk majd igény szerint. A másik nagy beruházás nyolcvan teljes versenyfelszerelés beszerzése volt, ami férfi- és női mezeket, egy edzésre és versenyre egyaránt használatos klubmezt és egy melegítésre alkalmas hosszú ujjút takar.

Márciusban és áprilisban kénytelenek voltak leállni a munkával, májustól újra dolgozhattak, majd július végétől kezdve szeptemberrel bezárólag részt vettek a különféle korosztályos országos bajnokságokon, és összesen tizenöt érmet nyertek a zentai atléták.


A ZAK népes utánpótlással büszkélkedhet (Sóti Csilla felvétele)

— Külön örömömre szolgál, hogy a mindenkori, méltán híres zentai felnőttcsapatból kiöregedő atléták, azaz a veteránok, akikhez jómagam is tartozom, tizenhét érmet hoztak el a fedett pályás és a szabadtéri országos versenyekről, emellett a Balkán-bajnokságon öt érmet nyertünk. Az atléták közül Miroslav Lalićot emelném ki, aki fedett pályán rövidtávokon dobogóra állhatott, a téli országos dobóbajnokságon pedig a kishegyesi gerelyhajító-különítmény tagjai közül Világos Adrianát és Bácsi Virágot említeném, akik több 1. hellyel örvendeztettek meg bennünket. Még sosem fordult elő, hogy fedett pályán a 4 x 200-as és a 4 x 400-as váltónk is dobogós legyen, az idén azonban mindkét stafétánk ezüstérmet nyert. Adriana szabadtéren is szinte minden korosztályban országos bajnoki címet szerzett, emellett az isztambuli Balkán-bajnokságról bronzéremmel térhetett haza. Már az idén kilépett volna a nemzetközi porondra, de a járvány mindezt meghiúsította. A Szerb Atlétikai Szövetség nagyon sokat fektet a fiatal tehetségbe, de lehetőségeinkhez mérten mi is próbáljuk a lehető legtöbbet adni számára — összegezte az elnök.

A klubban a legkisebbektől a veteránokig, a kishegyesi szakosztállyal együtt, mintegy százan foglalkoznak a sportággal. A megnövekedett létszám további eszközök (diszkosz, súlygolyók, futócipők, edzést segítő eszközök, kisgátak, létrák) beszerzését indokolja. Mindez nem olcsó, de a klubban igyekeznek mindent beszerezni a jövő reménységei számára. Az egyesület legnagyobb támogatója Zenta Önkormányzata, emellett néhány helyi vállalat is segíti a működését, akiktől a pénzbeli juttatások mellett egyéb segítséget (például üzemanyagot) is kapnak az atléták.

A pálya rendkívül sérülésveszélyes, edzésekre még alkalmas ugyan, ám versenyek már nem bonyolíthatóak le rajta. Több éve visszatérő kérdés, vajon mikor újul meg a zentai atlétikai pálya.

— Az atlétikai pálya mintha mostohagyerek volna. Bízunk benne, hogy az új pálya létrejötte magasabb szinteken is egyre fontosabbá válik. Egy kis túlzással állíthatom, hogy rajtunk kívül Zentán mindenki tudja, hogy az új pályánk kék színű lesz. Ez persze nem igaz, mert mi erről nem tudunk, csak a mendemondákat halljuk városszerte. Az 1979-ben épült pálya több felújításon is átesett az elmúlt negyven évben. A stadion és környéke, az épület, a lelátó megújult, a reflektorokat is felállították. A munkálatok elvégzéséhez a hatalmas munkagépeknek rá kellett menniük az atlétikai pályára, így tovább rontva annak állapotát. Tudjuk, hogy ez elkerülhetetlennek bizonyult, de azt is tudni kell, hogy az elmúlt harminckilenc évben elődeink még kerékpárt sem engedtek a rekortánra. A pálya állapota mellett a bírók csökkenése is kemény fejtörést okoz. Ha a pálya csak öt év múlva újul meg, akkor már hiába lesz új, versenyt nem rendezhetünk, mivel bíróink addigra kiöregszenek, vagy elveszítik engedélyüket, és teljesen új gárdát kell toboroznunk. Az elmúlt években több vajdasági városban új pályát avattak, olyan helyeken is, ahol az atlétikának semmilyen hagyománya sincs — mondta Zsolt.

Szabadkán 2018 novemberében adták át az új pályát, ami az ifjúsági és sportminisztérium, a tartományi kormány és Szabadkai Önkormányzata támogatásával valósult meg. Zsolt elmondása szerint az elmúlt négy évben a Szerb Atlétikai Szövetségtől is kaptak már ígéreteket, több alkalommal Belgrádban a szövetség illetékeseivel is tárgyaltak a pálya felújításáról.

— Amíg nem látjuk papíron az ütemtervet, addig semmit sem merünk mondani. Két példányban, több száz oldalas tervdokumentációt készíttettünk, mely már mindenhol járt, ahol járnia kellett. Több helyről kaptunk ígéretet a felújításra vonatkozóan. Bízunk benne, hogy hamarosan mindezek valóra is válnak — mondta az elnök.

Sóti Csilla korábbi többpróbázó 2019 januárja óta edzősködik a ZAK-ban, az atlétikát már csak hobbiszinten űzi.

— Három csoporttal foglalkozom: az óvodai csoportba tizenöten, az alsósokéba huszonöt-harmincan, a felsősökébe pedig tizenöten járnak, összesen tehát mintegy hatvan fiatallal dolgozom. Az első három-négy hónap nehezebben indult, de tavaly nyáron mozgásfejlesztő élménytábort szerveztünk, ahova több gyerek jelentkezett, mint amennyit fogadni tudtunk. Akkor javasoltam a szülőknek, hogy amelyik gyerek nem jutott be a táborba, próbálkozzon meg az atlétikai edzésekkel. A táborban részt vevők is csatlakoztak a klubhoz, így kialakult a hatvanas létszám. Óvodai csoportunknak néhány ugró- és futószámmal háziversenyt rendeztünk, melyet a gyerekek nagyon élveztek. A nagyobbak az U14-es és az U16-os országos bajnokságon szerepeltek. Futószámokban indultunk, és főként a középmezőnyben végeztünk, egyik versenyzőnk pedig 5. helyezett lett, amivel elégedett vagyok, hiszen atlétáim mindössze egy-másfél éve edzenek rendszeresen. A napokban elkezdjük a téli felkészülést, és reménykedünk, hogy a fedett pályás országos bajnokságok meg lesznek rendezve — mondta Csilla.

Erős Norbert is a 7—19 éves korosztály edzéseit irányítja az atlétikai klubban.

— Egyik versenyzőm tavaly 60 méteren válogatott, 100 és 200 méteren pedig 2. volt az országban. Az idén 60 méteren fedett pályán dobogós lett, 100 méteren viszont a 4. helyen ért célba. Az országos bajnokságokat két hónappal elhalasztották, és azt mondtam neki, ha még egyszer elhalasztják, akkor leállunk a felkészüléssel. Nem tartottam jó megoldásnak, hogy októberben elkezdünk edzeni a versenyre, melyet a tervezett július helyett szeptemberben rendeznek meg. Egy évig kellett volna készülni egyetlen versenyre, az országos bajnokságra, úgyhogy visszavettünk a tempóból, aminek nem érem, hanem 4. hely lett a vége. A kicsikkel márciusban Facebook-csoportot hoztunk létre, és a gyerekek kettesével-hármasával a töltésre jártak futni. Nyáron nagyon sokan csatlakoztak hozzánk. Ez részben Csillának köszönhető, akit nagyon szeretnek a gyerekek. A szülők rájöttek arra, hogy az atlétika minden sportág alapja. Már folyik a következő idényre való felkészülés, januárban fedett pályás versenyeken indulnánk, melyek számunkra nem annyira fontosak, mint a szabadtériek, mivel a sportcsarnok nem elég hosszú ahhoz, hogy nagyobb futótávokat gyakorolhassunk benne. A gyerekek nagyon aktívak, kiválóan dolgoznak, ők is várják a versenyeket. A nagyokkal az edzések 80%-át a pályán végezzük, csupán a szökdelést és a lépcsőzést csináljuk a csarnokban — tudtam meg Norberttől.

Az említett két edző mellett a Tiszavirág Kajakklub jelenlegi mestere, a korábbi kiváló távolugró, Fehér Csaba az atlétikai klubban is tevékenykedik, egy fiatalfelnőtt-csapattal dolgozik, és az ígéretek szerint visszatér a klubba Szegedinszki Igor is, aki Zentán vagy Kishegyesen fog csoportot vezetni.

A Zentai Atlétikai Klub szívesen fogadja a sportág iránt érdeklődőket. Jelentkezni a klub Facebook-oldalán szereplő telefonszámok bármelyikén lehet.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..