A művésznővel idilli környezetben, a Bezdán melletti Bajai-csatorna partján rendezett festőtáborban beszélgettünk.

* Mikor kezdett festészettel foglalkozni, és milyen művészként definiálja önmagát?

— Körülbelül harminc éve foglalkozom festészettel. Őszintén nem tudom, hogy mi indította el bennem a művészi vonalat, talán így jöttem a világra. Amatőr festőnek tartom magam, aki folyamatosan tanul, és aki számára a képzőművészet hobbi, időtöltés, de ami talán a legfontosabb: pszichikai feltöltődés és pihenés.

Alkotás idilli környezetben

* Milyen anyagokkal dolgozik legszívesebben, és mit emelne ki ezek közül?

— Mostanában akrilfestékkel dolgozom, régen olajfestéket használtam, de ez utóbbival az alkotás igen időigényes. Nagyon szeretem a legkülönfélébb, legszokatlanabb alapanyagokat. Az újrahasznosítás, az ódon tárgyak újragondolása nagy kedvencem, így kezdtem el például régi bútorokra festeni: legújabban ablakoknak próbálok új életet adni, de festettem már régi ecsetekre, kövekre, illetve más antik vagy retró bútordarabokra is. Amit kiemelnék, az egyértelműen a madártollakra való képálmodás.

A művésznő és fiatal reménységei

* Honnan ered az ötlet, hogy madártollakkal foglalkozzon?

— Az egész onnan indult, hogy megrendelésre készítettem egy észak-amerikai indián témájú képet. Vajdaságiként elég távol állnak tőlem az indiánok, jóformán semmit sem tudtam róluk. De nagyon igyekeztem eleget tenni a felkérésnek, és beleástam magam ebbe a témába. A munka közben felfigyeltem arra az apró részletre, hogy az indiánok kifestették azokat a tollakat, amelyeket magukon hordtak. Ekkor gondoltam bele abba, hogy amíg mi csak bemegyünk a művészellátó boltba, és megvesszük a szükséges kellékeket, addig az indiánoknak ilyesmire nem volt lehetőségük, mégis elképesztően magas szinten alkottak. Számomra egy új kihívás volt a tollakra való festés, és bizony időbe tellett, mire belejöttem ebbe a technikába. Végül sikerült legyűrnöm a nehézségeket, és most tudtommal én vagyok közel s távol az egyedüli, aki madártollakra fest.

* Mi az, ami az alkotás során ihletet ad?

— A legfőbb ihletforrás számomra egyértelműen a bennünket körülvevő természeti környezet. Bennem nem élnek az Alpok hófödte csúcsai vagy a tenger hullámai: vajdasági, ezen belül is bezdáni vagyok, és leginkább az itteni miliő tud inspirálni. Ami nem él bennem, amihez nem köt érzelem, azt nem tudom lefesteni. Számomra az alkotófolyamat meditáció, lelki feltöltődés is. Rendszerint este, éjjel dolgozom. Telefon ilyenkor nincs a műtermemben, mindössze a Retro Rádió szól a háttérben. Így tudok leginkább elmerülni az én világomban.

Az indiánok ihlették meg színes tollait

* Létezik-e olyan művész, illetve korszak, aki/amely hatással volt a munkásságára?

— Nos, azt hiszem, nem újdonság, ha azt mondom, a művészetben egy mindenható van, az pedig Da Vinci. Ő akkora géniusz, hogy amolyan bálványként tekinthetünk rá. Ami a stílusirányzatokat, művészeti korszakokat illeti, rám személy szerint a realizmus és a hiperrealizmus hat leginkább. Én elismerem az absztrakciót és a többi hasonló ágazatot, de bevallom, egy festményen szereplő tárgyról szeretem egyértelműen tudni, hogy az micsoda.

* Van-e olyan műve az elmúlt harminc évből, amelyre különösen büszke?

— Igen, van egy képem, melyről úgy gondolom, a mai világot, a mai embert testesíti meg. Ennek a festménynek az előterében egy maszk látható, emögött pedig megbújik egy gyermeki arc. A maszk és a gyermekarc közötti térben rémes viharfelhők, tornádók tornyosulnak — azt hiszem, ebben így vagy úgy, de minden ember magára ismerhet. Mindenkiben ott lapul egy gyermek, aki tiszta és mindenre nyitott kis egyéniség, akinek a személyiségére a szociális körülmények és az élet nehézségei „ráragasztják” a különféle rétegeket. Végül kialakul egy maszk, s ezzel sétálunk a nagyvilágban. Én Önarcképnek nevezem ezt a művet.

Új élet a tárgyaknak

* A mostani festőtáborba is két fiatal tanítvánnyal érkezett. Miért tartja fontosnak, hogy a fiatalok is foglalkozzanak a művészettel?

— Úgy gondolom, a mai világ általános gondja, hogy a hagyományos művészetek egyszerűen háttérbe szorulnak, leértékelődnek. A festészet helyét például átveszi a digitális művészet, a mesterséges intelligencia által generált képek. Attól tartok, a festészet a gobelin sorsára fog jutni: értékét veszti, eltűnik a múlt homályában — noha rendkívül tehetséges és kitartó emberek munkája van benne. Én ezzel az általános hanyatlással szeretnék szembemenni, és folyamatosan próbálkozom. Emellett az a véleményem, hogy mivel a mi generációnk már elért dolgokat, most rajtunk a sor, hogy a fiataloknak is teret és lehetőséget adjunk. Ez a legfőbb oka annak, hogy itt vagyok most ebben a festőtáborban a két festőcsemetével — át kell nekik adni azt az utat, amelyet mi már bejártunk. Továbbá nagyon lényeges szempont, hogy a gyerekek a festészet által egy sajátos önkifejezési stílust kapnak, megtanulják formába önteni a gondolataikat és alkalmazni a kreativitásukat — itt mindezt nem a digitális világ segítségével érik el. Itt van velem a tizenkét éves Hanna, ő az én unokám, illetve a legjobb barátnője, Kinga is. A lányok amellett, hogy festenek, kiváló tanulók és sportolók is — és azt hiszem, most van itt az idő számukra, hogy belekóstoljanak a legkülönbözőbb tevékenységekbe, így a művészetekbe is. Jól érzik magukat, ez a legfontosabb, és ezek a tapasztalatok bizonyára a hasznukra válnak majd, még ha később más irányba is fordulnak.

Festett falevelek

* Ma milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy amatőr művésznek?

— Amint már említettem, a művészetek mindenhol háttérbe szorulnak, illetve hatalmas a verseny a digitálisan létrehozott tartalmakkal. Szerintem több időt kellene szánni a művészetre, akár az oktatásban, akár a hétköznapokban. Természetesen anyagi gondokba is ütközik egy kibontakozó festő: a képek értékesítése — talán éppen az imént felsorolt tényezők miatt — igen nehézkes. Amikor én belekezdtem ebbe, még egész más idők jártak, ma már sokkal nehezebb helyzetben vagyunk. Az átlagember ma már nem költ ilyesmire. Ha az otthon szépítéséről van szó, most sokkal kézenfekvőbb elmenni az IKEA-ba, és venni egy sorozatgyártott dísztárgyat, melyet ha megun az illető, akkor egyszerűen kidobja, és vesz helyette egy másikat.