— A kitüntetés egy nagyon nagy pozitív visszajelzés, elismerés a magyar kormány részéről, azt üzeni, hogy a határon túliak is mennyire fontosak, mennyire számontartanak bennünket, értékelik az itteni erőfeszítéseinket, törekvéseinket, és ez bátorítólag hat mindenkire. A kitüntetés ünnepélyes átadása után elmondtam, hogy úgy érzem, ez az elismerés nem csak az enyém. Mindaz, amit elértünk, közös érdem, közösen vittük végre azt, amit megvalósítottunk, így ez a pacséri gyülekezeté is, és a délvidéki református egyházé is, hiszen püspökhelyettes is vagyok már huszonegy éve, és az országos egyházban is többféle tevékenységben részt veszek. Olyan maroknyian vagyunk mi, reformátusok itt Szerbiában, hogy úgy érzem, ez mindannyiunknak szól, hogy bátorítson bennünket, hogy továbbra is hűséggel álljuk meg a helyünket, és végezzük el a ránk bízott szolgálatot.

A keresztyén hit mindig fontos volt Csányi Erzsébet családjában. Járt hittanórára, konfirmált, és utána is szívesen vett részt az istentiszteleteken.

— Amikor új lelkész került a pacséri gyülekezetbe, Matkovics Péter, felkértek, hogy segítsem ki őket kántori szolgálattal, a lelkész felesége, Anna volt ugyanis a kántornő, de mivel babát várt — a harmadikat —, nem tudta vállalni. Érdeklődtek, ki helyettesíthetné, s mivel én templomba járó voltam, és tudták, hogy zeneiskolába jártam, úgy gondolták, van egy megfelelő alap, melyre építeni lehetne — emlékezik vissza a kezdetekre. — Elküldtek Debrecenbe egy kántorképző tanfolyamra, melyet el is végeztem. Ott nagyon sokan voltunk együtt, minden reggel áhítat volt, és az a keresztyén közösség rám nagy hatással volt, nagy lelkesedéssel jöttem haza, hogy majd itthon is megszervezem a kórust. Vasárnapi iskola lett belőle, mert nem jöttek olyan gyerekek, akik megfelelő zenei adottsággal lettek volna megáldva. Közgazdasági középiskolás voltam ekkor, minden nyáron tovább jártam kántorképzőbe, és úgy éreztem, nekem talán több a feladatom, mint hogy csak így besegítsek, kisgyerekekkel legyek mint vasárnapi iskolai vezető. A középiskola befejezése után is végeztem ezt a szolgálatot. Nem kaptam munkát, egy évig, idehaza voltam, és akkor ért meg bennem: előfordulhat, hogy ez nem véletlen, és mi lenne, ha lelkész lennék. Talán többet vár el tőlem a Mindenható Isten.

Arról is őszintén vall, hogy nagy vajúdás követte ezt a benne megfoganó gondolatot, mert nőként hogyan lehetnék lelkész. Próbálták lebeszélni róla, lelkészek is, mert nehéz nőnek, mi lesz, ha hazajössz, sok megpróbáltatás vár, de érezte, hogy neki ez a feladata — fogalmaz, és megerősíti, hogy még mindig nagyon kevés a lelkésznő. Egyhetes felvételi vizsga volt, s úgy gondolta, ha a Jóisten is úgy akarja, akkor megsegíti. Fel is vették, befejezte a teológiát, majd adódott egy lehetőség, hogy egy évre kimenjen Németországba, továbbképezni magát. Miután visszatért, a gyülekezet meghívás útján megválasztotta lelkészének. Lelkésznőként mit tart a legfontosabb feladatának? — szándékosan hangsúlyozom a nő szót a kifejezésben.

— A nők mindig érzékenyebbek lelkiség szempontjából. Jobban át tudják érezni az emberek lelkivilágát, megpróbáltatásait. Közelebb tudnak kerülni az emberekhez, amikor nekik vigasztalásra van szükségük, jobban megértik őket. Hiszem azt, hogy ez egy pozitív dolog. A gyerekekhez is közelebb tud kerülni egy nő, amikor még kisebbek, jobban meg tudja őket érteni. Vannak nehézségek is, amikor keményen ki kell állni valami mellett, vagy építkezés van. Akkor szükség van a férfiháttérre. Ha ez is megvan, akkor jól tud működni a dolog. Nekem egy nagyon jó segítőtársam és férjem van, kiváló a gyülekezet vezetősége is, szintén mellém áll, amikor szükséges. Hála Istennek, egy jó gyülekezetben vagyok, ahol hallgatnak a bölcs tanácsra, összefogunk közös célok érdekében, legyen szó a presbitériumról, az asszonyokról, a faluról.

Így születtek meg 1998-ban a nyári gyerektáborok, ahová nem csak reformátusokat fogadnak, igyekezve számukra meghatározó keresztyén értékeket nyújtani. Száznál is több gyermekkel foglalkoznak egy héten át, ilyenkor összefog az egész falu, és mára több gyülekezet is szervez hasonlót. Ezért nagyon hálásak vagyunk, hiszen a jövő nemzedékét nevelni kell. 2001-ben indította el egy üres épületben két szinte üres szobával a Csemete játszóházat, mert a faluban nem volt bölcsőde és napközi, csak állami óvoda. Küzdelmes időszak van a hátunk mögött, hiszen azt sem tudtuk, miből fogjuk fedezni a legszükségesebb kiadásokat, de úgy gondolom, hogy az Isten megsegített kegyelmesen, és mindig akadtak adakozók, pályázati lehetőségek. Példájukat követve a Délvidéken most már öt ilyen református játszóház van. Sikerült renoválni a templomot, éveken át gyűjtöttek, egy tízéves, kemény időszak után egy külföldi donátorok segítségével gyönyörűen felújított templom fogadja a híveket. Ötévnyi gyűjtés eredményeként ravatalozó építéséhez fogtak, és még öt évig tartott, mire be tudták fejezni, Pacséron ugyanis a temetők egyházi tulajdonban vannak.

— Emellett mindig igyekszünk lelkileg is erősíteni egymást, ápolni a különféle kapcsolatokat. Nagyon jó a testvérvárosi viszonyunk Kisújszállással, ahonnan őseink 1786-ban eljöttek. A 200 éves jubileumot nem tudtuk megünnepelni, nem volt olyan a helyzet az országban, a 210. évfordulót azonban már igen. Ekkor állítottunk egy kopjafát a templomkertben, azóta minden évben megkoszorúzzuk. Az év egyéb időszakában is élő ez a kapcsolat, az iskolák is részesei, látogatjuk egymást, hogy ez ne csak egy történelmi adat legyen, hanem maradandó barátságok alakuljanak ki. A mindenkori tanárok, nevelők, szülők sokat tesznek azért, hogy ez ne maradjon abba. Kisújszállás kérte, hogy az ő testvérgyülekezetével, az erdélyi Négyfaluval is lépjünk kapcsolatba, mely pedig azt kérte, hogy egy felvidéki gyülekezetet is vegyünk be, mely viszont a kárpátaljaikat kérte, így alakult ki egy Kárpát-medencei testvérgyülekezeti találkozó, melynek hagyományát szintén szépen ápoljuk. Egy-két évente találkozunk, és külhoni gyülekezetekként mindig van téma, megosztjuk egymással sikereinket, nehézségeinket, biztatjuk és bátorítjuk egymást.

Az idén egy különleges ünnep is lesz a gyülekezetben, ha az egészségügyi helyzet megengedi.

— Az asszonyok harminc éve minden hétfőn csigatésztát készítenek. Ez egy régi református hagyomány, melyet még őseink hoztak magukkal, ezt ápolják az asszonyok. Értékesítik a tésztát, és a bevételt valamilyen gyülekezeti célra fordítják. De nemcsak csigatésztát csinálnak, hanem bármikor, ha ünnepség van, süteményt készítenek, és segítenek megfőzni a finom ebédet. Ugye, egy maradandó ünnepnek a fehér, terített asztalnál közösen elfogyasztott ebéd is része, bár ennek a mindennapjainkban is nagy jelentősége van.

Október a reformáció hónapja, ám a koronavírus mindenre rányomja a bélyegét, így az idén szűk körben ünnepelnek a hónap utolsó napján, istentisztelet keretében, bátorítva azokat, akik elmennek a templomba, hogy a Szentírás legyen az, ami utat mutat, vezérel és tanácsol bennünket. Csányi Erzsébet szerint folyamatosan meg kell újulnia az ember életének, a reformáció elveit nemcsak elismételni fontos, hanem a gyakorlatban is meg kell valósítani. A Szentírás kell hogy alapot adjon az életünknek, és a kegyelemben meg kell erősödni, hitünknek növekednie kell, hogy mindennapi harcainkat Isten segítségével meg tudjuk harcolni, ezt egyéni és gyülekezeti szempontból is meg kell tennünk, mert csak így tudunk növekedni — üzeni.