home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Több mint négyórás összecsapás után vereség
Tóth Tibor
2021.08.01.
LXXVI. évf. 30. szám
Több mint négyórás összecsapás után vereség

A szerbiai férfi-asztaliteniszválogatott több mint négyórás, óriási csatában 3:2-es vereséget szenvedett Brazíliától a csapatverseny nyolcaddöntőjében, és ezzel befejezte szereplését az olimpián.

Az első mérkőzésen a Pető Zsolt és Marko Jevtović alkotta páros 3:1-re nyert a két, Brazíliában született japán, Vitor Ishiy és Gustavo Tsuboi kettőse ellen. A második összecsapáson a világranglista 7. helyén álló Hugo Calderano alaposan megszenvedett a tizenkilenc éves, Banja Luka-i Dimitrije Levajac ellen, de 3:2-es győzelmével 53 perc alatt kiegyenlítette az állást. A harmadik találkozón vezetéshez jutott a szerbiai csapat, miután Jevtović 58 perc alatt 3:2 arányban jobbnak bizonyult Tsuboinál. A negyedik összecsapáson Pető nagy meccset vívott Calderanóval, ám a temerini versenyzőnek nem sikerült a győzelem, és a brazil asztaliteniszező végül 3:2-re győzött, ezzel 2:2-re kiegyenlítve a párharcot. Az ötödik, mindent eldöntő összecsapáson Levajac 3:0-s vereséget szenvedett Ishiytől, így Brazília készülhet a Dél-Korea elleni negyeddöntőre.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..