Erzsébet kosárfonócsaládból származik. 2004-ben volt a Martonosi Kosárfonó Szövetkezet megalakulásának 100. évfordulója, és ekkor merült fel ötletként, hogy kiállítást kellene rendezni, mivel biztos minden martonosi kosárfonónál van néhány fotó a régmúltból.

— Akkor kezdtem gyűjteni a képeket a kosárfonóktól, addig nem foglalkoztam helytörténettel. Sokan elhozták a felvételeket hozzám, mások pedig azt mondták, nyugodtan nézzem át a fiókokat, cipősdobozokat, amit találok, elvihetem. Aranybányára bukkantam. Addig-addig gyűjtögettem a képeket, hogy végül egy szkennert is vásároltam, majd a Martonos Faluvédő Egyesület sikeresen pályázott az Illyés Alapítványnál a digitális fotóarchívumra, ami további lendületet adott a munkának. Eddig több mint 110 martonosi család mintegy 10 000 fotója szerepel az archívumban. Minden a kosárfonással kezdődött, a legtöbb kép azonban esküvőkről származik, hiszen az emberek akkoriban szinte csak ilyen alkalmakkor fényképezkedtek. Gyönyörű fotók születtek az I. világháború körüli időkből is. A katonák sokáig odavoltak, küldték haza a fotókat a családnak. A ’80-as éveknél be is fejeztem a gyűjtést, de rájöttem, hiba volt, viszont ugyanazokat a fiókokat még egyszer nem túrom át. A ’80-as években teljesen más világ volt, ahogy a ’90-es években is, ez mind feldolgozható — mondta Erzsébet.

Tandari Erzsébet (a szerző felvétele)

Ennyi fotó rendszerezése sem egyszerű feladat. Erzsébet három számkód szerint iktatja a fotókat. A harmadik szám a tulajdonosra utal, és arra, hányadikként adta a fotót, a második a negyvenhat tematikus csoport egyikét jelenti, az első pedig a fotónak a sorszáma.

— Például Dancsó Ágnes a 008-as, tehát ő volt a nyolcadik, aki ideadta a fotót. Ha valakinek ezen belül a tizenkettes sorszámú kép tetszik, akkor azonnal meg tudom mondani, hogy a fotó a kosárfonóban készült, és Sörös János szerepel rajta. Sajnos nincs minden képről információm. Sokan, akik ezekről a fotókról tudnának mesélni, már nincsenek az élők sorában. Az én korosztályom talán még megőrzi a fotókat, de már nem érdekli őket, kik szerepelnek rajta, mivel már nem hallhatják a képekhez fűződő történeteket. Nem tudom, mi lesz a sorsa az archívumnak. Már nem tudom hova tenni a képeket, az első hard discet el sem indítja az új számítógépem. Külső tárolókat és laptopot is vásároltam, így próbálok lépést tartani a technikával — mondta.

B. Karcsika biliárdozik (1944) (fotó forrása: Martonos Digitális Fotóarchívuma)

Egy feneketlen kúthoz hasonlította a gyűjtést, melynek sohasem lesz vége, hiszen még sok olyan család van, amelytől nincsenek fotói. Néhány hete egy helybeli lakostól olyan képet kapott, amelyen szélmalmok láthatóak lapátokkal, de csőszpárokat bemutatókkal is találkozott, amint a fiatalok a zenészekkel ballagtak a katolikus körbe a bálba. A legrégebbi fotók az 1880-as évekből származnak. Kedvenc témája a kosárfonás mellett a régi épületek. Az első kosárfonó-kiállításon 2005-ben az egyik fotójára Kanadából is felfigyeltek, annak a kosárfonómesternek az unokája jelentkezett ugyanis, aki az 1900-as évek elején készült felvételen szerepelt. A budapesti Terror Házából is kapott egy levelet, mely szerint felhasználnák azt a fotót, amelyen Martonos akkori elöljárói és néhány magyar katona látható.

Csikós Lukács és Jusztina (1895). A fénykép fémre ragasztott (fotó forrása: Martonos Digitális Fotóarchívuma)

Erzsébet több kiállítást szervezett az évek során. Az elsőt még 2005-ben, Martonosi emlékképek a XX. századból címmel, de ez nem volt annyira kötött, így a fotókon láthatóak voltak gyerekek, háborúk, esküvők, munka, család… A második az I. világháborúhoz kötődött, a harmadik pedig a kosárfonást dolgozta fel. Utóbbi kiállítás a szövetkezeti otthon emeleti termeiben kap végső elhelyezést, így tizenkét év után a kosarakból, bútorokból, katalógusokból, fényképekből, oklevelekből, eszközökből álló összeállítás új otthonra lel.

Erzsébet három könyv szerkesztésében vett részt: Martonosi emlékképek a XX. századból, A martonosi egyházközség története, Mire a levelek lehullanak — Martonosiak az I. világháborúban. A következő könyv a jövőre százéves martonosi művelődési életről szól majd.

— Fogalmam sincs, hol tartok a munkában, rengeteg anyagom van, de még gyűjteni kellene. Már három éve ezzel a száz évvel foglalkozom, de a teljes, átfogó képhez legalább újabb három év kellene. Szeretem gyűjteni a képeket, de a könyvek szerkesztése egyfajta stressz is: mi az, ami belefér, mi az, ami nem, mi maradjon ki, a lehető legkevesebb hibával készüljön el, mert röpül az ember feje, ha elír egy dátumot, nevet, bármit… A gyűjtés sokkal kellemesebb munka, és sohasem lesz vége. A könyvek viszont azért jók, mert megmaradnak, tartósabbak, legalább harminc év bennük van — mondta.

Kosárfonók (1934) (fotó forrása: Martonos Digitális Fotóarchívuma)

Küldetését fontosnak tartja, hiszen általa az utókor is megismerheti a falut, az elődök életét.

— Jó, ha a fiatalok megismerik a múltat, de leginkább azért csinálom, mert a gyűjtés örömet szerez, egy izgalmas hobbi. Új ismeretekkel leszek gazdagabb, felfedezek olyan dolgokat, amelyekről korábban nem is hallottam. A helytörténet nagyon izgalmas. A kíváncsiság mindenkiben benne van, hiszen ki ne szeretné tudni, honnan származunk, hogyan éltek elődeink. A közösségi oldalakra feltöltött fotók kapcsán is rendszerint rengeteg a hozzászólás, az emberek szeretik látni a múlt egy-egy szeletét. A fényképek bizonyos mértékben kapaszkodók is lehetnek, melyeket néha jó elővenni, lapozgatni, beszélgetni róluk. Nagy örömömre szolgál, hogy a fiatalabb korosztályokat is érdekli a digitális fotóarchívum. Egy helybeli tanító néni éppen ezt a martonosi digitális fotóarchívumot mutatta be a gyerekekkel az egyik versenyen. Neki köszönhető, hogy a Vajdasági Magyar Értéktárban helyet kapott a Martonosi Digitális Fotóarchívum. Ez számomra is elismerés, az pedig külön motivációt ad, hogy a fiatalok érdeklődnek iránta.

Martonos a legtöbbet az 1970-es években fejlődött, amikor az emberek kölcsönhöz jutottak, építkezhettek. Művelődéstörténeti szempontból viszont nem volt annyira jellegzetes időszak, hiszen mindenki rádiót és televíziót vásárolt, ezért a kultúrélet háttérbe szorult.

Erzsébet a jövőre százéves martonosi művelődési életről szóló gyűjtés mellett Simrák Béla egykori martonosi plébános életútját is szeretné feldolgozni.

— Félelmetes, mekkora figura volt. 1905-ben került Martonosra, és itt is hunyt el 1924-ben. Óriási fejlődést hozott a falunak, hiszen ő építtette meg az iskolát, a paplakot, és a helyi közösség épületének létrehozásában is részt vett. Az ő nevéhez fűződik a neogótikus temetőkápolna, szecessziós vasrács kerítést húzott a templom köré, járdát építtetett a faluban, és az I. világháborús emlékmű is neki köszönhető. Ez volt a legszebb időszaka a falunak, de az I. világháború kitörése miatt sajnos nem tartott sokáig — mondta Tandari Erzsébet.

A kismagnó kikapcsolása után még hosszasan nézegettük a martonosi képeket, illetve hallgattuk az egy-egy fotóhoz kapcsolódó élettörténeteket.