1990-ben gyűltek össze először a környékbeliek Bajmokon, az Akácfánál, hogy leróják kegyeletüket a II. világháborúban kivégzett magyarok, horvátok és németek emléke előtt. Bajmokon három tömegsírban körülbelül 230-an nyugszanak. Itt csupán szántóföld volt, az elhunytak emlékét akácfa őrizte, melyet egy hozzátartozó ültetett. A délszláv háború kitörésekor elmaradtak a megemlékezések, 1994-től szerveznek rendszeresen kommemorációt az Akácfa Emléktemetőben.
A rendezvényen ökumenikus áldással és alkalmai programmal emlékeztek az egybegyűltek. Weiss Rudolf történész azt hangsúlyozta, fontos az elhunytak emlékét ápolni. Szerinte az emlékművek állítása mellett arra is figyelmet kell fordítani, hogy új nevet kapjanak azok az utcák, amelyek olyan személyek nevét viselik, akik parancsot adtak ártatlan emberek, idősek és fiatalok kivégzésére.
Szabadka Város nevében Kern Imre alpolgármester szólt a jelenlévőkhöz.
— Tulajdonképpen Bajmok volt az első helyszín, ahol elkezdődtek a megemlékezések. Szomorú dolgokra emlékezünk itt, azokra, amelyek 1944 őszén és 1945 telén történtek, amikor több tízezer ártatlan áldozata volt a magyarságnak. Fontos, hogy emlékezzünk, fontos, hogy ne feledjük el ezeket a történéseket. Mint ahogy a plébános is mondta, mi megbocsátunk, de elfelejteni nem fogjuk soha. Mindig emlékezünk majd ezekre az emberekre, akik a szeretteink voltak, akiket lehet, hogy nem ismertünk, de ebbe a közösségbe tartoztak.
— A bajmoki tömegsírokban mintegy 230 ember nyugszik, további 30 bajmokit végeztek ki Szabadkán, a Zentai úti temetőben — mondta Cindel Attila, a helyi Dózsa György MMK Hagyományőrző és Kegyeleti Bizottságának elnöke. — 252 ember köthető ehhez a helyszínhez, akik nem mind bajmokiak, de a tavankútiakat, pacsériakat, nagyfényieket szintén itt végezték ki. Ezt Mojzes Antal bajmoki helytörténész kutatta ki, neki köszönhetően tudjuk. Az emlékhely régen szántóföld volt. Egyetlen akácfa maradt meg, de korábban több is volt. A tömegsírok közé helyezték, itt ültette titokban valamelyik hozzátartozó. Ennél gyűltek össze az emberek 1990-ben először, akkor volt az első nyilvános megemlékezés, majd négy évig szünetelt, de azóta minden évben itt vagyunk. 1996-ban megvásárolta a Dózsa György MMK ezt a területet, akkor kezdték kialakítani az emléktemetőt.
Az ártatlanul kivégzettek leszármazottai minden évben virággal és gyertyával emlékeznek. Így tesz Brand Anna is, aki sohasem ismerte az édesapját, néhány hónappal a mészárlás után született ugyanis. Az édesanyja mesélt neki a borzalmakról.
— Az édesanyám azt mesélte, hogy ő harmadnapra jött ki ide. A szavai szerint a föld meg volt repedve, a vér úgy bugyogott, mint amikor a lekvárt főzik. Össze is esett, pedig már várandós volt velem. Sokáig a vasút mellett, a kukoricáson keresztül jöttünk, hoztuk a virágot, hogy senki ne halljon, ne lásson meg minket. Amikor kislány voltam, mentem édesanyám mellett.
Szakács Bernadettának apai nagyapja nyugszik a három bajmoki tömegsír egyikében.
— Ő egy egyszerű parasztember volt, aki a tanyán élt, nem is a faluban. Ő is belekerült ebbe a rendszerre veszélyes csoportba, pedig azt mondják, akik emlékeznek rá, hogy egy nagyon vidám, egyszerű földműves emberről beszélünk.
Mások mellett a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség, Magyarország szabadkai főkonzulátusának és Szabadka Város Önkormányzatának képviselői helyezték el az emlékezés virágait, valamint több intézmény és szervezet nevében is koszorúztak.
