Mottó: „A világ az egy templom: otthon lehetsz benne!”
A tippet, mármint ez utóbbi kirándulásunkhoz, egy otthoni ismerősömtől kaptam.
Ami pedig a helyszínt és az ott megkapott pillanatok hangulatát illeti, önkéntelenül egy Szabó Magda Ókút című regényéből vett idézet ötlik fel bennem. A jegyzet kiegészítő mellékleteként csatolt virtuális fényképalbum sokadik fellapozása után is.
„A látható kutak varázsa is vonzott, hát még egy láthatatlané, amely azzal kecsegtetett, hogy megláthatom mindazokat a titkokat, amelyeket ott őriz a kútfenéken.”
Előkerült tehát a túrabakancs, elő a végre elegendő tartalék elemmel is ellátott képrögzítő pattantyú. Csíptünk hirtelenében egy örökmozgó, citromsárga „nózija” alatt joviálisan mosolygó négyes-hatos villamost, majd azon frissiben átgördültünk párommal a Duna túlsó oldalára. Személyesen is látogatást téve ama nagyvárosi oázisban, amely területnek Budai Arborétum a neve, természetvédelmi oltalmat pedig hivatalosan 1975. március 5-e óta élvez.
Hétköznap lévén szerencsésen mindkét sectióját bejárhattuk (mindennapi rendszerességgel ugyanis csupán az Alsó Kert látogatható), s — lévén megtehettük — ezúttal sem jöttünk el üres kézzel.
A lexikális alapinfókat a kert(ek) több pontján felállított tájékoztató táblák hirdeték, a témában jobban elmélyülni óhajtók számára viszont az Arborétum honlapja áll rendelkezésére.
A fotók 2023. augusztus 28-án készültek.
Fényképezte: Martinek Imre
