1849. január 20-án a haderő-átcsoportosítás miatt védtelenül maradtak a délvidéki települések, amiről a szenttamási szerb sereg hírt kapott, és megindult ebbe az irányba. A bácsfeketehegyi magyarok ekkor Kunhegyesre, Kiskunhalasra és Soltvadkert környékére menekültek. Vécsey tábornok tizenkét honvédje maradt ott, valamint Berhidai Keresztes József református lelkész, akik mind mártírhalált haltak.

Fotók: Talpai Lóránt

Január 28-án a bácsfeketehegyi református egyházközösség gyülekezeti termében megemlékező istentiszteletet tartottak, melynek keretében a 175 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek. Ezután megkoszorúzták a mártírhalált halt Berhidai Keresztes József lelkész sírját.

Az érdeklődők Nagy Tibor történész helytörténeti előadását hallgathatták meg a Kishegyesi Könyvtár Kozma Lajos Fiókkönyvtárának olvasótermében.

— Ma a Mári-napi szaladás 175. évfordulójáról emlékezünk meg, amikor őseinknek messzire kellett menekülniük, és a hazatérés sem volt egyszerű, hiszen kifosztott, leégett házakkal kellett szembesülniük. A feljegyzésekből tudjuk, akkora zűrzavar támadt a településen, hogy az emberek mindent hátrahagyva menekültek. 

— Berhidai Keresztes József sírjánál állunk. Amikor a lelkész úr úgy érezte, hogy a közösség sorsát rendbe tette, ő is megpróbálta elhagyni Feketehegyet, de életét veszítette. A hónapok múlva visszatérő lakosok temették el. Neve szimbólummá vált. Egy embert próbáló és nehéz korszak végén igyekeztek újra kialakítani az életüket a visszatérők. Ugyanúgy, mint ma is, sorsközösséget vállalva más népekkel és nemzetiségekkel — foglalta össze az évforduló jelentőségét megemlékező beszédében Sárközi István, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke.

A koszorúzás előtt a kiskunhalasi polgármester üzenetét is tolmácsolták az egybegyűlteknek:

„Vajon mit érezhettek a bácsfeketehegyi családok 1849. január 23-án, akik menekültek a csikorgó télben, amikor a támadás elérte a falut? 175 éve történt, mégsem felednivaló! Nem törölhető ki egyetlen, háborúk és háborúskodások közepette élő ember szívéből sem az a gondolat, hogy mi lenne, ha a hazát, a szülőfalut, a családot megvédeni vagy menekülni kellene. Befogadnának-e valahol, meghúzhatnánk-e magunkat valahol, mi történne a hátrahagyottakkal?

175 éve a segítségért nyúló kezek nyitott kapukra találtak Kiskunhalason. Jó szándékú volt a segítségre szoruló és jószívű a befogadó. Senki nem válogatott, senki nem sorolta igényeit, senki nem panaszkodott.”

Fotók: Pannon RTV