home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Tiszteletben kell tartaniuk az emberi jogokat
(Tha)
2021.08.26.
LXXVI. évf. 34. szám
Tiszteletben kell tartaniuk az emberi jogokat

Operatív egyeztetések — Hazájukban és a térségben kell segíteni — Még nem térnek vissza az irodába az Apple dolgozói

Operatív egyeztetések

Az afgán menekültek befogadására sürgette a nemzetközi közösséget Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki Charles Michellel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével és Pedro Sánchez spanyol kormányfővel tett látogatást a Madrid közeli Torrejón légitámaszponton működő, a dél-ázsiai országból evakuált emberek számára létrehozott fogadóközpontban. A német politikus az idei évre Afganisztánnak szánt, 57 millió eurós humanitárius támogatás növelését is kilátásba helyezte. Mint mondta, nemcsak azoknak kell segítség, akiket sikerült evakuálni, de azok számára is, akik Afganisztánban maradtak. Leszögezte egyúttal, a tálibok nem részesülhetnek az Afganisztánnak ígért uniós forrásokból, ha nem tartják tiszteletben az emberi jogokat, így a többi közt a nők és a kisebbségek jogait. Von der Leyen megerősítette, hogy az EU operatív egyeztetéseket folytat Afganisztán új vezetőivel, de ez elsősorban az evakuálási folyamat megkönnyítését segíti, és nem a tálibok elismerése.

 

Hazájukban és a térségben kell segíteni

A hazájukban és a környező országokban kell segíteni az afgán menekülteknek — mondta Ylva Johansson, az Európai Bizottság uniós belügyekért felelős tagja a német sajtónak. Hozzátette, egyelőre nem túl sokan igyekeznek a kontinens felé, de a helyzet gyorsan változhat, ezért az EU-nak különböző forgatókönyvekre kell felkészülnie. Aláhúzta, nem szabad elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint 2015-ben, vagyis nem tétlenkedhetnek egészen addig, amíg az emberek el nem érik az EU külső határát. Sebastian Kurz osztrák konzervatív kancellár ellenzi, hogy több, Afganisztánból menekülő embert fogadjanak be az országba. Ausztriában jelenleg több mint 40 000 afgán menekült él, ez Európában a második legnagyobb szám Németország után, ahol 148 000-en vannak — derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) 2020-ra vonatkozó adataiból.


Fotó: beta.rs 

 

Még nem térnek vissza az irodába az Apple dolgozói

A megugró koronavírusos esetszámok miatt az Apple elhalasztotta a dolgozói visszarendelését az irodába, legalább jövő januárig — számol be a hírről a BBC. Az Apple tájékoztatta az érintetteket arról, hogy legalább 2022 januárjáig nem kell visszatérniük az irodába, habár korábban még azt tervezték, hogy most szeptemberben lesz vége az otthoni munkavégzésnek. Az Apple mellett más techcégek is a home office meghosszabbítása mellett döntöttek, köztük a Google, mely október 18-áig tolta ki a határidőt. A Google és a Facebook egyébként minden amerikai dolgozójától, aki visszatér az irodába, elvárja, hogy oltassa be magát.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..