December 20-án a Netflixen elérhetővé vált a szláv mondavilágon alapuló, felnőtteknek szóló fantasysorozat, melyben a legjobb kétségtelenül Henry Cavill. Superman korábbi megformálója lubickol ebben a szerepben, amit a magyar szinkron sajnos határozottan palástol, szóval érdemes eredeti nyelven, magyar felirattal nézni a Vajákot. Cavill már évek óta kampányolt, hogy eljátszhassa a fehér hajú szörnyvadászt, akinek már hosszú ideje civilben is nagy rajongója. Filmbeli hátasával, Keszeggel naponta öt órát töltött el, hogy kialakulhasson a kötődés közte és hű lova között. A vívótechnikák begyakorlásával pedig állítólag további hat-hét órát foglalkozott naponta.

Három teljes értékű videojáték, egy hosszú regényfolyam, a lengyel Andrzej Sapkowski munkája a történet alapja, mely — ha a regényeket nézzük — jó sok összpontosítást várt el már korábban is az olvasótól. Fontos hangsúlyozni, hogy a sorozat írói elsősorban a regényfolyamot vették alapul, és csak másodsorban a videojátékokat. Ríviai Geralt, a fehér hajú szörnyvadász megbízásokat teljesít, és pénzért cserébe falvakat, kis közösségeket szabadít meg az őket fenyegető rémségektől, melyeket enciklopédikusan, rendekbe sorolva tart számon, tudatosan felkészülve a legyőzésükre, akár egy igazi vadász. A Vajákok törvényei szerint sohasem avatkozik bele egy-egy falu sorsába, tudását nem állíthatja sem a jó, sem a rossz szolgálatába. Felveszi a vérdíjat, és lelép.
 

A sztori elején viszont máris felsejlik, hogy az erkölcsi szabályrendszer repedezni kezd. Az általa látogatott királyságokat ugyanis külső erők, hódítók, kegyetlen hordák fenyegetik, melyek igába hajtanák az északi királyságokat. Aztán felbukkan Cirilla, a különleges képességekkel megáldott, hamuszürke hajú kislány, akinek sorsa egybefonódik Geraltéval. A kritikusokat leginkább a történet összetettsége, az elvétve elszórt információmorzsák osztották meg. Az időnként nem túl meggyőző CGI sem segített sokat, a legnagyobb baj viszont azzal van, hogy ez a széria a legkevésbé sem hasonlít a Trónok harcára. Többen is azonnali kielégülésre vártak a jobb sorsra érdemes utolsó évadok után, a Vajákra szinte gyógyírként hivatkoztak, már az első előzetesek felbukkanása után.

A Vaják zavaros struktúrája a különböző idősíkok miatt van, ez a fajta történetmesélés pedig általában fele-fele arányban rezonál a nézőkkel. A könyvek rajongói hozzászoktak ehhez, az ő esetükben viszont a helyenként tapasztalható eltérések, egyszerűsítések okozzák az összeráncolt szemöldököket. A videojátékot nyüstölők részéről szinte általános a rajongás (vagy inkább elfogadás), bár a casting időnként meglehetősen fura: Cirit egy kissé csajosabbnak, Yennefert pedig kevésbé drámainak képzeltük el, Triss viszont egyelőre orbitális melléfogásnak tűnik. Geralt története epizódonként különálló, amolyan Herkules és Xéna hatást kelt a ’90-es évekből. Hogy ez jó vagy rossz-e, azt mindenkinek magának kell eldöntenie.

Az egyes sztorik a játékok küldetéseire emlékeznek, az pedig külön öröm, hogy azonnal ráismerünk majd az egyes videojátékos mellékszálakra. Nem áll messze a sorozattól a kendőzetlen szexualitás, bár a Trónok harca azért jóval túlzóbb, meredekebb volt ebben a tekintetben. Több szó esik arról is, hogy Geralt védjegye, a két kard (az ezüst és az acél) hiányzik, hiszen mindig csak egyetlen penge van nála. Az ezüstpenge persze ott van, csak éppen nem ott és nem úgy — ez is a számos változtatás egyike.

A The Witcherből, azaz a Vajákból máris berendelték a következő évadot. A Netflixet tehát a legkevésbé sem rengette meg a megosztó kritika. Látszik, hogy az alkotóknak fel van adva a lecke. A hangulat, a zene, a harcjelenetek és a személyiségek mind-mind rendben vannak. Ha nem is válik azonnal kultsorozattá, mindenképp hatalmas potenciál van benne. Csak abban bízzunk, hogy a második évadra kijavítanak néhány hibát, és behozzák a komolyabb témákat is a könyvekből: a politikát, a rasszizmust, a társadalmi különbségeket, a nehezebben emészthető, mélyebb sztorikat. Minden más viszont maradhat, mert ez egy jó irány.

Nyitókép: Imdb.com