home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Tévés, rádiós pünkösdölés
Csermák Zoltán
2014.06.04.
LXIX. évf. 23. szám
Tévés, rádiós pünkösdölés

Ajánló a magyar közmédia ünnepi műsoraiból — A piros betűs ünnepre a közmédia gazdag programválasztékkal készül. A színes palettáról a hívők és a hagyománytisztelő emberek kedvük szerint választhatnak.

A nézők szombaton lélekben Erdély szívébe látogathatnak. Az ünnepet a Duna csíksomlyói közvetítése nyitja meg. A világ magyarságának legnagyobb zarándoklatához az idén jeles esemény kötődik: a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a plébánia évét ünneplik. Az idei búcsú jelmondata: „Boldog a méh, amely Téged hordott.”

A búcsú szentírási szövegei a jeruzsálemi ősegyházra és a Szentlélektől kapott ajándékokra irányítják a figyelmet – teszi hozzá Oláh Dénes, Maros-Küküllő kerületi főesperes, az ünnepi mise szónoka. – Az adományokat azért kapjuk, hogy közösségünk, népünk, egyházunk javára legyünk általa.” (Duna, 11.00)

A fővárosi érdeklődők az Uránia Nemzeti Filmszínházban is figyelemmel kísérhetik a Duna adását (11.00), a rendezvényre ingyenes a belépés.

Az Egy nap című film a tehetséges dán rendezőnő, Lone Scherfig munkáját dicséri. A romantikus történet során húsz esztendő tükrében figyelhetjük meg hőseink – Emma és Dexter – sorsának alakulását, szerelmük szövődését. A bestseller-feldolgozás elsősorban a női nézőknek tartogat könnyes perceket. (M1, 21.20)

A United című angol film a világhírű futballcsapat, a Manchester United 1958. évi tragédiáját dolgozza fel. A Belgrádból hazatérő játékosok gépe lezuhan, a szerencsétlenségben hét játékos életét veszti, többen súlyosan megsérülnek. A BBC 2011-ben készült tévéfilmje maximális hitelességgel, a kor hangulatának megidézésével készült, ezért nem csak a futballrajongók számára lehet megindító ez a hitről és a küzdeni akarásról szóló történet. (M2, 0.37)

A rádióhallgatóknak vasárnap reggel két műsort ajánlunk. A Szentlélek, ihlet, tehetség című adásban Csűrös Csilla szerkesztő az alkotó lélek gyökereit kutatja. A kérdésről – pünkösd tükrében – művészek, tudósok beszélgetnek. (Kossuth rádió, 9.07)

A Musica Sacra másfél órájában Bach Pünkösdi kantátái és magyar középkori gregorián dallamok csendülnek fel. (Bartók rádió, 9.30)

A Református magazint „Mit jelent nekem a pünkösd?” címmel állították össze. A félórás adásban neves református közéleti személyiségek osztják meg az ünnephez fűződő emlékeiket, gondolataikat. (M1, 10.45)

A Mai hitvallások sorozatban Lengyel Anna újságíró, evangélikus országos felügyelőhelyettes szerepel. A neves rádióriporter életéről, illetve a rádióban s az evangélikus egyházban végzett munkájáról beszél. (M1, 11,15) Ezután a nézők a kapolcsi és a hartai evangélikus templom történetével és hitéletével ismerkedhetnek meg. (M1, 11.45)

Az ünnepen a Duna háromórás műsorfolyammal jelentkezik Gyimesbükkről. A Madéfalva gyermekei összeállításban bukovinai, moldvai és gyimesi csángó zenészek, énekesek és táncosok lépnek fel (11.33), később a színpadra a Sebő Zenekart várják (12.30). A szabadtéri ünnepi szentmisén (13.05) Salamon József plébános a madéfalvi veszedelem 250. évfordulójára emlékezik. E tragédia nyomán születtek a bukovinai és a moldvai magyar falvak, s Gyimes története is innentől ered. Sorsuk mindenki számára okulás: a menekülő nép magyarságát hagyományai és hite tartotta meg.

Pünkösd hétfőjén a Bartók rádió az MR Gyermekkórus hangversenyét közvetíti. Felcsendül többek között Hassler Cantate Domino című alkotása, Kocsár Miklós Salve Reginája s Bartók Hét egynemű kara. A műsorszámok egy részét az erdélyi közönség már az együttes csíksomlyói koncertjén is hallhatta (15.05).


Minden kedves nézőjének és hallgatójának áldott ünnepet kíván az MTVA!

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..