home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Tetőcsere, diákkonyha, felnőttképzés
Tóth Lívia
2005.09.20.
LX. évf. 38. szám
Tetőcsere, diákkonyha, felnőttképzés

Készül a tehetséggondozó gimnázium étkezdéje és konyhája Szabó Attila fotójaA tornyosi Tömörkény István Általános Iskolának két kihelyezett tagozata is van, Keviben és Bogarason. Tóth Ugyonka Erika és Perpauer Attila pedagógiai vezetők elmondták, büszkék arra, hogy mindhárom első osztályba...

Készül a tehetséggondozó gimnázium étkezdéje és konyhája Szabó Attila fotója

A tornyosi Tömörkény István Általános Iskolának két kihelyezett tagozata is van, Keviben és Bogarason. Tóth Ugyonka Erika és Perpauer Attila pedagógiai vezetők elmondták, büszkék arra, hogy mindhárom első osztályba kellő számú diák iratkozott be. Próbálnak a változásoknak megfelelni, a reform követelményeihez alkalmazkodni. Az elsősöknek a nyáron iskolai előkészítő programot szerveztek, jelenleg a speciális tagozat mellett felzárkóztató programokat indítottak. A meghosszabbított benntartózkodáson az olvasási, írási és matematikai problémákkal foglalkoznak, amelyet nemcsak a roma tanulók, hanem a hátrányos szociális helyzetű gyermekek is igényelnek. Vallják, hogy az iskolának nem szabad izolált intézménynek lennie, a szülőknek, tanároknak, diákoknak nemcsak egymással, hanem a környezettel, például a civil szervezetekkel is együtt kell működniük. Bekapcsolódnak abba a programba is, amelyet az iskolaközpont indít az ötödik és hatodik osztályosok szüleinek. Ennek keretében az anyukák és apukák a függőségi betegségekről és azok megelőzéséről, valamint egészségügyi kérdésekről szerezhetnek ismereteket.
A tornyosi általános iskolában jelenleg hatalmas építkezés folyik. A tornateremmel több éve gond volt, de mára szinte használhatatlanná vált. Az iskola, a község, a helyi közösség már többször próbálkozott a szükséges anyagiak megszerzésével, de csak ebben az évben sikerült. A nyár végén beindultak a munkálatok, amelyeknek a menetéről a helyszínen tájékozódott Juhász Attila zentai polgármester is. A tornateremnek csak a falai maradtak meg, ugyanis az épület teljesen új tetőszerkezetet kap, renoválják a folyosót és az öltözőket, majd végül meszelnek és csiszolják, meg festik a parkettát. A beruházás értéke 6,5 millió dinár. Az objektumot várhatóan novemberben vehetik birtokukba a diákok, addig - a kedvező időjárást kihasználva - a kinti sportpályákon tartják a tornaórákat.
Építkeznek Zentán a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium udvarában is. A tervek szerint november elsejére várható az új étkezde és a konyha átadása. A középiskolának jelenleg a három tagozaton 56 diákja van, akik között mindössze nyolc a helybeli, a többiek Vajdaság 18 községéből, illetve 24 helységéből érkeztek. Gajda Attila igazgató szerint az önkormányzat minden helyzetben kiáll mellettük, de kénytelenek más forrásokból is pénz után nézni. Ez volt az egyik oka annak, hogy a város napi ünnepségsorozat keretében megalakították a Bolyai Farkas Alapítványt a Magyarul Tanuló Tehetségekért. A Délvidéken van múltja a Bolyai szellemiségnek. 1933-ban Belgrádban az ott tanuló magyar fiatalok létrehozták a Bolyai Farkas Magyar Egyetemi Hallgatók Belgrádi Művelődési és Irodalmi Egyesületét, amelynek a tagjai nem csak a kultúrával, hanem segélyezéssel is foglalkoztak, menzát, kollégiumot működtettek a fővárosban, pénzt szereztek a szegény sorsú diákoknak, figyelemmel kísérték az akkori tehetségeket. Zentán két évig (1954-1956) létezett a Bolyai Farkas Magyar Főgimnázium, amelynek az igazgatója Szeli István volt. A tehetséggondozó gimnázium viszont egy éve viseli a Bolyai nevet, és már betársult a Bolyai Középiskolák Közösségébe. Minden évben találkoznak, tudásfelmérő versenyeken, sportrendezvényeken vesznek részt.
Az ötlet már régebbi, hogy az iskola mögé kellene egy háttérintézmény, egy alapítvány, amely pályázhat, és segítséget nyújthat, de az idén júniusban kristályosodott ki, amikor 50 éves érettségi találkozót tartottak a főgimnázium egykori tanulói. Az öreg diákok lelkesedtek az elképzelésért, megalakították az előkészítő bizottságot, majd a három generáció tagjainak, valamint a szülők, tanárok, magánvállalkozók és állami vállalatok képviselőinek a részvételével szeptember 11-én hivatalosan is bejelentették az alapítványt. Célja a Bolyai szellemiség továbbéltetése, a délvidéki magyar diákok között a tehetségek felkutatása, segítése és végigkísérése a pályájukon, valamint a tehetséggondozó gimnázium támogatása.
Az oktatási berkekbe tartozik az a hír is, hogy Zentán tíz év után újra beindult a felnőttképzés. Sárosi Gabriella, a Stevan Sremac Iskolaközpont igazgatónője arról számolt be, hogy nem számítottak ekkora érdeklődésre, ugyanis 38 jelentkező kezdte meg, illetve folytatta az egykor abbahagyott tanulmányait. A legtöbben, 17-en, a nyolcadik osztályba járnak. A zömük fiatal, 17-18 évesek, de vannak közöttük meglett emberek is. Valamennyien tudják, hogy a tanfolyam befejezése után lehetőségük van hároméves középiskolába iratkozni, rendkívüli hallgatóként. A képzés tizenhét hétig tart, egy tanév alatt két tanítási év befejezésére van lehetősége mindenkinek. A tanárok feleltetnek, ellenőrzőket, dolgozatokat íratnak, de az, aki a munkahelyi kötelezettsége miatt nem tud rendszeresen részt venni az órákon - amelyek délután ötkor kezdődnek -, osztályvizsgát tehet. Bizonyára vannak még olyanok, akik most kimaradtak ebből a képzési formából, de januárban, az újabb jelentkezés alkalmával őket is várják.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..