home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Természettudományok vetélkedője
2022.05.20.
LXXVII. évf. 20. szám
Természettudományok vetélkedője

Nemrégiben első ízben rendezték meg a Körmendi Ferenc Fizika-Kémia, Természettudományi és Ökotudat Természetvédelmi Versenyt a zentai Thurzó Lajos Általános Iskolában. A megmérettetés célja bemutatni és szemléltetni a természettudományok kapcsolatát, valamint a természetvédelemben betöltött kulcsfontosságú szerepét.

Vajdaság több településéről érkeztek tanulók, akik két-három fős csapatokban mérettettek meg. Az első részben kísérleteiket mutatták be, és elmagyarázták, miként hasznosíthatjuk a látottakat a mindennapi életben. A vetélkedő második része egyetlen tematika köré összpontosult — a vízről mint az emberiség egyik legfontosabb erőforrásáról készítettek plakátot a tanulók, és elmondták, szerintük miért van nagy szerepe az életünkben a víznek mint fontos erőforrásnak.


Műsor a vetélkedő kezdetén

A versenyt a zentai származású Körmendi Ferencről nevezték el, hogy ezzel állítsanak emléket a neves fizikusnak, akit nemzetközi szinten is ismertek, több tudományos munkában vett részt Franciaországtól Japánig a világ számos pontján. Közéleti munkássága és a vajdasági magyar oktatásért kifejtett tevékenysége is érdemessé teszi őt arra, hogy ekképp tisztelegjenek életműve előtt.

A szervezők a vetélkedőt és a természettudományok iránt érdeklődő tanulók, valamint az őket felkészítő tanárok találkozóját minden tanévben igyekeznek megszervezni.

Az esemény a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával valósult meg.

Írta: KÁLMÁN Róbert, a verseny fő szervezője


Kálmán Róbert üdvözli a résztvevőket


Előadás a vízről


Kísérlet


Csoportkép

Fényképezte: Dupák Hajnalka

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..