A kézművesség jótékony hatásai közismertek: az aprólékos munka megnyugtatja az embert, oldja a stresszt, az elkészült tárgy pedig garantálja a sikerélményt. Azok, akik kreatív hobbikkal töltik a szabadidejüket, azt mondják, ilyenkor teljesen kikapcsolódnak, kizárják a külvilágot.
A nagybecskereki Páger Anita másfél éve ékszerkészítésbe kezdett. Változatos méretű fülbevalókat, medálokat és egyéb kiegészítőket alkot polimer agyagból. Számára azonban ez sokkal több, mint hobbi. Orvosa javaslatára vágott bele, merthogy öt éve mozgáskorlátozott. Balesetet szenvedett, kizuhant a második emeletről, lebénultak a végtagjai. Az aprólékos munka fejleszti a finommotorikai készségeket, javul a testtartás, edződnek az ujjak. Anita ékszerei különlegesek, színesek, igényesek. A matyómintás, a denevéres, a virágos és az egyéb motívumokkal ellátott kiegészítők mellett az egyszerű, letisztult fazonok egyaránt megtalálhatóak kínálatában. Már több szalonban megvásárolhatóak, de a Facebookon vagy az Instagramon is megtekinthetik az érdeklődők.
A cél az önálló élet
A huszonhat éves lányt nemrég műtötték volna Thaiföldön, de a szükséges 16 millió dinárnak kevesebb mint a fele gyűlt össze. Ha sikerül előteremteni a hiányzó összeget, a nyár végén megtörténhet a beavatkozás, mely a felépülést, az önálló életet helyezné kilátásba a fiatal lány számára, aki a Szabadkai Egészségügyi Középiskolában érettségizett, majd a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának Ápolás és Betegellátás Alapképzési Szakán tanult, de a baleset után kénytelen volt ezt megszakítani.
Anita javára számtalan jótékonysági megmozdulást szerveztek Vajdaság-szerte. Egy SMS küldésével, utalással, az online licitációs platformok használatával vagy az általa készített divatos és kifinomult ékszerek megvásárlásával is hozzá lehet járulni a felépüléséhez. A thaiföldi kezelés adná meg a legtöbb esélyt ahhoz, hogy Anita újra járni tudjon.
— Az orvosom figyelt fel arra, hogy van tehetségem az ékszerkészítéshez. A polimer agyagot választottam, mely tömbökben vásárolható meg, és úgy lehet vele dolgozni, mint a tésztával. Kell hozzá nyújtófa, többféle szaggatóeszköz, spatula, kiskés, tű. Ha a kívánt forma elkészül, sütőbe kell tenni, 110 Celsius-fokon fél óráig sütni, majd lehet lakkozni, ha úgy kívánjuk, vagy különféle díszítéseket helyezhetünk rá ragasztóval, de akkor újra vissza kell tenni a sütőbe. Ez az ujjaim finommotorikájának nagyon jó terápia, valamint a lelkemnek is, mert teljesen kikapcsol, csak erre figyelek, és megszűnik körülöttem a külvilág.
* Mesélj a stílusodról, a színvilágodról!
— Jobban kedvelem a letisztult, egyszerű ékszereket, de a megrendelő dönti el, milyen legyen. Elküldöm a palettát, az érdeklődő pedig összeállíthatja a színeket, a tűt, az apró karikákat, minden kis elemet, melyet szeretne. Lehet egyszerű, hétköznapit választani, de nagy és szembetűnő ékszerek is rendelhetőek. Akadtak már mindenféle kérések. Előfordult, hogy fogakat kellett ábrázolnia a fülbevalónak és a medálnak, de készítettem már hőlégballont is, sőt, denevéreset is, mert a megrendelő denevérszakértő, oda van ezekért az állatokért. Nagyon szeretem a kihívásokat. A matyóminta például egészen különleges, nagyon sok színből áll, és aprólékos. Ha kis méretben kéri az illető, elég melós összesűríteni a sok virágot, nagy figyelmet és precizitást igényel. Karkötőket, medálokat, fülbevalókat készítek, de nem zárkózom el a kulcstartóktól sem.
* Az aprólékos munka mennyiben járul hozzá a fejlődésedhez? Mi minden változott, amióta ezzel foglalkozol?
— Azt vettem észre, hogy az ujjaim sokkal pontosabbak lettek, de a testtartásomon is javított. A derekam elég sokat erősödött, mert ezt úgy kell elképzelni, hogy egy íróasztal előtt ülök, és fölé vagyok emelkedve egy kicsit, ami sokat segít a derék erősödésében, az ujjak jobban tudnak mozogni, az ujjpercek precízebbek.
* Rengetegen összefogtak érted, sokan igyekeznek hozzájárulni a kezelés költségeihez. Erőt merítesz ebből a megmozdulásból?
— Óriási ereje van a közösségnek, ezt én is most tapasztaltam meg. Egyáltalán nem számítottam ilyesmire, nagyon pozitívan csalódtam az emberekben. Nem tudok nekik elég hálás lenni azért, amit értem tesznek. Egy szép szó, egy kedves mondat is nagyon sokat számít, mert nem csak pénzben mérem a segítséget. Nem zárkózom el attól, hogy az értem szervezett rendezvényen megjelenjek az ékszereimmel. A kezelés most a legfontosabb számomra, az önálló életet tenné lehetővé. Biztosan lesznek még akciók és élő licit is.