Tengeri horgászat vajdasági szemmel (5.)
Bojniczky György
2015.11.14.
LXX. évf. 45. szám
Tengeri horgászat vajdasági szemmel (5.)

Végre célba értem, ami a tengeri horgászatot illeti — Rovinjban, számomra a „haleldorádóban”. Eddig csak kerülgettem a forró kását, emlegettem a rovinji horgászatot, de most erről részletesebben is fogok írni.

A szabadkai Biztosító Intézetnek, ahol én is dolgoztam, abban az időben volt tengerparti nyaralója. Egy tízapartmanos, csinos kis hotelocska, mely minden kényelmet megadott egy igazi tengerparti nyaraláshoz.

Nem volt könnyű megtenni autóval azt a több mint 700 kilométert a tengerig, hiszen az út hegyen-völgyön át vezetett, és közben a szerpentineknek se végük, se hosszuk. Ha útközben semmi akadályba sem ütköztünk, reggeli indulás esetén  estefelé értünk oda. Ezt azért mondom, mert volt olyan eset is, hogy csak másnap hajnalban sikerült tiszteletünket tennünk a kis nyaralónkban. Útközben ugyanis volt egy „kis” balesetünk: Fiume (Rijeka) felett egy kisebb emelkedőn elszabadult az előttünk haladó autó lakókocsija, szépen elindult hátrafelé a lejtőn, és elkerülhetetlen volt a vele való nem kívánt találkozás. Szépen össze is törte a 101-esünk elejét. Órákat dolgoztam a járművünkön, mire újra üzemképessé tudtam tenni. Aztán viszont (a baj nem jár egyedül) jött a másik balhé, alig maradt üzemanyag a kocsiban, a közeli töltőállomás meg addigra már bezárt. Csak a nagyrészt lejtős útnak köszönhető, hogy az utolsó csepp benzinnel mégis célba értünk. Az autó még nem volt százszázalékos, de én már másnap horgászni mentem vele a rovinji Mirna halgyárhoz, ahol a legtöbb és a legszebb halat lehetett fogni.

A rovinji nyaralás egyébként a legtöbbször zökkenőmentes volt. Már útközben is azon elmélkedtem, hogy milyen jókat fogok majd horgászni a tengerben.

Tengeri halaim

Egészségi okokból nekünk a tengervíz legtöbbször hidegnek bizonyult, és csak ritkán merészkedtünk bele. Délelőttjeim rendre pecázással teltek, de ha nem, akkor fényképeztem. Nap mint nap jártam a jachtkikötőt, mert a vízben játszadozó kis jachtocskák tükörképe vonzott a legjobban. Egyébként meg feleségemmel, Olgával végtelen sétákat tettünk a különleges fák erdejében.

A legtöbb időt azonban horgászattal töltöttem, és ezért nem is neheztelt rám senki. Párommal mindketten szeretjük a halat, de a tengerit különösen. Így aztán minden hal el lett készítve, a legkisebbtől a legnagyobbig. A két hét alatt nem volt olyan nap, amikor ne sült-főtt volna valamilyen tengeri halcsoda a tűzhelyen. Meg kell hagyni, ezekben a halakban az ember nagyítóval sem talál szálkát, legalábbis azokban nem, amelyek az én zsákmányaim voltak.

A rovinji tengerparton majdnem mindenhol horogra lehetett akasztani valamiféle halat. A kikötőben, ahol a legnagyobb hozzáférhető mélységek voltak, meg lehetett fogni a kalmárt (tintahalat). Erre a célra egy különleges műcsalit alkalmaztak, melyen körkörösen visszafelé álló, hegyes acéldrótok találhatóak sorban. Egészen a vízfenékig kell leengedni, és időnként felfelé rángatni. A tintahal ezt prédának tekinti, és elkapja karjaival. Ilyenkor belegabalyodik a drótokba, s ha az ember elég gyorsan reagál, és felhúzza a zsineget, a kalmár még nem tudja elengedni a fémszálakat. Ezt a fajta horgászatot is kipróbáltam, de igen kevés sikerrel. Ugyanitt, de nem a tengerfenéken, hanem a felszínem nagyon szép tengeri csőrös csukákat (tűhalakat) fogtam. A csalit élettelen, kisméretű halak (igrice) alkották, de haldarabra is volt kapás. (Kisbarátom azonban bizonyította, hogy műcsalira is meg lehet őket fogni.) Ugyanitt máskor azt figyelhettem meg, hogyan fognak a már rutinos tengeri horgászok nagyon szép csíkos péreket (cipal). Még kilón felüli példányt is. Ilyeneket általában nem lehetett látni a közelben, a víz etetés általi elhomályosításával viszont hirtelen megjelentek, és könnyen horgászhatókká váltak. Vagyis a halak a tengervíz zavarossá tételével már nehezebben veszik észre a hajszálvékony damilt, és rákapnak a nekik felkínált haldarabokra. Az efféle pépes etetés fő alapanyaga a tej, az áztatott kenyér és az aromák. Persze az előre megvásárolt, kész etetőanyagok sem hiányozhatnak. Főképp tengerihal-aroma vagy -etetőkoszt jöhet számításba. Ilyeneket már nálunk is lehet kapni, pl. laposhal- vagy szardellaaroma.

A fő horgászhely azonban a Mirna halkonzervgyárnál volt, azon a részen, ahol a hulladék a tengerbe jut, ami teljesen érthető is, hiszen a halfeldolgozás melléktermékei igencsak zavarossá teszik a vizet, egyúttal oda is csalogatják a halakat. Ez tehát ideális hely — nem éppen kellemes illatú, de meg lehet szokni —, a halak kedvükre csemegézhetnek. Nem is csoda, hogy a horgászok csalijait is mohón bekapják. Itt igen könnyű a csaliszerzés is. Elég csak a vízbe meríteni egy kis hálót, és gyorsan megtelik azokkal a bizonyos haldarabokkal. Erre a célra tökéletesen megfelelőnek bizonyult a boltban kapható, gyerekek számára készült lepkefogó háló is. Egyáltalán nem mindegy, milyen haldarabot merít ki az ember. Ha például angolnát akar fogni, akkor szardelladarabkát kell találnia, ez viszont meglehetősen ritkán érkezik a gyár kifolyójából. Az angolna viszont csak szardelladarabkára harapott rá. (Arrafelé egyébként egészen termetes angolnák is megfordultak, de ez egy másik történet, melyről esetleg később fogok beszélni.)

Jachtok tükörképei Rovinjban

Sokféle hal úszkált a gyár melletti zavarosban, és valamilyen mindig akadt a horogra. Ebben a „halkavalkádban” a legnagyobbak az angolnák mellett a csíkos pérek (cipal) voltak. A kifogott példányok akár az egy kilót is elérhették attól függően, hogy az embernek milyen szerencséje volt. A többi halfajta képviselői általában kisebbek voltak, viszont azok is finomak és szálka nélküliek. Én egy buba (šnjur) nevű halfajtára szakosodtam, belőle tudtam a legtöbbet horogra csalni. A bubák nem nagyok, de igen húsosak, alig van belük, szálkájuk és pikkelyük.
Sokszor került horogra a már jól ismert špar is, a salpa viszont ritkaságnak számított. Ez a hal egyébként a tengeri gilisztát szerette, melyet az apróbb halak sajnos gyorsan lelopkodtak előle a horogról. A salpa teljesen csíkos és gyönyörű színekben pompázik. Egyszer egy kékhalat is fogtam, kicsi volt, de alig tudtam kihúzni a vízből. Csak akkor tudtam meg, miért képes olyan szívósan ellenállni, amikor már a kezemben tartottam. A farka olyan gyorsan mozog, mint egy motor, még a kifogás után is berregett egy darabig.

(Folytatjuk)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Villantó rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..