Márpedig egy horgász a tengeren is az marad — Akinek módja van tengervízben is áztatni a zsinórját, az minden bizonnyal lázasan készül, mondjuk, egy, az Adrián eltöltendő nyári szabadságra. Még akkor is, ha a famíliában nem kis ellenkezést kelt már a gondolat is, hogy a nyaraláson a család némely tagja saját szenvedélyének szeretne hódolni.
Ami a tengeri horgászatot illeti, azt mondják, a legtöbb turista legfeljebb a halpiacon láthat 1-2 kg-osnál nagyobb halat. A partközelben ugyan helyenként megtalálni halrajok tömegeit, de a példányok mérete ritkán haladja meg a 10-15 dkg–ot. Mégis érdemes horgásznunk?! Igen, mert a nagy halak hiányáért kárpótol bennünket a sok-sok színes egyed, a rendkívül gyakori kapás. Nem utolsósorban minden hal ehető, alig szálkás és nagyon ízletes.
A tengeri horgászatban már valamennyire jártas síkvidéki horgászok azonban nagyobb halaknak is utánanézhetnek — olyan furfangosabb horgászmódszerek ismeretében, amelyeket a helyi horgászok-halászok egyszer már szívesen elmondtak nekik. Hogy mégis milyen módszerrel horgásszon a tengeren az édesvízi horgász?
Elvileg az összes módszer alkalmazható. Az úszózás és a fenekezés a legeredményesebb a parti vizeken. Az úszózás különösen a sziklás partok mellett ajánlatos — az elakadás veszélye is kisebb. Ennek ellenére határozottan állíthatjuk, hogy fenekezéssel érhetőek el a legjobb fogások. Az úszózással ugyanis az a baj, hogy nincs olyan közvetlen kapcsolat a horoggal, mint a fenekező készségnél, és a többnyire piciny szájú halak előbb lecsipkedhetik a csalit. Mindenesetre ennek a módszernek is vannak (számunkra még elérhető) különleges változatai, melyekkel jobb eredményeket lehet elérni, esetleg nagyobb halakat is horogra csalni. (Ezzel majd a továbbiakban bővebben is foglalkozunk.)
Az ősi tengeri módszert — nehéz végólom, néhány horog, parittyázó bedobás, a kapás újbeggyel való érzékelése (bot nélküli horgászat) — immár a horgászbot, az orsó váltotta fel. Nézzük akkor a legfogósabb helyi „menők” által használt módszereket, melyeket természetesen mi, síksági horgászok akár egy az egyben át is vehetünk. Általában 2,7—3 m hosszú, érzékeny spiccű A akciójú botot használjunk. Az orsó közepes méretű, „tengerbíró” peremfutó. A zsinór 0,20—0,25 milliméteresnél nem vastagabb. A két horog rövid előkével csatlakozik a főzsinórhoz, természetesen annál valamivel vékonyabb. A vékonyabb előke két szempontból is fontos, a halak által nehezebben észrevehető, és elakadáskor kisebb a veszteség. Az alsó horog egy kissé túllóg a végólmon, mely 20-40 g tömegű. Ez a felszerelés partról és csónakról is egyaránt használható, de az utóbbi esetben kisebb az elakadásveszély. Ami az elakadást illeti, a rámenősebb parti horgászok akár a víz alatt is körülnézhetnek, hogy megtudják, hol található nagyobb kiterjedésű, homokos tengerfenék, és hol sziklás-köves. Egy efféle feltérképezés után már sokkal bátrabban lehet a fenekező készséget használni.
Egy másik nagyon fontos kérdés a csali. Általánosan el van terjedve az a vélemény, hogy az édesvízben használt csalik a tengeren alkalmatlanok. Ez azonban egyáltalán nem igaz, mert már számtalanszor hallottuk, hogy például a kenyérbél milyen eredményes lehet a sós vízben, sőt még a csemegekukorica is. Az „állati” csalik közül a csontkukac és a piros trágyagiliszta is igen fogós — már ha egyáltalán túléli a tengerig tartó utat.
Mindenesetre a legeredményesebb horogravalók magából a tengerből kerülnek ki. A helybeliek szerint a legjobb csali a nagy tengerigiliszta. Ez egy soksertéjű gyűrűsféreg, akár egy-két méter hosszú is lehet. A horogra néhány centiméteres darabokat kell belőle feltűzni. A hatás sohasem marad el, de az ilyen csali sajnos nehezen beszerezhető. Egy-egy méretes példányért akár 5-10 eurót is elkérnek a helybeliek. Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen egy ilyen nagy tengerigiliszta kitermelése napokat vesz igénybe (erről még lesz szó a továbbiakban). Vannak kisebb, a mieinkhez hasonló méretű tengerigiliszták is. Ezek kitermelése sem könnyű munka, mert a tengerfenéken 4-5 méter mélyen, szivacsszerű képződményekben (növényekben) élnek. A legkisebb és a legkönnyebben elérhető tengerigilisztákat a part menti kövek alól gyűjthetjük be apálykor.
Egy másik, sokkal könnyebben beszerezhető tengeri csali a kagylóhús. A sósvízi halak különösen a kékkagylót kedvelik. Ezzel a csalival azonban az a baj, hogy puha, laza szövetű, a mindig éhes apró halacskák pedig pillanatok alatt letisztítják a horogról. Érdemes megemlíteni, hogy a nálunk is megtalálható édesvízi kagyló húsa ugyancsak jó csalétek a tengeren is, feltéve, hogy élve el tudjuk juttatni odáig.
Ha minden kötél szakad, akkor az a legjobb, ha kimegyünk a piacra, és veszünk egy-két kisebb tintahalat. A tapasztalatok szerint a lábasfejűek húsa szinte minden tengeri hal számára nagyon vonzó. A kemény hús igen jól tartja magát a horgon. Különösen a kisebb tintahalak tapogatói hatásosak, melyek alakjuknál fogva a rücskös gilisztákra emlékeztetnek. Jól felfűzhetőek, és a halak nehezen tudják őket lecsipkedni. A halszeletek általában kevésbé népszerűek, habár bizonyos halak esetében szintén nagyon jól beválhatnak.
(Folytatjuk.)
