home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Templombúcsú és kirakodóvásár
Bacsik Lőrinc Natália
2022.02.10.
LXXVII. évf. 6. szám
Templombúcsú és kirakodóvásár

Magyarcsernyén február 5-én tartották meg a templombúcsút. A Szent Ágota katolikus templomban 11 órakor kezdődő szentmisén a helyi ft. Tapolcsányi Emmanuel atya meghívására több plébános is részt tudott venni. Jelen volt ft. Koncz Tibor Nagykikindáról, ft. Mellár József Törökbecséről, ft. Szemerédi Pál Székelykevéről, ft. Fehér Roland Bókáról, Sándor Zoltán diakónus Nagybecskerekről, valamint Nagy Endre karmelita szerzetes Székelykevéről.

Nagy Endre karmelita szerzetes a prédikációjában szépen felvázolta, ki is volt Szent Ágota, s mi mindent tanulhatunk tőle. Kiemelte a fiatal lány Jézus iránti szeretetét, elhivatottságát, a bűn, bűnös élet elkerülését és a türelmességét. Igazi példakép lehet mindannyiunk számára.

Sok vendég érkezett már szombaton a csernyei családokhoz, de a legtöbben mégis vasárnap, február 6-án látogattak el a faluba, hogy a kirakodóvásárt is végigjárják, búcsúfiát vegyenek, vigyenek haza. A környező településekről, illetve külföldről is jöttek rokonok, ismerősök. A tavalyi évhez hasonlóan a járványhelyzet miatt a kirakodás az idén is a piactéren és környékén volt, nem pedig a Kossuth Lajos utcában. A szép, napsütéses időnek köszönhetően sokan kinéztek a búcsúba, ahonnan senki sem ment haza üres kézzel. Főleg a gyerekek válogathattak és találhattak maguknak játékot, édességet, könyvet, de sokan sorakoztak a kürtőskalácsos sátor előtt is.

Szinte biztos vagyok benne, hogy minden háznál többféle sütemény is készült az ünnepre. Már a búcsút megelőző héten az utcán, az üzletben, a munkahelyen arról beszélgettek a szebbik nem képviselői, hogy kinél hány fajta és milyen sütemény lesz. Leginkább aprósüteményeket készítenek ilyenkor, a torták közül pedig a legtöbben dobos-, diós és csokis tortát sütnek. Finom fahéjas-cukros kürtőskalács pedig csak a búcsún volt kapható.

Biacsi Ervin könyvárus Zentáról érkezett. Elmondta, hogy már tizenöt éve jár a magyarcsernyei búcsúra. Az idén a gyerekkönyveket vitték a legjobban, azokon belül is a foglalkoztató füzeteket, matricás albumokat, de sok mesekönyvet és ismeretterjesztő könyvet is eladott. Arra a kérdésemre, hogy szerinte olvasnak-e a mai felnőttek, gyerekek, a következőt válaszolta:

— A felnőttek között van egy réteg, mely szeret olvasni, a gyerekek körében pedig ritka, aki nem szereti a könyvet, legalábbis az én tapasztalatom szerint.

Mi itt, a faluban mindig örülünk, ha a vásárokon könyvárus is van, hiszen ilyenkor tudunk magyar nyelvű könyveket nézegetni, lapozgatni, vásárolni.

Szerintem jó, hogy a falvakban kicsik és nagyok ennyire készülnek a búcsúi ünnepségre. Igazi értéknek számít, hogy megtartják a falusi és a vallási ünnepeket, hiszen ezek jó alkalmak a találkozásra a rokonsággal, barátokkal, ismerősökkel. Sokat változott ezeknek az ünnepeknek a megtartása, de amíg csak lehet, meg kell őriznünk ezt a hagyományt.

Fényképezte: Nagy Erzsébet

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..