home 2024. június 13., Antal napja
Online előfizetés
Téli vízjárás
Huzsvár József
2015.02.04.
LXX. évf. 5. szám
Téli vízjárás

Az utóbbi teleket sokkal zordabbnak érzem a régieknél. Emlékeimből csupa enyhe, napsütéses, posvadt, havas vízpart bukkan elő. Aztán rájövök, hogy az emlékezetem űz tréfát velem, mert csak a szép és az érdekes pillanatokat őrizte meg nekem, a zimankós, kényszerű szobafogságos, unalmas napokat felejthető múlttá silányította.

A nyolcvanas évek elején egy, az időjósok által gyakran emlegetett „markáns hidegfront” áldotta meg a karácsonyt, és ez kitartott egészen szilveszterig. Az új év meggondolta magát, és két nap alatt elolvasztotta a tavak néhány centis jegét. A pecásemberben az ilyen hirtelen jött, hamis tavaszt imitáló, januárban rügyet fakasztó téli felmelegedés olyan bizsergést ébreszt, hogy feleség legyen a talpán, aki meg tudja akadályozni a vízre szállását. Hasonló késztetést érezhettek a kollégáim is, mert a Professzor meg a Mester már kész tervvel vártak az ünnepek utáni első munkanapon. Szombatra egy jó gombosi rablóhalazást szerveztek, nekem más feladatom nem is volt, mint hogy csalihalat szerezzek, és elvigyem őket a bogojai strandnak nevezett tóra.

Szombat hajnalra ismét lehűlt az idő, a fagypont határán mozgó levegőben a köd és hódara keveréke gomolygott. A Mester a lakótömbjük előtt várt teljes harci díszben, egy perc sem kellett neki a becsomagoláshoz. Ez igen fontos momentuma a csoportos pecázásnak, mert minden ekkor elvesztegetett pillanat pótolhatatlan. A Prófával már más volt a helyzet, ő nem az utcán várt bennünket a megbeszélt időben. A baj az volt, hogy egyáltalán nem várt, sőt még a csengetésre sem nyitott kaput.

A kerítést átugorva láttam, hogy szobájában ég a villany, bentről zeneszó és hangos zsivaj hallatszott. Bekopogtam, majd dörömbölni kezdtem, mire résnyire kinyílott az ajtó, és kinézett rajta a kollégám. Azonnal láttam rajta, hogy nem engem várt, eléggé meglepettnek látszott ugyanis, valószínűleg elfelejtette a megbeszélteket. Rövid zavar után visszacsukta az ajtót, majd elcsendesedett a szoba. — Egy perc, és jövök — kiáltotta, majd negyed óra múlva félig felöltözve megjelent a kapuban. Újabb nehéz percek alatt botonként beraktuk a felszerelését, de indulás előtt még visszament a házba, és egy alig megkezdett üveg vinjakkal tért vissza. Én a volánnál voltam, a Mester mellém ült, hogy segítsen navigálni a ködös úton, a Professzor pedig behuppant hátulra, gondoltuk, ott majd kipiheni az éjszakai fáradalmakat. Útközben elmondta, hogy a születésnapját ünnepelték, de ez nem okoz gondot, hiszen a peca áll az első helyen. Néhányszor előrenyújtotta az egyre ürülő üveget, mi pedig felköszöntés címén néhányszor megnyaltuk, de sok kárt nem tettünk a borpárlatban.

A sok készülődés és a rossz látási viszonyok miatt bizony már jócskán lekéstük a halak reggelijét, de még bíztunk a lusta csukákban. A Mesterrel gyorsan beszereltünk, ő a jobb oldali nádasban talált egy ígéretes helyet, én középen vetettem be a botokat, a bal oldalon pedig a Prófa igencsak aprólékosan készülődött. Egy kis szerelés — egy kis célzóvíz sormintában ügyködött, mígnem vízre szállt az utolsó piros bóbitás úszója is. Ennek örömére a már igencsak megcsappant üveggel megindult felénk, hogy együtt ünnepeljük meg a szülinapi horgászatot. Mivel a jobb oldali nádasból a semmivel sem összetéveszthető halfárasztás okozta csobogás hallatszott, a figyelmem elterelődött a csúszós, lejtős partoldalon közelgő ünnepeltről. Aztán bal oldali csobogásra lettem figyelmes, azt hittem, hogy ott is halat húznak, de egyáltalán nem erről volt szó. Barátunk széles vigyorral a képén, az üveget biztonságosan a magasban tartva, térdig a jeges vízben gázolva közelgett felénk. Azóta sem tudom, hogy a fedélzeti iránytűje romlott-e el, vagy a szemében levő csarnokvíz fagyott-e be, aminek következtében egyik lábát keresztbe rakva a másik előtt, a lipicai lovakat is megszégyenítő sasszés lépéskombinációval egyre lendületesebben távolodott a parttól. Kiabálva hívogattuk kifelé, ezért megfordult, és oldalazva kiért hozzánk.

Mivel nem volt tartalék ruhánk, a kötésig vizes Prófát pokrócba csavarva betuszkoltuk a kocsiba, kivettük a botokat, és megindultunk hazafelé. Már elhagytuk a falut, amikor a bepelenkázott barátunk visszafordulásra szólított fel bennünket: ott maradt az üveg, és volt még benne kétujjnyi ital!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..