home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Téli programok Magyarittabén
Kónya-Kovács Otília
2022.02.15.
LXXVII. évf. 6. szám
Téli programok Magyarittabén

Magyarittabén a Deák Ferenc Kultúrotthonban 39. alkalommal tartják meg az Ittabéi Téli Találkozók rendezvénysorozatot. Az esemény a hagyományokhoz híven ezúttal is a himnuszává vált Káka tövén költ a ruca című népdal felcsendülésével kezdődött, miközben két lányka félrehúzta a színpad függönyét.

A magyarittabéi a legrégebbi művelődési rendezvénysorozat Bánátban. A tavalyi évben a járványügyi helyzet miatt sajnos elmaradt, éppen ezért az idén még inkább készültek, mert már mindenki nagyon várta a programot.

— Amíg mi itt leszünk, Ittabéi Téli Találkozók is lesznek, talán rövidebb rendezvénysorozattal, esetleg kevesebb nézővel, de még nagyobb erővel és lendülettel szervezzük. Idáig is voltak nehézségek, és ezután is lesznek — emelte ki Kerekes József, a helyi közösség elnöke. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban nagy beruházás volt a kultúrotthon teljes renoválása, a későbbiekben pedig a bútorzat beszerzésére összpontosítottak. A fűtés-hűtés rendszert is megoldották, a legutóbbi befektetésből Magyarország Kormánya és a Magyar Nemzeti Tanács támogatása által a színpad padlóját újították fel. A falu vezetője a jelenlegi helyzet kapcsán kifejtette, mint minden magyarlakta településre, Magyarittabére is jellemző, hogy a fiatalok elvándorlását nem lehetett megakadályozni. Ma mintegy 650 személy él Magyarittabén, de amíg a közösségben lesznek tenni akarók, addig mindent megtesznek annak érdekében, hogy megmaradjanak.


Részlet a megnyitóról 

A tavalyi évben két új civil szervezet is megalakult, az egyiknek a fő tevékenysége a kultúra és a környezetvédelem, a másik pedig egy ifjúsági egyesület. Általuk szeretnék az épületet benépesíteni, hiszen három egyesületet költöztettek be a megújult kultúrotthonba, és a felújított termeket megpróbálják a legjobban kihasználni.

Szarka Edit, Begaszentgyörgy Község polgármesterének segédje hangsúlyozta, az Ittabéi Téli Találkozók nagy jelentőséggel bír a községben.

— A magyarittabéi az egyik legrégebbi kulturális rendezvényünk a község területén, és immár harminckilenc éve él. Nagyon fontos, hogy a településeknek vannak rendezvényeik, mert így a csoportvezetők és a szervezők a fiatalokat és az időseket egyaránt bevonják a kulturális életbe. Nagyon bízom abban, hogy az Ittabéi Téli Találkozók még nagyon sok éven át gazdagítja az itt élő embereknek az életét.

Bacsik Lőrinc Natália az MNT képviseletében vett részt a rendezvénysorozat megnyitóján, és örömmel nyugtázta, hogy a szervezőknek sikerült megrendezniük a találkozót.

A műsorban nemcsak a házigazdák vettek részt, hanem Magyarcsernyéről, Begatárnokról, Szerbittabéről és Tordáról is jöttek táncosok, zenészek, akik erőt, vidámságot adtak mindenkinek ebben a nehéz helyzetben.

Deák Ferenc írónak, a falu szülöttének a kezdeményezésére szervezték meg az első Ittabéi Téli Találkozókat. A cél az volt, hogy a téli estékre szórakozást nyújtsanak a falusi embereknek. A következő hetekben lesz farsangi ünnepség, kolbászfesztivál, tartanak népdalos esteket, és az érdeklődők színházi előadásokat is láthatnak. A felsoroltak mellett az eseménysorozat része lesz a március 15-ei bánáti központi ünnepség is a helyi Kossuth-szobornál.

Fényképezte: Pannon RTV

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..