Elektromosautó-verseny, Formula—E

Ez az új kategória 2012-ben alakult, melyben tisztán elektromos meghajtású autók állnak a rajtrácsra. Az első hivatalos szezont 2014/2015-ben rendezték meg. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) határozza meg a szabályokat, melyek szerint 10 csapat vesz részt a bajnokságban összesen 20 pilótával és 40 autóval. Minden csapatnak 2 pilótája és 4 autója versenyezhet, az utcai helyszíneken a táv 3 kilométer. Az autók 3 másodperc alatt gyorsulnak 100 km/h sebességre, a végsebességük 220 km/h. Az időmérőn a pilóták 1 mért kört tesznek meg, és az 5 leggyorsabb a Super Polon vesz részt. A verseny előtt feltöltik az autókat, majd elindul a futam, melynek során egy bokszkiállást teljesítenek a pilóták. A lemerült autókból átülnek a második feltöltöttbe, és folytatják a futamot. Minden verseny 45 perces + 1 kör.

A bajnokságot kezdetben tíz városban rendezték meg, de idővel ez a szám bővülni fog. Verseny közben a pilóták aktiválhatnak egy funkciót, melynek segítségével 5 másodperc időtartamra 150 kW-ról 180 kW-ra növelik az autó teljesítményét, melyet a nézők szavazatai alapján határoznak meg. Tehát akit a rajongók megtisztelnek a bizalmukkal, az élhet a FanBoost előnyével. Ez a szabály is változik, a jutalomteljesítményt ugyanis 180-ról 200 kW-ra növelték.

Az erőforrásokról, a sebességváltóról és az elektronikai berendezésekről a Formula—1-es McLaren gondoskodik. A karosszériákat a Dallara és a Spark Racing Technologies készíti. A második generációs kocsi 5160 mm hosszú, 1771 mm széles, 1050 mm magas. A tengelytáv 3100 mm, a hasmagasság maximum 75 mm. Az öntömeg 900 kg, a pilótával együtt értendő. Az akkumulátor 385 kg, a maximális teljesítmény 250 kW, mely 335 lóerőnek felel meg. Az első sorozatban London, Róma, Los Angeles, Rio de Janeiro, Miami, Peking, Putrajaya, Bangkok, Buenos Aires és Berlin volt a helyszín. Az első szezonban Buemi háromszor, Piquet és Bird kétszer, Grassi, Ambrosio, Prost, Felix egyszer tudott nyerni. Amint látjuk, híres Forma—1-es pilóták fiai is részt vesznek a versenyben, ami tovább növeli a kategória népszerűségét.

A 2018/2019-es idény már az ötödik, és az autók elképesztő fejlesztéseken estek át, mivel a második generációs bolidokat már 250 kW-os villanymotorok hajtják, melyekhez az 54 kWh-s akkumulátorok adják a szükséges energiát. Ma már nincs szükség töltésre a 45 perces futamon, a leintésig ugyanis van elegendő tartalék. Az idei évad 12 helyszínből állt, a győztes Sims Alexander a BMW i Andretti Motorsport csapatával, a második Vandoorne a Mercedes-Benz, a harmadik pedig Bird az Envision Virgin Racing színeiben.

A konstruktőrök versenyében a Mercedes-Benz az első, az Envision Virgin Racing a második, míg a BMW i Andretti Motorsport a harmadik helyen végzett. A 2019/2020-as versenysorozat Szaúd-Arábiában kezdődött 2019. november 22-én, majd ugyanitt volt november 23-án a második futam is. A következő állomás Chile lesz 2020. január 18-án, majd Mexikó február 15-én, Marokkó február 29-én, Kína március 21-én, Olaszország április 4-én, Franciaország április 18-án, Dél-Korea május 3-án, Indonézia június 6-án, Németország június 21-én, az Egyesült Államok július 11-én, végül pedig az Egyesült Királyság július 25-én és 26-án. A 2022/2023-as szezontól a harmadik generációs autók szerepelnek majd, melyek már 450 kW teljesítménnyel, azaz csaknem 612 lóerővel száguldanak. A mechanikus hátsó fékrendszert az elektromos váltja, melynek jobb a hatásfoka. Ebben a szezonban kötelező lesz a kerékcsere, illetve az autó szerkezete is változik. A beszállítók közül meg kell említeni a Spark Racing és a Dallara kettősét, mely továbbra is a karosszériát fogja készíteni, a Michelin az abroncsokat gyártja, a McLaren Applied Technologies és a Williams Advanced Engineering között pedig éles harc folyik az akkumulátorok terén.

Lehetséges, hogy ez a Forma—E leváltja a híres Forma—1-et, az autósport királykategóriáját, mivel egyre több sikeres pilóta szeretne bejutni a villanyautósportba. Mindegyik kihívásnak tekinti a versenyzést ebben a kategóriában, és újabb sikerélményekre számít. A nagy Forma—1-es csapatok is indítanak járműveket, amivel nagyobbá és színvonalasabbá teszik a Formula versenyautós családot. Amíg tehát tart a téli pihenő a Forma—1-ben, addig itt a Forma—E, melyet egész télen követhetünk, vagyis az igazi rajongók nem maradnak versenyautózás nélkül.

A Dakar-rali

Ez a sivatagi motorsportrendezvény 1978-ban indult útjára, és azóta is minden évben megszervezik. Az első és talán a legismertebb táv a Párizs—Dakar volt, mely 2009-ben átkerült Dél-Amerikába. A rali alapítója a francia milliárdos, Thierry Sabine volt, aki egy autóverseny alkalmával eltévedt a sivatagban, de sikerült visszatérnie Franciaországba. Mint fő szervező és résztvevő elindította a sorozatot, melyben eleinte autók és motorok versenyeztek, majd következtek a kamionok, és 2009-ben a quadok is bekerültek. Mivel nagy kihívás a sivatagban autóval, motorral, kamionnal vagy quaddal közlekedni — hiszen a nappali nagy hőség, az éjjeli hideg és a homok próbára teszi a motort —, hamarosan a rangos gyári csapatok is felbukkantak, hogy bizonyítsák a megbízhatóságot.

Az évek folyamán sok pilóta volt a mezőnyben, aki többször is dobogóra állt, mint Cyril Neveu 1979-ben az első hivatalos versenyen, mely 1978. december 26-án rajtolt Párizsból és 1979. január 14-én ért véget. Akkor 90 motoros és 80 autós vett részt a nem mindennapi futamon. A továbbiakban, 1980-ban, 1982-ben, 1986-ban és 1987-ben ismét dobogóra állhatott. Vlagyimir Csagin 2000-ben, 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben, 2006-ban, 2010-ben és 2011-ben kapta a díjat, míg Stéphane Peterhansen 1991-ben, 1992-ben, 1993-ban, 1995-ben, 1997-ben, 1998-ban, 2004-ben, 2005-ben, 2007-ben, 2012-ben, 2013-ban és 2016-ban nyert. Arra, hogy a verseny szervezői mennyire komolyan veszik a résztvevőket, bizonyíték, hogy számtalan statisztikát vezetnek az elért eredményekről. A versenyzők több országot képviselnek, így egy táblázat alapján nyilvános a rangsor. A sort Franciaország vezeti 50 győzelemmel, majd Oroszország következik 13, Olaszország 10, Csehország és Spanyolország 6-6, Finnország és Argentína 5-5, Hollandia 4, Japán, Chile, Belgium, Katar és Ausztria 3-3, Németország 2, Dél-afrikai Köztársaság, Svédország, valamint Nagy-Britannia 1-1 dobogós helyezéssel. A részletes kimutatások között megtaláljuk azt is, hogy melyik évben milyen autó-, motor- és kamiontípus győzedelmeskedett. Ennek alapján 1979-ben az autók mezőnyében egy Range Rover, a motoroknál pedig egy Yamaha XT500 ért célba. A többi évben megtalálhattuk a Volkswagent, Renault-t, Mercedest, Porschét, Mitsubishit, Citroënt, Minit és a Toyotát.

A motorok versenyében a Yamaha, BMW, Honda, Cagiva Elefant és a KTM, míg a kamionok kategóriájában a Mercedes-Benz, DAF, Tatra, Perlini, Kamaz, MAN és az Iveko szerepelt. A quadokat 2009-ben vették jegyzékbe, és itt idáig csak a Yamaha képviselteti magát. A futam alatt érintett országok változók, de a legismertebb útvonal Párizs—Dakar, míg a leghosszabb útvonal Párizs—Fokváros volt. Az Európa—Afrika útvonal 2009-ig szerepelt a versenyben, és ez az eredeti, míg a dél-amerikai verseny már kevésbé jelentős. A futam áthelyezése Dél-Amerikába kihatással lett a népszerűségre, de az utóbbi években sikerült újra a figyelem középpontjába kerülnie. A 2020. évi versenyt Szaúd-Arábiában tartják, javarészt a sivatagban. A mezőny január 5-én indul Dzsiddából, mely az ország második legnépesebb városa, majd 11-én pihenőnap következik Rijádban. Ezután folytatódik a verseny, mely nemcsak a pilótákat, de a motorokat sem kíméli, míg a cél 12 szakasz megtétele után Al-Qiddiyaban lesz január 17-én. A Dakar-ralin, mint a többi motorsportban, sajnos halálos balesetek is előfordulnak, és ez a lista is, akár a többi, meglehetősen hosszú. Aki kedveli ezt a sportot, az a televízióban követheti az eseményeket, mivel több csatorna is közvetíti a versenyt, illetve a helyszínekről is megtudhatunk sok érdekességet. Tehát 2020. január 5-e, Szaúd-Arábia.

A gokart

Hogy mi is ez valójában, azt sokan nem tudják, viszont akik követik az autósportokat, azok számára ez nem ismeretlen. A gokart egy négykerekű, alacsony súlypontú, kis versenyautó. A szórakozásra is alkalmas modellek 90—125, míg a versenygokartok 200—390 köbcentisek. A négyütemű, egyhengeres, kétszelepes motorok akár 13 lóerősek is lehetnek. Vannak sebességváltó nélküli és váltós modellek, továbbá a hátsó tengelyük fix, azaz nincs differenciálmű. Ezek a kis autók egy külön kategóriában szerepelnek, mely általában a leendő autóversenyzők első állomása. A legtehetségesebbek innen a nagyobb versenysorozatokba kerülnek, persze hosszú évek után, mivel csakis a legrátermettebbek jutnak be valamelyik nagy csapat autósiskolájába. A ma ismert híres Forma—1-es pilóták is itt kezdték, mint Michael és Ralf Schumacher, Lewis Hamilton vagy Sebastian Vettel, illetve ugyanígy a régebbi világbajnokok is.

A gyártók közül a Rimo és a Sodikart tűnik ki a minőséggel, mindkettő készít benzines, illetve elektromos gépeket is. Az elektromosakat főleg szórakozásra szánják, előnyük, hogy hangtalanok és szagtalanok. Az egyenáramú motorok működési elvén alapszanak, és a teljesítményleadásuk állandó, bármely fordulatszámról le tudják adni a teljes nyomatékot, ami folyamatos gyorsulást eredményez. A benzines gokartokat a motorsportban használják, és jelentős vezetéstechnikai tapasztalatot igényelnek. A teljesítményleadásuk hasonló az utcai autókéhoz, megfelelő fordulatszámon kell őket tartani, hogy a maximális teljesítményt teljes mértékben leadják. Mint minden versenyautó, a gokartok is állandóan megújulnak, mindig a nagyobb motorteljesítmény a cél. A legújabb változat, mely 1,5 másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet, a kanadai LEV cégcsoport elektromos autója, egy 10 000 wattos modell, 800-as EDF-motorral kombinálva. A tömege csupán 200 kilogramm, mely a hihetetlen sebesség eléréséhez kulcsfontosságú, viszont megfelelő leszorítóerőre is szükség van. Így már egy tökéletes sportgokartot kapunk, mellyel kiemelkedő helyezéseket lehet elérni.

A hivatásos autóversenyzők első lépésként itt kezdik, és a legtehetségesebbek a Forma—1 kategóriában fejezik be sportkarrierjüket.