home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Tekerj otthonról hazáig!
Szakáll Laura
2021.08.18.
LXXVI. évf. 33. szám
Tekerj otthonról hazáig!

Augusztus 16-án kerékpárral indult útnak egy vajdasági csapat Budapestre, hogy részt vegyen a Szent István-napi rendezvényeken. Ezzel egy időben a Kárpát-medence minden pontjáról, a valamikori Nagy-Magyarország területeiről több amatőr pattant két kerékre, hogy megtekintse az államalapítás napjára szervezett tűzijátékot a fővárosban. Az utat a Magyar Kerékpárosok Túra Szövetsége szervezte az Otthonról Haza! rendezvénysorozat részeként. A program célja elsősorban az, hogy összehozza az anyaországi és a határokon túl élő magyarokat, egyszersmind a szabadidő aktív eltöltésére, a mozgás fontosságára is ráirányítja a figyelmet. A vajdasági csapatot a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma is segítette.

A délvidéki biciklisek Újvidéken kezdték meg útjukat, és öt nap alatt kisebb pihenőkkel teszik meg a Budapestre vezető utat. Bárki jelentkezhetett, aki elmúlt tizennyolc éves, illetve kiskorúak esetében szülői kíséret szükséges. Az érdeklődők útközben is csatlakozhatnak hozzájuk.

Az Otthonról Haza! rendezvénysorozat célja az, hogy kerékpárral, gyalog, lóháton vagy akár kenuval közlekedve hozza össze a Kárpát-medence magyarságát, mely egy közös irányba halad.


Szakáll Laura felvételei a szabadkai pihenőn készültek

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..