A szuperhősök szinte észrevétlenül léptek színre 1938-ban, a képregények világában. A kamaszok ma is igen nagy érdeklődést mutatnak a képregények iránt, míg a szüleik ezt leginkább azzal hárítják, hogy túlságosan agresszívnek tartják ezeket a kiadványokat. Holott a képregények a saját koruk problémáit tükrözik, és megoldásokat keresnek a jó és a rossz viszonylatában. Egy kamasz gondolatai is e köré a kérdés köré fonódnak: mit tehetek a gonosszal szemben? A felnőtt képregényalkotók ehhez persze hozzátesznek egy erkölcsi kérdést is: milyen következményekkel járnak tetteim? Pókember vagy Batman is azzal a tapasztalással érkezik meg a harcból, hogy a verekedést nem lehet fájdalom nélkül megúszni, ezért ezek a hősök kerülik is a verekedést, amíg csak lehet. Batman nem válik öntörvényűvé, a bűnözőt — hacsak nem tégla az igazság képviselője — mindig átadják az igazságszolgáltatásnak. Közben persze hőseink intim kapcsolatai általában zátonyra futnak vagy kollaterális áldozatai lesznek a világmegmentő küzdelmekben. A szuperhősök erejének javát mégis magánéletük és titkos énjük elválasztása emészti fel.

Na jó, ezek az állítások sokkal inkább a múltra igazak, ma már szinte mindegyik „klasszikus” szuperhősnek megszületett az antihőse, aki viszont erkölcstelenül gyilkolászik. Sőt, olykor még pszichés zavarokkal is küzd: Batman depressziós. Ma nagy hatása van a látványnak, ezért nehezen különböztetik meg a régi és az új hősöket — esetleg a tökéletesre fejlesztett kosztümök lesznek a döntőek. 2013/14-beli elemzésekben azt találták, hogy a jó karakterek jelentősen többször mutatnak erőszakos viselkedést ellenlábasaiknál. Mindezek tisztázására, gyermekünk helyes erkölcsi fejlődését is segítve, a tabuk kiterjesztése helyett a „dolgok megbeszélése” lehet segítségünkre. Mint ahogy magam is százszor megbeszélem a Piroska és a farkasban a lompos büntetését, úgy ezek a mai Marvel- vagy DC-filmek is némi magyarázatra szorulnak. Hiszen jól tudjuk, van abban valami katartikus, hogy az igazi szuperhős értékeli tetteit, vállalja a nehéz döntéseket és a szükséges veszteségeket is. Nos, ezt még akkor is érdemes megtenni, ha mi magunk nem vagyunk képregényrajongók, mert jó eséllyel a gyermek a jövőben ugyanígy megtárgyalja majd velünk a számára fontos, személyes kérdéseket.

Az érem másik oldalát erősíti az a szakmai törekvés, amellyel arra akarják ráirányítani a családok figyelmét, hogy a szuperhősökről szóló filmekben mennyi az erőszak a hősök részéről — természetesen a jóság és az igazság nevében —, akikkel pedig a gyerekek szívesen azonosulnak. Az elemzések alatt azt is lejegyezték, hogy a férfiak csaknem ötször annyi erőszakos cselekményben érintettek, mint a női karakterek.

Egyes terapeuták is segítségül hívták a szuperhősöket, mert szerintük e karakterek által megérthetjük és feldolgozhatjuk legmélyebb félelmeinket. Vagyis az egyik magyarázat alapján a szuperhős-terápia segít megérteni kedvenc karakterünket és általa magunkat. A másik magyarázat a viselkedésváltozás felé irányul. E szerint a gyógyító hatás abban keresendő, hogy az érintett felismeri: kedvenc hőse is hasonló nehézségekkel küzd, mint ő maga. Például Batman elvesztette a szüleit — ezt segítségül lehet hívni a gyászfeldolgozásban. Az azonosulás pedig olyan fiziológiai folyamatokat indíthat be, amelyek az oxitocintermelésnek köszönhetően csökkentik a stressz és a szorongás érzését.

A II. világháborúban a comic bookok címlapján jelentek meg azok a szuperhősök, akik legyőzik Hitlert, Mussolinit stb., ám valódi szerepvállalásuk a történelmi eseményekben, történetekben nincs. De később a hazafias szuperhősöket is életre keltették, mint például Amerika Kapitányt. A ’80-as években az X-Men már a X generáció előfutára volt, amikor is az értékek egyenjogúságát hirdetik, és nem azt állítják, hogy az új jobb, mint a régi, hanem hogy az új is van olyan jó, mint a régi. A saját vélemény kifejtésének jogára való törekvés ez. A Transformers ezzel szemben már a robotok világába visz bennünket, de bebizonyosodott, hogy ebben az esetben a szerethetőséget inkább az érdekesség kölcsönözte.

Egy pszichológiai szaklap hasábjain látott napvilágot az a kutatási eredmény is, amely szerint a férfiak a szuperhősökhöz fűződő erős érdeklődésük által nemcsak izmosabbnak és férfiasabbnak, de fizikailag is erősebbnek látják magukat, azaz magabiztosságot és erőt merítenek. Ami nyilván meglepő, hiszen messziről inkább testképzavart feltételeznénk.

És végül talán ki sem hagyhatom a gyerekek nagy kedvenceit, a szuperhősjelmezeket. Megjegyzem, ez nálunk is a mai napig dívik. Egy érdekes vizsgálat során kiderítették, hogy nagyot lendít a gyerek kitartásán, és jobban tud koncentrálni, amikor egy szuperhős helyébe képzeli magát. A felnőtteknél pedig egy szuperhőspóz erősítheti az önbizalmat vagy egy-egy tárgyalás során a nagyobb kockázatvállalást, de ilyenkor akár a kollégáknak is szerezhetünk vidám pillanatokat.