
A tavasz megérkezett, és általában ekkorra időzítjük a nagytakarítást, valamint néhány kisebb, gyors újításra is sort keríthetünk. Az alábbi változtatásokkal igazán új, tavaszi lendületet vihetünk otthonunkba.
Tervezzünk újra
Időnként megfeledkezünk a sok felesleges holminkról, mely már nincs hasznunkra. Ha nem szolgálja a javunkat, ha már nem esik jól ránézni, akkor helyezzük át, vagy egyszerűen csak szabaduljunk meg tőle.
Fessünk, vagy sem?
A teljes festés mindig teljes felfrissülést eredményez, ám ez óriási munka, és több időt igényel. Ehelyett egy-egy falrész átfestését mi magunk is bevállalhatjuk. Feldobhatjuk a lakásunkat egy friss, hangsúlyos színnel, esetleg extra tapétával. Az átalakítás tárgya lehet például nyílászáró is. A színek közül választhatunk harmonizálót vagy akár kontrasztosat, ami révén megváltoztathatjuk otthonunk hangulatát.
Berendezési tárgyak
A bútorainkat szintén felújíthatjuk. Néhány apró trükk segítségével hatalmas változást érhetünk el. Nem biztos, hogy saját kezűleg tudjuk kárpitozni a kanapét, de a székek ülőrészének huzatját könnyen lecserélhetjük. Ehhez nem sok eszközre van szükség, kanapéhuzatot bármelyik textilüzletben vásárolhatunk, csupán egy kis kézügyesség kell még. Hogy illeszkedjen a kanapénkhoz, ugyanabból az anyagból varrjunk díszpárnahuzatot, és máris megteremtettük az enteriőrünk egységét.
Fessünk bútort
Az újítási folyamat része lehet — persze, ha van elég bátorságunk —, hogy a bútorainkat is átfestjük. Vásároljunk a lakásunkhoz illő színvilágú festéket, mely bútorra is felvihető, a választásban biztosan segítenek nekünk a szakboltban dolgozók. Krétafestékekkel vagy tejfestékkel is érdekes eredményt érhetünk el. Előbbivel antikolt hatást alakíthatunk ki a bútor felületén, utóbbival pedig egyenletes felszínt kaphatunk. A bútor leginkább megunt fenyőbútor legyen, de az MDF-en is kipróbálhatjuk.
Növények
Néhány cserepes növény telepítése máris természetközelibbé varázsolja a tereinket. De ha nem szeretnénk cserepessel bajlódni, akkor a friss, vágott virág egy szép vázában is meghozza a kívánt eredményt.
Textilek
Az egyik gyakori hiba, hogy a szobánk méretéhez képest túl kicsi szőnyeget vásárolunk. Ügyeljünk arra, hogy az aktuális bútorgarnitúránk ráférjen a szőnyegünkre, tehát utóbbiból még véletlenül se a legkisebbet válasszuk. Ha tehetjük, és újat veszünk, akkor a mintát is gondoljuk át. Ha már a festéssel, tapétával új stílusra váltottunk, akkor ügyeljünk arra, hogy a szobához illő szőnyeget helyezzünk a padlóra. A kárpithoz, festéshez, szőnyeghez hasonlóan a függönyeinket is frissítsük fel egy-egy új darabbal, esetleg dekorfüggönnyel.
Dekorációs tárgyak
A művünket néhány különleges dekorációs tárggyal koronázhatjuk meg. Idetartozik a váza, festmény, lámpa, de a lehetőségek tárháza végtelen, és nem feltétlenül muszáj mindennek újnak lennie. Használjuk bátran a fantáziánkat.
Hozzunk tavaszi felfrissülést a lakásunkba a fent említett módok egyikével vagy akár mindegyikével, és máris derűsebben fogjuk magunkat érezni egy nehezebb nap után.