home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Táncházünnep kicsiknek és nagyoknak
Csermák Zoltán
2019.04.26.
LXXIV. évf. 17. szám
Táncházünnep kicsiknek és nagyoknak

Táncház Napja a magyar fővárosban

A Hagyományok Háza idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a Táncház Napját a Liszt Ferenc téren, május 11-én. A programhoz több külhoni helyszín is csatlakozott. 

A Hagyományok Háza május 11-én szervezi a Táncház Napját. A budapesti rendezvénynek a Liszt Ferenc tér ad otthont, ahol egész napos tánctanítással, élő zenével, kézműveskedéssel várják az érdeklődőket. A programfolyam már korábban elkezdődik: május 8-án, 9-én és 10-én is találkozhatunk néptáncos flashmobokkal Budapest több helyszínén. Május 10-én, 19 órától a Hagyományok Házában a Táncház Napjára hangolódva — az érdeklődők részt vehetnek a Forrás Néptáncegyüttes és a Kárpátalja Néptáncegyüttes Levelek Kárpátaljáról című táncos előadásán.

 „Idén új műsorstruktúrával várjuk a közönséget a helyszínen, délelőtt 11-13 óra között gyerek és családi interaktív programot szervezünk. Ezt követően este hét óráig folyamatos tánc- és énektanítást biztosítunk a népzene kedvelőknek – informál a programról Nagy Viktória Flóra, a Hagyományok Háza kulturális szervezője. – Külhonban, ebben az évben talán visszafogottabb az érdeklődés, de örülünk, hogy Nagybereg, Óbecse, Brassó, Kézdivásárhely és Temesvár is csatlakozott a kezdeményezéshez. A rendezvény tudatosan az önkéntességre épül, ezzel is hangsúlyozva a táncházmozgalom alulról jövő, közösségi szerveződését, a közösségek alkotóerejét. Ennek érdekében minden évben felhívást teszünk közzé, hogy minél többen csatlakozzanak, Kárpát-medencén innen és túl egyaránt.”

A programfolyamot kézműveskedés egészíti ki, múltidéző beszélgetést tartanak az Írók Boltjában, s lehetőség nyílik a Hagyományok Háza Virtuális Valóságának (VR) kipróbálására is. A VR segítségével, szemüvegen keresztül, a fiatalok gondolkodásmódjához talán közelebb álló módon lehet egy-egy kiállításba betekinteni, és részt venni a Magyar Állami Népi Együttes előadásán. A Táncház Napja házigazdái Novák Péter és Szente János lesznek. A táncház 19 órától kezdődik a Hagyományok Házában, 19.30-tól a Zeneakadémia Nagytermében ünnepi népzenei koncertet és díjátadót tartanak.

A Táncház Napját a megálmodói azért alapították, hogy a Kárpát-medencei magyarság megmutathassa — az UNESCO által is elismert — táncházmozgalom értékeit a külvilágnak. Ennek nyomán, hét évvel ezelőtt — az első táncház 40 éves évfordulóján — a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május 6-ához legközelebb eső szombatra.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..