A Vácról induló reggeli busz fedélzetét az agyagbánya-felsői megállóhelyen hagyánk el. Jó, de akkor most merre tovább, merre találjuk meg ama ösvényt, amely kitűzött célunk felé elvezet, kezdett motoszkálni bennem újfent a nyugtalanság. Mígnem... a súlyos csákányok nyomait magán viselő, a szemhatárt alkalmasint mederbe szorító sziklafal fölött kirajzolódott egy jel.

S aztán, csupán néhány minutával később, egy épp arra kocogó ifjú hölgy mutatá meg készségesen a Látó-hegyre felvezető utacska bejáratát. Így aztán nemcsak lépegettünk, pusztán a vakszerencse illúziójába is kapaszkodva, de fel is jutottunk a 652 méter tengerszint feletti magassággal törzskönyvezett Naszály-csúcsra, ahol az állami földmérés 1974-ben egy vasbetonból szerkesztett tornyot/kilátót építtethetett. 

Mi tagadás, nem volt könnyű ellenállni a kísértésnek: hogy felmásszunk a kolosszus belsejében található vaslétrákon! Hiszen máskor kizárólag ez volt szokásunk. Olyan magaslatokra kapaszkodni, amelyekről mindenképpen nemcsak messzire lehetséges ellátni, de az orrunknál is tovább! Visszatértünk inkább a Szent Margit-kereszthez, mellyel idejövetelünk előtt jóval korábban, napra pontosan október elsején találkozhattunk először.

A budai ciszterci Szent Imre-templomban. Onnan indult, onnan hozták át a plébániaközösség lelkes hívei (a Szentimrevárosi Egyesület) Göncz Gyula asztalosmester keze munkáját, illetve helyezék azt (a Váci Önkormányzat engedélyével) új/megerősített talapzatra.

Topográfiailag az 534 méter magasságon lévő Látó-hegy sziklakiszögellésén, lelki értelemben pedig ennél sokkal, de sokkal mélyebbre. Összekötő kapocsként a múlt, a jelen és a jövő között, az Isten dicsőségét hirdetve.

A Szentmisét Szkaliczki Csaba Örs O. Cist. a budapest-szentimrevárosi Szent Imre-plébánia plébánosa és pap testvérei celebrálták.

Majd lőn köszönetnyilvánítás, kötetlen társalgás és ismerkedés, illetve egy újabb próbatétel. Hiszen a visszaút sem lehetett akadálymentes. Eredeti helyükről többé-kevésbé kimozdított kövekkel teli, meredek lejtőn végig. Lefelé, a Hegyközség által 1929-ben állított kőfeszületig.

Onnan pedig a fővárosig. Vissza. A felvállalt szolgálataink érdemi folytatásához. S bár korábban sohasem volt lehetőségünk nemcsak találkozni velük, de egyáltalán ismerni létezésüket, egy nagycsaládos fiatal házaspár számunkra is szorított helyet gépkocsijukban a Nyugatiig.

Apropó: névtelenség. 1956 hősei bár sokak számára ismeretlenek, nevüket híven megőrizte az emlékezet. Az esti harangok zúgása közepette Csányi Tamás karnagy úr negyvenhét nevet olvasott fel. Megelőzte ezt egy hangverseny, mely a 67 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékére készült. Darázs Renáta, Tóth László és Jekl László énekszólisták, a Budapesti Monteverdi Kórus és muzsikus társaik Gábriel Fauré Requiem darabját tolmácsolták.

Az idei őszi hangversenysorozatot lekerekítő rendezvény változatlanul az NKA, a NEA, a Szent Imre Alapítvány, a Mária Rádió és a Magyar Katolikus Rádió támogatásával valósulhatott meg. 2023. október 23-án. Fotóink a helyszínen készültek.