A homeopátia első alapszabálya: a hasonlósági elv

Hahnemann nagyon jó megfigyelő volt. Nagy alapossággal tanulmányozta a dolgokat, és a legkisebb részletek sem kerülték el a figyelmét. Amit pedig megfigyelt, azt tárgyilagosan jegyezte le. Tanulmányozta a betegségeket és azok egymáshoz való viszonyát, s a következőket állapította meg:

Ha két nem egyforma betegség találkozik a szervezetben, akkor az erősebb egy ideig elnyomja a gyengébbet, miután azonban az erősebb elmúlik, a gyengébb betegség ismét visszatér. A másik lehetőség, hogy a két betegség egyforma erős, és párhuzamosan vannak jelen a szervezetben. A két betegség mellé gyakran társul egy harmadik is, melyet az allopátiás gyógyszer idéz elő.

A lényeg tehát, hogy az erősebb, nem hasonló betegség felfüggesztheti a gyengébbet, e kettő azonban sohasem gyógyíthatja meg egymást. Amikor két hasonló betegség találkozik a szervezetben, akkor az új, erősebb betegség megszünteti, vagyis meggyógyítja a régit, a gyengébbet, mert két hasonló betegség nem képes arra, hogy egymás mellett létezzen a szervezetben. Az egymással találkozó betegségek közül csak a hasonló tünetekkel járó tudja meggyógyítani a másikat.

Kevés olyan betegség létezik a természetben, amely homeopátiásan tudja meggyógyítani a másik kórt. A homeopátiával gyógyító orvos számára viszont számtalan mesterséges gyógyító erő áll rendelkezésre. Ezek a homeopátiás gyógyszerek.

Eme tapasztalatok alapján Hahne-mann megfogalmazta a homeopátiás természeti törvényt:

„Az élő szervezetben egy gyengébb dinamikus hatást (betegséget) tartósan kiolt egy másik, nála erősebb dinamikus hatás (mesterséges betegség, azaz a homeopátiás szer), mely megnyilvánulásában nagyon hasonlít a gyengébb dinamikus hatásra (betegségre).”

Vagyis csak az a gyógyszer képes homeopátiásan meggyógyítani egy betegséget, amely hasonló, de erősebb tüneteket tud okozni, mint az eredeti.

Hahnemann ekképpen magyarázza a gyógyulás folyamatát: az elhangolódott életerőt a beadott homeopátiás szer által egy, az eredeti betegséghez hasonló, de erősebb mesterséges betegség keríti hatalmába. Ezáltal a betegség mint gyengébb dinamikus hatás kioltódik, és nem létezik többé az életerő számára. Az életerőt a homeopátiás szer által előidézett betegség uralja. A homeopátiás szer hatása azonban gyorsan megszűnik, és a szervezet visszanyeri egészséges állapotát.

És még egy fontos megállapítás az Organonból: egy homeopátiás szer — mint mesterséges megbetegítő erő — mindig és minden körülmény között minden élő szervezetre hatással van, és előidézi a maga sajátságos tüneteit.

A homeopátia második alapszabálya: a gyógyszerkészítés

A homeopátiás gyógyszerek alapanyagai leginkább növényi, állati és ásványi eredetűek, készülhetnek azonban betegségekből, betegségek kórokozóiból és megfoghatatlan dolgokból is, mint pl. az X-sugarak vagy a Déli-sark mágneses pólusa.

A gyógyszerkészítés egyedi. A kiinduló anyagot — mely leginkább folyadék — hígítják, majd minden hígításkor jól összerázzák. A rázást dinamizálásnak nevezik. E két művelet során feltárul a homeopátiás gyógyszeralapanyag gyógyító ereje, és homeopátiás gyógyszer lesz belőle. Ezt nevezzük potenciálásnak.

A hígítás mértéke lehet decimális, 1 : 10-hez, amikor minden új hígítási lépésnél 1 egységnyi kiinduló anyaghoz 9 egységnyi oldószert (30%-os alkoholt, vizet) adunk, vagy centimális, amikor a hígítás mértéke 1 : 100-hoz, azaz 1 egységnyi kiinduló anyaghoz 99 egységnyi oldószert adunk. Mind a decimális, mind a centimális hígítás során tízszer rázzuk az oldatot, így közlünk vele energiát.

A homeopátiás gyógyszer neve mindig a kiindulási anyag latin neve, mellette pedig egy betű és egy szám áll — pl. Chamomilla C30 vagy Phosphorus D12. A betű (C, D) a hígítás mértékét (1 : 10, 1 : 100) jelöli, a szám pedig (30, 12) azt, hogy hány hígítási lépés ment végbe. A C30 vagy a D12 tehát a szer potenciamegjelölése.

(Folytatjuk)