A homeopátia kifejezést először 1999-ben hallottam Budapesten egy régi ismerősömtől. Ő mint gyakorló állatorvos már akkor alkalmazta ezt a gyógymódot az állatoknál. Megpróbálta röviden összefoglalni nekem, hogy mi is a homeopátia. Komolyan beszélt, de én megmosolyogtam őt és azt is, ahogy hatalmába kerítette ez az új „csodagyógymód”. Csodás gyógyulásokról mesélt, és betegekről, akiken az akadémiai orvoslás nem tudott segíteni, a homeopátia viszont igen. Amikor pedig a barátom közölte, hogy a homeopátiás gyógyszerek hígítási aránya annyira nagy, hogy egy hatóanyag-molekula sincs már bennük, bolondnak néztem.
Hogy lehet ilyet mondani, s főleg hogy lehet gyógyítani ilyen orvossággal? 2002-ben egy alternatív gyógymódokkal foglalkozó tanfolyamon vettem részt. A homeopátiáról szóló előadás tetszett, megértettem a homeopátiás gyógyítás alapelvét. Az előadó felhívta rá a hallgatóság figyelmét, hogy aki valamilyen betegségben szenved, az kipróbálhatja a megfelelő készítményt. A puding próbája az evés — gondoltam. Akkortájt állandóan köszörültem a torkom, ezt azonban hagyományos gyógyszerekkel nem tudtam kezelni, úgyhogy kértem egy homeopátiás szert. S láss csodát: a néhány éve tartó gondom két nap alatt megoldódott, és azóta sem tért vissza. Ez meggyőzött. Elhatároztam, hogy elsajátítom a homeopátiás gyógyítás „művészetét”.
E cikksorozat célja, hogy megismertesse az olvasókat ezzel a gyógymóddal, hogy betekintést nyújtson a homeopátia elméletébe, gyakorlatába, lehetőségeibe és korlátaiba.
A kezdetek
A homeopátia mint gyógymód 1796-ban jelent meg, amikor megalkotója, Christian Friedrich Samuel Hahnemann (1755—1843) a Hufeland: Journal der praktischen Arznei-kunde című korabeli német orvosi lapban közzétette a gyógymóddal kapcsolatos megfigyeléseit. Miért volt szükség egy új gyógymódra? Vessünk egy pillantást az akkori orvoslásra!
Molière (1622—1673) így ír az orvosokról a Képzelt beteg című komédiájában: „Mert akad köztük, aki maga is hiszi azt a népámítást, amiből él: a többi csak él belőle anélkül, hogy hinné. Ez a te Purgód például nincs semmiféle hájjal megkenve. Született orvos, minden izében, tetőtől talpig. A kétszerkettőben nem hisz úgy, mint a tudományos tantételeiben, azokat ellenőrizni is szentségtörésnek venné, számára az orvostudományban nincs homály, nincs kétség és nincs probléma, szívósan, rendíthetetlen önhittséggel, a korlátoltság brutalitásával osztogatja jobbra-balra az érvágásokat, a purgálásokat, és nem mérlegel semmit. S még csak neheztelni sem lehet rá mindezért, a lélek legtökéletesebb nyugalmával tesz el láb alól akárkit. Amit a földről való kiirtásod során veled mível, pontosan azt tenné a feleségével, a gyerekeivel, ezt tenné saját magával.”
Moliére ezt 1673-ban írta. Az azután következő több mint száz évben az orvoslás nem sokat változott. Hahnemann idejében gyógyításon az érvágást, hánytatást, purgálást, hashajtást és az izzasztást értették. A különféle gyógyszerek összetétele gyakran ismeretlen volt, hatásuk pedig kiszámíthatatlan.
Az érvágás a legmagasabb körökben is „népszerű” volt, sokszor azonban a beteg halálával végződött. Hahnemann — aki orvos volt — ekkor hagyott fel a praktizálással, majd több évi gondolkodás, tanulmányozás, megfigyelés és önmagán való kísérletezés után publikálta első homeopátiáról szóló cikkét.
Első könyve 1810-ben jelent meg Organon, a racionális orvoslás eszköze címen. Ebben tanainak filozófiai és gyakorlati ismereteit foglalta össze. A könyvnek összesen hat, bővített és javított kiadása látott napvilágot. Az utolsó kiadás Hahnemann halála után jelent meg.
(Folytatjuk)
