home 2023. június 09., Félix napja
Születés hete Szabadkán és Zentán
2014.04.29.
LXIX. évf. 18. szám
Születés hete Szabadkán és Zentán

Az oktató, tájékoztató előadásokra Szabadkán az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány termeiben kerül sor május 4-e és 10-e között, Zentán pedig május 7-e és 9-e között az Omega Közösségi Házban (Posta utca 35.)

Születés hete Szabadkán

Az idén már tizenkettedik alkalommal tartják meg a Születés hete országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozatot. A szervezők többsége május 3-a és 11-e között csaknem hatvan helyszínen — Erdélyben és Vajdaságban is — várja az érdeklődő párokat, kismamákat, kispapákat, nagymamákat és nagypapákat.

A rendezvénysorozat célja, hogy a látogatók minél szélesebb körben jussanak hiteles információkhoz. Erről a szervezésben részt vevő, valamint a témákat összeállító védőnők, szülésznők, szoptatási tanácsadók, dúlák, művelődésszervezők, pedagógusok, hordozást oktató szakemberek, baba-mama klubok, női körök, alternatív gyógyászati központok, játszóházak és közhasznú civil szervezetek gondoskodnak.

Az oktató, tájékoztató előadásokra Szabadkán az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány termeiben kerül sor május 4-e és 10-e között:

Május 4-én 10 órakor
Tómó Margaréta, a www.babamama.rs honlap főszerkesztője, újságírója mutatja be a vajdasági magyar kismamák első portálját.

Május 5-én 16 órakor
Karner Beatrix perinatális szaktanácsadó az anya és a magzat közötti kommunikációról tart előadást.

Május 5-én 17 órakor
Novák Júlia dúla, rogersi pedagógus, perinatális szaktanácsadó interaktív előadást tart arról, hogy hogyan válhat a szülő a gyermeke számára hiteles és kompetens beszélgetőpartnerré.

Május 5-én 18 órakor
Árvai Nóra pszichológus, szomatoterapeuta, szakíró, perinatális szaktanácsadó egy rejtélyes női meddőségi betegségről, az endometriózis kezeléséről beszél.

Május 6-án 17 órakor
Lehoczki Gabriella és Nagy Mónika kerekítő bábos tornát tartanak, ahova az édesanyákat, az édesapákat és az 1—4 éves gyermekeket várják.

Május 8-án 16 órakor
Mélykúti Andrea humánkineziológus, dúla, az ICAN magyarországi vezetője és Vatasčin Balázs Emese gyógytornász, jógaoktató, dúla műhelymunkát tart kismamáknak és szülőpároknak.

Május 9-én 16 órakor
Papp Komáromi Judit aromaterapeuta a várandósság és a gyermekágyi nyugalom idején használt illóolajok jótékony hatásáról tart előadást.

Május 9-én 17 órakor
Engi Georgina és Kiss Kornél saját tapasztalatait osztja meg a mosható pelenkáról, annak előnyeiről és hátrányairól.

Május 9-én 18 órakor
Góbor Szénási Anna hordozási tanácsadó a babahordozó kendőről és annak jótékony hatásáról beszél.

Május 10-én 10 órakor
Mirjana Gnjatić dúla a dúlák feladatáról beszél.

Május 10-én 11 órakor
Mélykúti Andrea humánkineziológus, dúla, az ICAN magyarországi vezetője a császármetszés utáni hüvelyi szülésről tart előadást, melyet beszélgetés követ.

Május 10-én 12 órakor
dr. Cservenák Péter nőgyógyász a topolyai szülészetet mutatja be.

Május 10-én 14 órakor
Dragana Vasić szoptatási tanácsadó műhelymunka keretében beszél majd a szoptatásra való felkészülésről, az oxitocinról és a szoptatási testhelyzetekről.


Születés hete Zentán

2014. május 7—9., Omega Közösségi Ház (Posta utca 35.)

Program:

2014. május 7., szerda, 18 óra:
Babád van? Cipeled? Hordozd!

Előadó: Góbor Szénási Anna hordozási tanácsadó. A foglalkozás lehetőséget ad a kisbabás, kisgyermekes anyáknak, apáknak, hogy kipróbálják a hordozókendő használatát, miközben hasznos információkat és tanácsokat kapnak.

2014. május 7., szerda, 19 óra:
Az ősbizalom kialakulása

Előadó: Ricz Dencs Tünde mentálhigiénés szakember. A korai kötődés lélektani sajátosságai, azaz mi történik a lélekben 0—3 éves korban.

2014. május 8., csütörtök, 18 óra:
Kitartó alapozás — hatékonyabb tanulás

Előadó: Vicsek Annamária gyógy-pedagógus, logopédus. Az iskolai eredményesség megalapozása 0—4 éves korban.

2014. május 9., péntek, 18 óra:
A gyermeknevelés alapelvei

Előadók: Szénási Oszkár szociális munkás, családkonzulens és Kaszás Éva zenetanár, komplex művészetterapeuta. Az interaktív foglalkozás keretében az érdeklődők megbeszélik a különféle nevelési stílusok veszélyeit és pozitív oldalait, valamint felvázolják azt a hat alapelvet, amely egymásra épülve lehetővé teszi az „elég jó szülő” státuszát.

A Születés hete rendezvénysorozatot a Magyar Nemzeti Tanács támogatja.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Baba-mama rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..