* Azt hiszem, Nyugat-Bácskában mindenkinek ismerősen cseng a Reza szóda neve, és aligha van olyan család, amelynek asztalán ne volna ott a terméke. Hogyan indult a családi szikvízüzem története?

– Nem vagyunk szódásdinasztia. Az édesapám alapította az üzemet 1988-ban, ő korábban autómechanikus volt, és én is annak készültem. Az volt a vágya, hogy én vegyem át tőle a műhelyt. Amikor megszületett az öcsém, akkor apám azon kezdett gondolkodni, hogy vajon mit hagyjon a másik, fiatalabb fiára. Azt mondta, milyen jó lenne vizet és levegőt árusítani – és ez végül így is lett. Akkoriban zárt be Zomborban egy igen régi szódásüzem, a Reffle. Úgy hallottuk, árulják a felszerelést, így hát elmentünk a házhoz, hogy érdeklődjünk. Nagyon sokat kértek a gépekért, ezért ott elálltunk a vásárlástól. De nem adtuk fel. Apám ismerte a militicsi szódást, nála érdeklődött, és tőle értesültünk, hogy Regőcén is árulnak egy régi szódagyárat, oda is elmentünk, és akkor szembesítettek bennünket azzal, hogy néhány nappal az érkezésünk előtt sajnos már elkelt az üzem. Csalódottan tartottunk hazafelé, ám útba ejtettük Őrszállást. Ott apám gondolt egyet, hogy próbáljuk meg, érdeklődjünk, biztosan volt abban a faluban is szikvízüzem. El is irányítottak bennünket egy bácsihoz, aki hajdan szódás volt, jól elbeszélgettünk, meg is egyeztünk vele – megvásároltuk az első gépünket. Ezt aztán apámmal közösen felújítottuk, mert elég ramaty állapotban volt – ma ez a gép itt van kiállítva a múzeumban, és még napjainkban is üzemképes volna. A sors iróniája, hogy végül én vettem át az üzemet, és az öcsém lett autómechanikus. Jelenleg három munkással dolgozunk, és szinte egész Bácskára kiterjedően szállítunk, bár egyre kisebb a kereslet, a kapacitásunk ennél jóval többet is elbírna. Nehezebb a fennmaradás, de az emberek szeretik, hogy házhoz visszük a szódát, ezt sokan igénylik.

Rezicska Károly a szódamúzeumban

* Zomborban mindig is nagy hagyománya volt a szódának, a szódásmesterségnek?

– Igen, egyértelműen. A város fénykorában – gondolok itt az 1900-as évek elejére – hét-nyolc szódás is működött Zomborban. A település Járos nevű határrészében találhatók az artézi kutak, melyek a mai napig nagyon jó minőségű vízzel látják el a lakosságot – ez a szódásoknak is kiváló alapanyag.

* Mikor fogalmazódott meg önben a szódamúzeum ötlete?

– Mindig is érdekeltek a régiségek, már tizenévesen numizmatikával foglalkoztam, szenvedélyes gyűjtő vagyok. Amikor a szódagyártás az életem része lett, akkor kezdtem gyűjteni a szódásrelikviákat, kiváltképp az üvegeket. Meglepő, de többen is vagyunk szódásüveggyűjtők. Kevesen vannak, akik ekkora gyűjteménnyel büszkélkedhetnek: nekem több mint 400 üvegem van, egész pontosan 436 darab van itt kiállítva. Magyarországon akadnak még jelentős gyűjtők, de ezek közül egyik sem volt szódásmester a magánéletben.  Kivétel a szegedi szódásdinasztia tagja, Bánffy István, aki talán még hasonló léptékű gyűjteményt birtokol – az ő kollekciója több helyen is ki lett állítva. Van egy zárt körű Facebook-csoportunk is, melyben körülbelül harmincan vagyunk. Tehát hosszú éveken át gyűjtöttem az üvegeket, és most a magyar állam támogatásával végre létrejöhetett ez a kiállítóhely. Eddig a gyűjteményem szanaszét volt az épületben, minden polcon sorakoztak az üvegek, melyek most a méltó helyükre kerülhettek. Egy szó, mint száz, a szándék és a tartalom már évek óta megvolt, és most vált lehetségessé, hogy mindezt megvalósítsam. A múzeum egyébként előzetes bejelentkezéssel látogatható, mindenkit szeretettel várunk, akár csoportokat is.

Szódagép a századelőről

* Miből, hogyan épül fel a kiállítás?

– Sokat gondolkodtam, hogyan is állítsam össze a tárlatot. A szódásüvegek vitrinekben kaptak helyet, és kategóriákra osztottam őket. Külön vannak a zombori palackok, a magyarországiak, de vannak itt üvegek egész Vajdaságból, illetve romániai, horvátországi, boszniai tárgyaim is. A színek szerint is csoportosítottam a palackokat, láthatók itt kék, zöld, de még piros üvegek is – igazi színkavalkád. A szódakészítő gépek a terem közepén állnak, ezek is különleges darabok. Ha közelebbről szemügyre vesszük az egyes gépeket, láthatóak rajtuk a javítások különböző módjai. Ha annak idején tönkrement egy gép, nem lehetett a legközelebbi szervizbe szaladni, otthon kellett orvosolni a gondot. Ezek a javítások is a régi idők emberének találékonyságáról, leleményességéről szólnak. Láthatók itt egyedi kialakítású szifonfejek is, melyeknek nagy divatjuk volt a múltban. Sokan azt hiszik, hogy a sas- vagy sárkányfejet formázó szifonfejek mindössze esztétikai okból kerültek a szódásüvegre, ám ennek igen praktikus oka volt. A szódások idővel rájöttek, hogy az üvegek addig sima csövét egyesek örömmel használják a higiénia szempontjából erősen megkérdőjelezhető dolgokra (nevet), ezért aztán szokássá vált a szifonfej kidíszítése. De vannak itt igen bizarr kinézetű és egy kicsit sem praktikus szifonfejek is, melyek gyorsan ki is mentek a divatból – ezek egyáltalán nem voltak időtállóak, a használat során gyorsan károsodtak.

A gyűjtemény egy része

* Hogyan jutott hozzá a kiállításban szereplő ritka tárgyakhoz?

– Gyűjtői mivoltomból adódóan folyamatosan érdeklődöm a szakma képviselőinél, és a terepet járva is akarva-akaratlanul belebotlok régi szódásüzemekbe. Amikor a szállítást végző emberem szabadságon van, akkor én járom a vidéket, és olyankor elbeszélgetek a helyiekkel, érdeklődöm, hogy volt vagy van-e a faluban szódásüzem. Nem egy ilyet teljes egészében felvásároltam, máskor pedig az egykori szódás a padlásról hozott le nekem néhány üveget – csak annyi maradt az üzemből. Sok esetben az örökséget elherdálták, nem gondolva arra, hogy a padláson vagy a pincében porosodó üvegek valaki számára kincset érnek.

Ritka szódásüvegek

* Melyik kiállítási darabra a legbüszkébb?

– Számos személyes kedvencem van, természetesen a zombori darabok állnak hozzám legközelebb, de amit a gyűjtők a legtöbbre becsülnek, azok a gyógyszertári palackok. Hajdan a szódát csak gyógyszertárban lehetett vásárolni, gyomorpanaszokra, emésztési gondokra adták. Egyébként ezeket a gyógyszerészi kellékek gyűjtői is nagyon keresik. A patikák gyakran a saját emblémájukat is feltüntették ezeken az eleve igen díszes, színes üvegeken. A golyós, azaz krachedlis üvegek is igen népszerűek voltak valamikor, ma viszont ritkák. Ezeknél a nyomásszabályozó szerepet az üveg nyakába foglalt golyó töltötte be, azt kellett az embernek lenyomnia, hogy távozhasson az ital. Az ún. fejazonos üvegek is értékesek egy gyűjtő számára: ezek sajátossága az, hogy az üvegen és a rácsavart szifonfejen azonos felirat vagy név szerepel. Az évek során a fejek, az üvegek is sérültek, összetörtek, ezért nagyon ritka az, amikor a fej és az üveg összetartozik

* Milyen tervei vannak? Lesz, aki átvegye öntől az üzemet?

– Legszívesebben már nyugdíjba mennék. (Nevet.) Van két fiam, az egyik még egyetemista, a másik külföldön dolgozik. Úgy gondolom, egyelőre jól van ez így: én még itt vagyok, két főnök sok volna egyszerre. Aztán pedig, ha úgy döntenek, bármikor haza lehet jönni!