home 2024. október 06., Brúnó napja
Online előfizetés
Színt vinni a megszomorodott világba
Bíró Tímea
2018.06.02.
LXXIII. évf. 21. szám
Színt vinni a megszomorodott világba

A Bella Flower & Decor mindennapos sikere

Van egy üzlet, melybe ha belépek, mindjárt jóllakik a szemem a sok színnel, formával és összeállítással. A kreativitás nem ismer határokat, ezt bizonyítja az olyan otthonosan berendezett boltocska, mint a Bella Flower & Decor, ahol egy kicsit megpihen az ember lelke, és ahonnan kincsekkel térhet haza.


A szerző felvételei

A csantavéri József Attila utcában már évek óta virágüzletként funkcionált egy üzlethelyiség, melyben az utóbbi időben egyre kevesebb volt a virág és a vásárló is, majd lassan be is zárt. Felismerhetetlenül megváltozott, kivirult, sőt, szó szerint kivirágzott, amikor Kozma Izabella és családja egy másfajta virágüzletként, illetve ajándékboltként rendezte be.

— Számomra is váratlan volt, ahogy betoppant az életembe a kézművesség. 2016-ban kezdtem el otthon készíteni az asztaldíszeimet, majd a barátok és az ismerősök kérték, hogy nekik is gyártsak ilyet, illetve kopogtatókat is az ajtóra. Ezzel kezdődött minden. 2017-ben ötlött fel az a gondolat, hogy mi lenne, ha az asztaldíszeken és a kopogtatókon kívül a virágdoboz is belekerülne a repertoáromba. Mindig is szerettem volna ilyet kapni, mert nagyon tetszett, mivel azonban ez nem történt meg, elképzeltem, mi lenne, ha mi készítenénk el, és örvendeztetnénk meg ezzel sok hölgytársamat. Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha a környékünkön is lehetne ilyet vásárolni. Azt is fontosnak tartottam, hogy ezekben az összeállításokban élő virágok legyenek, ne szárítottak. Belefogtam hát az alkotásba, az interneten árusítottam a munkákat, és Valentin-napra harminc virágdobozt sikerült eladni. Voltak kisebb-nagyobb kompozíciók, a héttől az ötvenszálasig. Úgy láttuk, hogy tetszik az embereknek, és örömet tudunk vele szerezni.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a család kibérelte a falu központjában található üzlethelyiséget, és tavaly májusban megnyitotta a virág- és ajándékboltot.

— Volt bennünk egy természetes félelem, amikor megnyitottuk az üzletet, ám szerencsére szép lassan beindultunk. Ahhoz képest, hogy tavaly májusban-júniusban még nem ismertek bennünket, most már nem csak a csantavériek térnek be. A környékbeli településekről, vagyis Oromról, Meggyesről és Nagyfényről, illetve messzebbről is, például Zentáról, Bácskossuthfalváról, Szabadkáról, Keviről, Törökfaluról és még sok más helyről is érkeznek vásárlók.

— A nyitás óta nagyon sok változáson esett át a bolt, sok mindennel bővült a kínálatunk, egyre színesebbek vagyunk. Izgalmas kihívások elé állítanak bennünket a vásárlók, új ötleteket adnak, és ezeknek külön örülünk, mert ezáltal mi is tudunk fejlődni. Sokszor képpel érkeznek, tehát konkrét elképzelésük van arról, hogy mit szeretnének velünk elkészíttetni. Rengeteg ajándékötlettel bővültünk, mert ebben a rohanó világban sokszor épp arra jut a legkevesebb idő, hogy kiválasszuk, mivel kedveskedjünk a szeretteinknek. Az üzletünkben megtalálhatóak a magyar nyelvű szöveges táblák, melyek különféle évfordulókra, ünnepi alkalmakra szólnak. Elsősorban a kézművestárgyakat helyezzük előtérbe, ezért kézművescsokoládét is lehet nálunk vásárolni. Rendkívül keresettek a babalátogatóba, keresztelőre, születésnapra, házasságkötésre és egyéb ünnepi alkalmakra szánt összeállítások, melyekben édesség, alkoholos ital, gyertya, virág, csésze, pohár vagy plüssállat is megtalálható. Mindez attól függ, hogy a megrendelőnek milyen igényei vannak. Az is nagy népszerűségnek örvend, amikor az élő virágot bedolgozzuk homokba, kosarakba, kombináljuk őket a szárított dolgokkal. Természetesen bármilyen virágkompozíciót, csokrot elkészítünk. Magyar nyelvű képeslapok sokasága is szerepel a kínálatunkban, ezek szintén keresettek, mert sok könyvesboltban csak szerb nyelvűeket lehet kapni. Házhoz is szállítjuk a termékeinket. Több példa is volt már arra, hogy aki külföldön él, és nem tud hazajönni felköszönteni az ünnepeltet, az megrendeli tőlünk az ajándékot, mi pedig kiszállítjuk a megadott címre egész Szerbia területén.

Egy jól működő virágüzlet nyilván a kínálatával tudja becsalogatni az embereket az üzletbe, ezért nem mindegy, hogy mi kerül a kirakatba.

— Az alapanyagokat több helyről szerezzük be, vannak utazó munkatársaink és termelőink, akik hozzák a vágott virágot, a díszítőelemekről pedig a palicsi FloraDekor’s cég gondoskodik számunkra. Az üzletben ketten dolgozunk, illetve egy személy kezeli az online felületet, viszont el kell mondanom, hogy a család támogatása nélkül nem boldogulnánk. Egy kilencéves kislány, valamint egy négyéves kisfiú édesanyja vagyok, és a férjem, a szülei meg az én szüleim is mind kiveszik a részüket a munkából, hogy olajozottan működjön a családi vállalkozás. A kezdeteknél, tehát az üzlet renoválásánál is mindenki segített.

Hogy mindig érdekes, figyelemfelkeltő és praktikus kézművestermékeket készítsenek, ahhoz Izabella meglátása szerint az alkotó részéről folytonos nézelődésre, tanulásra és nyitottságra van szükség.

— Igyekszünk mind a virágüzletet, mind a kínálatunkat illetően divatosak lenni. Az aktuális évszakra és ünnepekre hangolódunk, hogy a vásárlók mindig megtalálják azt, amit keresnek. Ebben nagy segítségünkre van az internet. Megpróbálunk színt vinni a megszomorodott világba, úgy érzem, hogy erre nyitottak az emberek. Van, hogy valaki csak bejön nézelődni, és úgy látom, tetszik neki, amit lát.

Nem is tudom, érdemes-e a tervekről kérdeznem az üzletvezetőt, hiszen a bolt sikeresen működik, a helyiség minden centiméterét ügyesen kihasználják, és ennél színesebb kínálatot már álmodni sem lehet. Mégis felteszem a bűvös kérdést.

— Fejlődni kívánunk, ezért jelentkezünk a Prosperitati pályázatára, hogy ki tudjuk alakítani a vajdasági sarkot az üzletünkben, mivel mások kézművestermékeit is szeretnénk forgalmazni. Nagyra becsüljük azokat, akik otthon készítik a kézművestárgyaikat, és szeretnénk nekik segíteni azzal, hogy az üzletünkben elérhetővé tesszük őket.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..