Élek-halok a színházért. Nem volt kérdés tehát, hogy Szabadkán a Kálló Béla színművész által júniusban meghirdetett színházi képzés felvételijére elmegyek-e, vagy sem. Idestova egy hónapja kezdődtek a próbáink, ám hogy mit is rejteget számunkra ez az év, azt szerintem még senki sem tudja biztosan, és az utolsó pillanatig nem is fogja megtudni, hiszen a színházban bármi bármikor megtörténhet. Hogy mégis valamiféle képet kapjak a dolgokról, egyik próba után elcsíptem Bécit, hogy válaszoljon néhány kérdésemre.
— Miben különbözik a mostani színházi képzés a hajdani színitanodaitól?
— Alapjába véve semmiben. Persze felhasználom a színitanodákban szerzett tapasztalataimat, a legnagyobb változás azonban talán az új közeg és az új helyszín: a szabadkai Danilo Kiš Alapítvány Raktár Ifjúsági Klubjának helyiségei. Itt egy picivel több idő és több tér áll a rendelkezésünkre. Ez pedig háttér-biztonságérzetet nyújt nekünk, nekem. Szakmai téren pedig annyi a változás, hogy régebben tanári kar foglalkozott a tanodásokkal, most pedig Raffai Ágnes színművész tanítja őket. Azonkívül a foglalkozások színesebbé tételéért különféle work shopokra hívok vendégeket — olyan embereket, akik más utakon járnak, s ennélfogva más útirányt is mutathatnak a színházi műhely képzésében részt vevőknek.
— Mi a célja a képzésnek?
— A fölvételi alkalmával hangsúlyoztam, hogy a tanoda nem kizárólag színházi orientáltságú. Ennek az egész kezdeményezésnek egy nagy felfedezőútnak kellene lennie. A cél az, hogy valamennyien ráébredjetek bizonyos hiányosságaitokra, és kezdjétek el leküzdeni őket. Úgy gondolom, nem nekem kell célt kitűznöm, hanem elsősorban annak, aki ide eljött. Ez kétirányú dolog: én átadni, nyújtani szeretnék valamit, a diákok pedig kapni. Ha ez a „kínálat-kereslet” találkozik, az jó, ha pedig nem találkozik, akkor majd útközben kiderülnek az óhajok-sóhajok… Ebben a közös munkában kiegészítjük egymást, egymástól tanulva fejlődünk.
— Mi a tapasztalatod: általában mit várnak a tanodától a fiatalok?
— Szerintem mindenkiben van egyfajta megnyilatkozási és szereplési vágy, másrészt mindenkiben lennie kell egy belső késztetésből fakadó fejlődési igénynek is. Az emberek szeretnek megmutatkozni, reflektorfénybe kerülni, és ez természetes dolog.
— A tanodások közül hányan választották a színészi pályát?
— Generációnként tíz emberből legalább négyen-öten jelentkeztek a színművészeti akadémia felvételijén, kettőt-hármat fel is vettek az egyetemre. Ez szerintem jó arány. Sőt volt egy év, melyben négyüknek is sikerült felvételt nyerniük. Nagyon sokan vannak most színészi pályán a tanodából.
— Mennyi energiádba kerül az órákra való felkészülés, és milyen elvárásokat támasztasz a diákokkal szemben?
— Nagyon remélem, hogy nem terhellek túl benneteket. Azt gondolom, hogy az elvárásaim nem túl nagyok, a teljesítésébe talán nem haltok nagyon bele. A legnagyobb probléma az, hogy kevés az óraszám: a heti kétszeri találkozás nem elegendő a gyors fejlődéshez. Ezért adok fel nektek mindig bőven „házi feladat”-ot. A felkészülés az órákra egyáltalán nem esik nehezemre. Ehhez utánajárására, kutatómunkára van szükség, és ez a saját szakmai fejlődésem szempontjából is hasznos. Tehát az órákra való felkészülés tulajdonképpen nem más, mint önfejlesztés.
— Mik a terveid ebben az évben?
— Szabad a gazda! Mindenhová elmegyünk, ahol lehetőség adódik rá, hogy bemutatkozzunk, hogy minél többet lehessünk színpadon és közönség előtt. Ami biztos: tartunk egy év végi előadást és egy irodalmi estet. Ám nem biztos, hogy megvalósul a hangverseny. Meglátjuk, milyen hanganyaggal rendelkezem. Ha az osztálynak a 80%-a jó hangú, akkor megcsináljuk, de ha csak a fele, akkor nem. Senkire sem akarom ezt ráerőltetni. Azt azonban mindenképpen el szeretném kerülni, hogy csak bizonyos emberekkel foglalkozzam, mindenkit a képességei szerint szeretnék fejleszteni! A Népszínházban a Mágnás Miska bemutatását tervezik, a Gyerekszínházban videobejátszásokat forgatnak majd… Tehát vannak lehetőségeink, s ezeket mind meg is ragadjuk.
Megnyugtathatom a kedves aggódó szülőket: az, hogy erre a képzésre szántuk a szabad időnket, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindannyian színészek leszünk. Ám úgy gondolom, ez egy kitűnő lehetőség arra, hogy valami szépre, nemesre és nem utolsósorban hasznosra fordítsuk az energiánkat.