home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Szigorúbb törvények az ámokfutások megelőzésére
Markovics Annamária
2023.05.10.
LXXVIII. évf. 19. szám
Szigorúbb törvények az ámokfutások megelőzésére

Szerbia kormánya több intézkedést is elfogadott, melyekkel a belgrádi és a mladenovaci ámokfutásokhoz hasonló eseményeket szeretné megelőzni. A határozatokról, illetve törvénymódosítási tervezetekről Aleksandar Vučić köztársasági elnök javaslatai alapján döntött a kormány.

Az intézkedések többsége a fegyvertartás és -viselés szigorítására vonatkozik, de szerepel közöttük az is, hogy a büntethetőség alsó korhatárát a mostani 14 évről 12 évre kellene csökkenteni.

A kormány tájékoztatása szerint a belügyminisztérium sürgősen végrehajtja a fegyverekről és lőszerekről szóló törvény módosításait, amelyek szigorítják a rövid lőfegyverek tartásának és viselésének feltételeit, azok pedig, akik nem teljesítik a szigorúbb feltételeket, kötelesek eladni a fegyvereiket. Ettől a lépéstől a kormány azt várja, hogy 20 százalékkal csökkenjen a jogi és magánszemélyeknél lévő fegyverek száma.


Fotó: Tanjug

A vonatkozó törvény módosításai szerint kötelezően ellenőriznék azokat a személyeket, akiknek van fegyverbirtoklási engedélyük (ideértve a vadászfegyvereket is), ebbe pedig az orvosi, a pszichiátriai és a pszichológiai vizsgálatok is beletartoznának, ahogyan a pszichoaktív szerek használatára vonatkozó tesztek is. Az ellenőrzéseket félévente, illetve évente kellene elvégezni.

Az illetékesek mérlegelni fogják a vadászfegyverek birtoklására vonatkozó feltételek szigorítását is. Emellett kétéves moratóriumot vezetnek be a fegyvertartási és -viselési engedélyek kiadására, és megfontolják a kétéves tiltás bevezetését a vadászfegyverek esetében is.

A belügyminisztérium máris nyilvános felhívást intézett azokhoz, akik illegálisan birtokolnak fegyvereket vagy robbanószerkezeteket, hogy azokat egy hónapon belül — június 8-áig — adják le, és ebben az esetben ez semmilyen következménnyel nem jár majd számukra.

Az igazságügyi minisztérium a büntető törvénykönyv módosítását végző, már korábban felállított munkacsoporttal olyan törvénymódosításokat készít elő, amelyek szigorítanák a robbanószerek és fegyverek jogosulatlan gyártására, birtoklására, viselésére és kereskedelmére vonatkozó cikkelyt.

A módosítások értelmében a következő büntetési tételek változnának:

— aki engedélyhez kötött lőfegyvert készít, módosít, értékesít, szerez be, cserél vagy tart, 1 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntethető;

— aki olyan lőfegyvert készít, módosít, értékesít, szerez be, cserél vagy tart, amelyre engedély nem szerezhető be, 2 évtől 12 évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntethető;

— aki engedély nélkül nagy mennyiségű vagy nagy pusztító erejű fegyvert készít, gyárt, értékesít, szerez, cserél vagy tart, 5-től 15 évig terjedő börtönbüntetéssel lenne büntethető;

— szintén 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az, aki engedély nélkül visel olyan fegyvert, amelynek beszerzésére és tartására az illetékes hatóság engedélyével nem rendelkezik;

— aki engedély nélkül viseli azt a fegyvert, amelynek beszerzésére és tartására rendelkezik az illetékes hatóság engedélyével, 1 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntethető.

Öt évvel ezelőtt készítettek egy nemzetközi kimutatást, mely szerint a lakosság arányát nézve a birtokolt fegyverek számát illetően Szerbia a harmadik helyen áll, hiszen 100 lakosra 39,1 fegyver jut. A szerb elnök szerint a megszorításokkal a mostani fegyverbirtoklás az egytizedére csökkenhetne.

Az oktatási tárca egy hónapon belül előkészíti azokat a rendeletmódosításokat, amelyek növelnék a szankciókat azon tanulókkal szemben, akik megszegik az alkohol, kábítószer, pszichoaktív anyag, fegyver, pirotechnikai tárgy vagy más, személy sérülését vagy veszélyeztetését megvalósító eszköz iskolába való bevitelének tilalmát. Rövidülnek a határidők, hatékonyabbak lesznek a fegyelmi eljárások, és az előírások szerint ilyen esetekben kötelező lesz a diák kizárása az iskolából.

Ezen intézkedéseken túl a szerb elnök bejelentette, hogy minden iskolában állandó rendőri jelenlétre lehet számítani, ennek érdekében pedig 1200 új rendőrt terveznek foglalkoztatni. A várakozások szerint a lépéssel az iskolai kortárserőszak 80 százalékkal csökken, a biztonság pedig 99 százalékkal nő.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..