home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Szerződéskötés 3251 nyertes pályázóval
Tóth Lívia
2018.10.26.
LXXIII. évf. 43. szám
Szerződéskötés 3251 nyertes pályázóval

A Prosperitati Alapítvány az V. pályázati körben gabona-, zöldség-, gyümölcs-, méz- és sertés integráció, valamint helyi termék gyártását és forgalmazását támogató pályázatokat hirdetett meg. Ennek eredményeként ma délután a Zentai Sportcsarnokba 3251 nyertes pályázót hívtak meg a szerződés ünnepélyes aláírásra.


Herédi Krisztián felvételei

A nagyszabású rendezvényt a politikai és a gazdasági élet számos kiemelkedő résztvevője tisztelte meg jelenlétével, közöttük Szijjártó Péter, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere, valamint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Az esemény kezdetén Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és egyben emlékeztetett, másfél év alatt immár másodszor van alkalmuk több ezer sikeres pályázóval szerződést kötni.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédében leszögezte, az elmúlt 2,5 évben igen nagy utat járt be a vajdasági magyarság, ugyanis mostanra a Prosperitati pályázati nyerteseinek száma 9957-re emelkedett, a házvásárlási és a start up pályázatok elbírálása után ez a szám a tízezret is meghaladja majd. Az elindított fejlesztési ciklus összértéke 27,7 milliárd dinár, vagyis 234,7 millió euró. Összehasonlításképpen hozzátette, ez az összeg Szabadka 4 éves költségvetése, vagy Vajdaság csaknem 1 éves költségvetésének a fele. A 3251 pályázóval összesen 6,2 milliárd dinár értékben írnak alá szerződést, ami 52,5 millió euró, vagy Zenta közel 7 éves költségvetése.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönetet mondott Magyarország kormányának, illetve Szijjártó Péternek, Magyarország Külgazdasági és Külügyminiszterének és munkatársainak, de egyben kiemelte a szerb államnak a magyarság ügyeivel szemben tanúsított pozitív viszonyulását is. A gazdaságfejlesztési programot a következő évben is folytatni szeretnék, a magyar kormány részéről pedig már megszületett az elvi döntés ennek a szándéknak a támogatásáról, de ezeknek az elképzeléseknek a megvalósítására csak akkor van esély, ha összefogunk és azonos irányba haladunk – fogalmazott Pásztor István.

Szijjártó Péter, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere is az összefogás fontosságára hivatkozott a beszéde kezdetén. Áprilisban olyan példátlan összefogás jött létre -- mondta, amely lehetővé teszi az új világrend által Magyarország elé állított próbatételek sikeres leküzdését és ebben a vajdasági magyarságnak is igen komoly szerepe van. Kiemelte, Magyarország és Szerbia között soha nem volt olyan jó a kapcsolat és az együttműködés, mint jelenleg. Szerbia államfője és kormánya olyan kapocsként tekint a vajdasági magyarságra, amely összeköti Szerbiát Magyarországgal és az Európai Unióval, emellett mindkét ország vezetői olyan erőforrásnak tartják a magyar nemzeti közösséget, amely közös sikertörténetek alapja a két ország között.

Elhangzott, hogy a Magyarország által támogatott nagyberuházások közül 9 már teljesen elkészült, a következő év tavaszáig pedig mind a 23 megvalósul. Ennek köszönhetően 770 új munkahely jön létre a Vajdaságban, valamint ezek a beruházások legalább 4500 termelőt és 150 beszállítót is bevonnak majd a termelési láncokba. Áprilisban a közepes méretű vállalkozások számára kiírt pályázat győzteseivel találkoztak, és az a 166 nyertes, aki akkor támogatást kapott, mára több mint 600 új munkahelyet hozott létre. A mostani 3251 pályázóval összesen 10,9 milliárd forintról írnak alá támogatási szerződést, amivel 17 milliárd forintnyi új beruházás valósul meg Vajdaságban. Ez azt jelenti, hogy a kis híján 10 ezer nyertes összesen 74,5 milliárd forintnyi fejlesztést hajtott végre a térségben. Szíjjártó Péter végezetül bejelentette, Magyarország jövő évi költségvetésében 50 milliárd forintot irányoztak elő a határon túli gazdaságfejlesztési programokra.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..