* Vitorlázás. Kell hozzá egy adag felelősség, tudatosság, koncentráció. Honnan ered a szerelem?

— Régen kezdődött. Az asztmám miatt már gyerekkoromtól kezdve úsztam, és szerencsére „ki is úsztam” a betegséget. Édesapám szörfözött, mert ezt Palicson megtehette, így én is korán kezdtem. Nagyon korán, már hétévesen egy ladikban találtam magam egyedül. Ez pedig ahhoz képest, hogy sokszor felnőtt emberek is megijednek egy vitorlástól, nagy szó. A vitorlázás egyéni sport egy bizonyos szintig. Versenyszerűen műveltem, és voltak nagyon jó eredményeim is, eljártunk Balkán-bajnokságokra is, és országos versenyeket is nyertem.

* Lehet, hogy ez egy buta kérdés, de ilyenkor mindenki maga szállítja a hajóját, vagy a versenyen adnak alá egyet?

— Mindenki viszi a sajátját. Vagyis egy versenyre elutazni külön szervezést igényel. A pakolást külön át kell gondolni, előkészülni, utánfutóval utazol, melyen a hajót húzod, és nem árt napokkal előbb leérni. Néha megtörténik, hogy van tartalék hajó, de erre nem lehet számítani, csak akkor, ha több klub versenyez. Én egyébként egy idő után nagyon egyedül maradtam a palicsi klubban, volt egy mélypont, amikor egy picit azt éreztem, széthullott az egész. Mostanra megint összeállt az egyesület, de 2015-ben emiatt abba is hagytam az egészet. Ez akkor volt, amikor egy kategóriaváltás után országos bajnok lettem, viszont azt láttam, hogy ennek az egésznek a működése nekem nem felel meg, így kiléptem. A vitorlázást rekreatív szinten csinálni nem éri meg. Ráadásul ez egy technikai sport, és nem olcsó. Az, hogy Szerbiában versenyszerűen vitorlázzak, nem kifizetődő. Ott van még az a lehetőség, hogy ennek szenteled az életed, leköltözöl a víz mellé, és aktívan műveled, de számomra ez sem volt opció, úgyhogy egy picit félretettem. Természetesen nem véglegesen, hiszen azóta is voltak kisebb-nagyobb projektumok, tanítok vitorlázni ismerősöket és gyerekeket is, még ha ezt előtte nem is tudtam volna magamról elképzelni.

* Azt, hogy gyerekeket tanítasz? Miért?

— Egyrészt az óriási felelősség miatt, másrészt, mert nem figyelnek oda. S itt nem lehet nem figyelni. Ez nem az a sport. De végül nagyon jól sikerült, szerettem velük dolgozni. Én gyerekként máshogy álltam hozzá, mert édesapám meg az ő barátai támogattak a megfelelő szigorral, így nagyon komolyan vettem, és sok tapasztalatot gyűjthettem össze.

* A víz után következett a föld és a motor? A lényeg, hogy legyen alattad valami járgány? Legyen az hajó, szörfdeszka vagy egy sportmotor?

— Nagyon szeretem a gépeket, mert kiszámíthatóak, őszinték, és van lelkük. A szörfözést egyébként sokan úgy képzelik el, hogy David Hasselhoff lovagol a hullámokon Hawaii vizein. De ez is sokrétűbb. A szörfözés nagyon hasonló a vitorlázáshoz, csak éppen egy deszkán állsz egy vitorlával a kezedben, s a szél erejével haladsz. Sokkal izgalmasabb, mint a vitorlázás, mert gyorsabb vagy, és valahogy szabadabb is. Alkotóeleme vagy annak, ami történik. Nálunk nem is lehetne hullámszörfözni, nincsenek a vizeinken megfelelő hullámok. De a windsurf is nagy élmény. Át kell élni. A motorozás… Ez is édesapámnak köszönhető, hiszen ő motorozott, nem is volt kérdés, hogy előbb-utóbb én is motorra ülök. Manapság már az életem részévé vált, szinte mindenhová ezzel utazom. Nyaralni, kirándulni, mindegy.

* Volt olyan, hogy azt érezted, ez most húzós helyzet volt?

— Csúsztam már el motorral, de ha nem esik a lábadra a jármű, akkor megúszod. Felkelsz, továbbmész. Egy jó emlékeztető arra, hogy halandó vagy. De ez sosem vette el a kedvem. És sohasem vitorláztam olyan helyen, hogy ne láttam volna a partot. Mondjuk, volt egy szuper verseny Galambócon. Ehhez tudni kell, hogy az én edzőm arról volt híres, hogy állandóan ordított, amiről mindig azt gondoltam, hogy semmi haszna nincs. Aztán következett ez a bizonyos verseny. Nagyon szeles nap volt, egy országos bajnokság egyik fordulóját tartották. Kierőltettek három futamot egy napon, hogy érvényes legyen a verseny, pedig ekkora szélben más esetben le kellett volna mondani. A teljes mezőnyből csak mi, az első három fejezte be. Amikor először felborultam egy hátszélben, azt hittem, most húzom magam vissza utoljára, ehhez képest még huszonhatszor megcsináltam. A fejemben pedig végig ott üvöltött a kiabálós edzőm hangja, hogy ne add fel, meg tudod csinálni! Na, ez egy kemény helyzet volt.

* A jelek szerint van benned egy adag adrenalinfüggőség.

— Lehet. Noha már megszoktam, hogy fejben mindig nagyon ott vagyok, és tudom, hol húzódnak a határaim. Az adrenalinfüggőség abban nyilvánul meg, hogy saját határaidat állandóan feszegeted, és túllépsz rajtuk. Mint egy motokrosszos, aki minden második versenyen elesik, és a bokáját töri — de én nem tervezek ilyeneket. Nekem a motor közlekedési eszköz. Szegedre jártam egyetemre, és nem buszoztam, csak felpattantam a motorra, ha haza akartam jönni. Nagy élmény motorozni. Felülsz, és mész. Már nem folyik az orrod, nem tüsszögsz, nem idegesít semmi, csak ülsz, figyeled a tájat, húzod a gázt… Csodálatos érzés.

* Mesélted, hogy már az egyetem alatt elkezdtél dolgozni édesapád cégében.

— Így van. És nagyon izgalmas. Programozok, tervezek, gépkezelőként működöm, szóval amolyan mindenes vagyok, eléggé kiismertem a fémmegmunkálás ábécéjét. A sulival ez sajnos nem volt összeegyeztethető, így most a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán tanulok, sok tárgyamat átvették, nem kell újrahallgatnom az órákat. Először vetettem bele magam teljes munkaidőben a melóba, és amikor nyaralni mentük, már a harmadik napon elkezdett hiányozni. Vannak bizonyos szokások, melyeket az ember munka közben alakít ki. Mi igen komplikált eszközökkel dolgozunk, melyeknek van egy ritmusuk, édesapámnál például egy berögződött szokás, hogy 6-kor felkel, kimegy, bekapcsolja a gépeket, hogy melegedjenek. Ezt mindennap megcsinálja, tehát a nyaraláson is él benne a szokás. Kilép a sátorból, kimegy az utcára, s nem érti, hol a kapcsológomb. Én is elkezdtem valami ilyesmit érezni. Nem vagyok munkamániás alkat, most sok projektumot félbe is hagytam. S a munka mellett ott vannak még a hobbik is.

* Nem szeretsz unatkozni, az látszik. Milyen hobbik ezek?

— Nemcsak hajtani, de bütykölni is szeretem a motorokat és autókat. Ezt pedig a közösségen belül fel is ajánlom a barátoknak. Megvannak a szerszámaim s a tudásom is. Miért vinnék a szervizbe, amikor én is meg tudom csinálni? Közben pedig megiszunk egy sört, és beszélgetünk.

* S a drónozás? Ez a víz-föld-levegő hármasának az utolsó komponense?

— Haha. Lehetséges. De ez számomra egy játék. Egy elég érdekes szegmensét művelem a drónozásnak. Egy szemüveg van rajtam, s azt látom, amit a drón. Nincs limit. Ezek számítógép által vezérelt gépek, berepülhetsz velük olyan helyekre, ahová normális drónnal nem. Dugóhúzókat és egyéb manővereket is meg lehet csinálni velük, és nagyon izgalmas felvételeket készíthetsz, ha tudod kezelni őket. Szerbiában még nincs pontos szabályrendszer kidolgozva, fél kilogrammnyi repülő tárgy még engedélyezett. De én olyan helyekre megyek, ahol nincs ember, vannak viszont tereptárgyak, melyeket körbejárhatok a drón segítségével.

* A te hobbijaidban hová lehet fejlődni? Jobb motor, nagyobb drón, hosszabb távok, veszélyesebb vizek?

— Az ember megtalálja a saját szükségleteit. Van, akinek ezt a pénztárcája határozza meg, némelyeknek pedig valami más. Én például ha 160 cm magas volnék, bizonyos motorokat nem is tudnék hajtani. Mindig lehet több, nagyobb, jobb. Nekem az a fontos, hogy mindig legyen valami mellékes aktivitás az életemben. Egy időben töltőtollakat gyűjtöttem, ezzel írtam az egyetemen, a tanárok mindig megcsodálták. Most szeretnék venni egy 3D-s nyomtatót, ez a cég szempontjából is hasznos lenne, fontos, hogy korszerűek legyünk, s ennek köszönhetően ki lehet próbálni bizonyos prototípusokat, nem kell tömeggyártásba fogni, amíg nem tudjuk, jó-e egy termék. Emellett újabban kertészkedem is. Az esztétikus és hasznos növények érdekelnek. Be akarom futtatni velük a teraszunkat, hogy a kíváncsi szemek ne lássanak be.

Még több kép!▼