Az elmúlt évek során a fejlett nyugati országokban élők, főleg a fiatalok, elkezdtek élénken érdeklődni Szerbia iránt. Érdekes vetni egy pillantást arra, hogy a Google keresőprogramban mely angol nyelvű kérdések fogalmazódtak meg azok részéről, akik a Szerbiával kapcsolatos ismereteiket kívánták gyarapítani. A leggyakoribb — tudatlanságból adódó — kérdés az volt, hogy melyik országhoz tartozik Szerbia. A másik, hogy Oroszország része-e Szerbia. Majd jön az, hogy egyáltalán létezik-e még ez a nyugat-balkáni ország, és ha igen, ma mi a neve. Ezekből arra lehet következtetni, a külföldiek tudnak róla, hogy Jugoszlávia a ’90-es évek háborús konfliktusai során szétesett, meg hogy egykor is létezett Szerbia, de hogy ma mi van vele, az már nem mindenki előtt világos. Érdekes, rengetegen érdeklődnek a szerb államfő magassága iránt. Aki eddig eljut, arról már feltételezhető, hogy tudja, ki Szerbia első embere. (Mellesleg az államfő 1 centi híján 2 méter magas.) Egyesek azt kérdezik, hogy Szerbia arab ország-e, valamint hogy része-e az Oszmán Birodalomnak. Ennek ellenére az elmúlt néhány évben a Szerbia iránt érdeklődők közül sokan eljutottak az itteni boldogulás lehetőségeivel kapcsolatos kérdésekig, melyek már arra keresik a választ, hogy élhető ország-e a XXI. században Szerbia.

A valóság azt tanúsítja, hogy igen. 2018-ban ugyanis több mint 28 000 külföldinek volt szerbiai lakcíme. A koronavírus-járvány kitörését megelőző, 2019. évben aztán újabb 11 000 külföldi telepedett le életvitelszerűen Szerbiában. Tavaly tovább növekedett a számuk. Az itt boldogulni szándékozó külföldiek többsége fiatal, akinek csak egy számítógépre és internetkapcsolatra van szüksége a munkavégzéshez. A szerb sajtó által megszólaltatott amerikai, angol, német, ausztrál és új-zélandi fiatalok kivétel nélkül arról beszéltek, hogy imponál nekik a nyitott, vendégszerető balkáni mentalitás, a közvetlenség és a lazaság, hogy a fejlett országokban megkeresett pénzből itt sokkal könnyebb megélni, hogy itt nem kell terrortámadásoktól tartani, és így tovább. Hozzáteszik, hogy itt könnyen barátkozik az ember, és szerintük Szerbiában ismeretlen az elidegenedés, a magány fogalma. Az ideérkezők többsége a fővárosban, Belgrádban és környékén telepedett le. Ők vonzónak tartják azt, hogy a főváros a Duna és a Száva ölelésében fekszik. Érdekes, a megkérdezettek egyike sem nehezményezte, hogy mennyire szennyezett a főváros levegője.

Az ENSZ megbízásából elvégzett felmérések szerint a pandémiával sújtott tavalyi évben Belgrád a hetedik legvonzóbb város volt Európában annak a „digitális nomádként” emlegetett populációnak a körében, amely számítógépes tevékenysége révén a világ bármelyik pontjáról dolgozhat. Hogy ez így volt, ahhoz az is jelentős mértékben hozzájárult, hogy Szerbiába az elmúlt év végéig valójában szabadon, karanténkötelezettség nélkül be lehetett utazni, amikor a legtöbb európai ország a járványveszély miatt már jelentősen korlátozta a külföldiek beáramlását. Egy amerikai fiatal elmondása szerint az is Szerbia javára billentette a mérleg nyelvét, hogy a szintén olcsó megélhetést szavatoló Fehéroroszországban folyamatosan tüntetések zajlanak, illetve nagyon labilis a politikai helyzet.

De hogy ne legyen egyoldalú ez a beszámoló, azt is el kell mondani, mi az, amit az ideiglenesen Szerbiában élő, külföldi fiatalok hiányolnak és kifogásolnak a Balkánon. Hiányzik nekik a nagyvárosi metró, és körülményesnek tartják a tömegközlekedést. Nehezen viselik a balkáni mentalitásra jellemző tolakodást és lökdösődést a városi autóbuszokon, valamint azt is, hogy ők, akik már rég leszoktak a készpénz használatáról, bankkártyával Belgrádban nem tudnak jegyet vásárolni. Nehezményezik, hogy a járványügyi helyzet miatt megszűntek az olcsó és gyakori fapados repülőgépjáratok, de ez már nem írható Szerbia rovására. Ha azonban mindent összeadnak és kivonnak, még mindig jobb helyzetben érezhetik magukat, mintha otthon maradtak volna — fogalmazta meg a realitást az egyik megszólaltatott.