„Ez egy jelentéktelen bürokratikus mondatnak tűnhet, de nem az. Ez sokkal több annál. Azóta a világon bármi, ami történik, nem lehet rosszabb annál, mint amit ők egy kis országgal szemben tettek, melynek csak az volt a bűne, hogy önálló akart lenni, szabad, szabadelvű, és mint ilyen nem tetszett azoknak, akik 1989—1990-ben megdöntötték a régit, és új rendet teremtettek, melyben csak ők dönthetnek” — hangsúlyozta az államfő.

Emlékeztetett arra, hogy amikor a NATO nem kapta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának a jóváhagyását, akkor az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének tizenkilenc tagországa úgy döntött, nincs is rá szükség, hiszen ők nagyobbak, erősebbek és hatalmasabbak mindenkinél.

Fotó: Tanjug

„Huszonnégy év telt el, és területeket szakítottak el tőlünk, gyerekeinket, polgárainkat, katonáinkat és rendőreinket gyilkolták meg. Erre ki adott nektek felhatalmazást?” — tette fel a kérdést a megemlékezésen Aleksandar Vučić.

A 78 napon át tartó bombázásnak 2500 halálos áldozata volt, és több mint 12 000 sebesültje. Az ország gazdasága mintegy 30 milliárd dolláros kárt szenvedett. Körülbelül 25 000 lakóépület semmisült, illetve rongálódott meg, 470 kilométernyi közút és 595 kilométernyi vasútvonal vált használhatatlanná, 14 repülőtér, 19 kórház, 69 iskola és 44 híd rongálódott meg vagy dőlt romba. A légitámadások által okozott anyagi kár nagyságát akkor körülbelül 100 milliárd dollárra becsülték.

Danica Grujičić egészségügyi miniszter a szerbiai közszolgálati televízióban beszélt az egészségügyi következményekről. Mint mondta: Jugoszlávia ellen 1999-ben nukleáris és vegyi háborút vívtak, hiszen a bombák szegényített uránt tartalmaztak. Hozzátette: a nemzetközi tudományos közösségnek ki kellene vizsgálnia az emberek egészségére gyakorolt ​​​​következményeket, mert nyilvánvaló, hogy nőtt a rosszindulatú megbetegedések száma, és a daganatok egyre agresszívebbek, ahogy az is biztos, hogy a bombázás hatással volt arra, hogy növekedett a sterilitással, az autoimmun betegségekkel és a mentális zavarokkal küzdők száma.

Mivel a szerbek szerint a Nyugat nemcsak az ország, hanem a szerb nép ellen hajtott végre agressziót, nem csoda, hogy nem akarják, hogy közük legyen a NATO-hoz (a felmérések szerint a megkérdezettek háromnegyede kategorikusan elutasítja, hogy Szerbia a katonai tömbhöz csatlakozzon), míg a koszovói albánok szerint hőstettről volt szó, így Pristina nagyon szívesen aláírná a csatlakozási dokumentumot, rendezetlen helyzete miatt azonban erre nincs lehetőség.

És miért rendezetlen a helyzet? Azért, mert a légicsapás-sorozat semmit nem oldott meg. A szerb rendőrök és katonák ugyan kivonultak Koszovóból, a KFOR békefenntartói pedig bevonultak, és Koszovó 2008-ban kikiáltotta a függetlenségét, az alaphelyzet azonban nem oldódott meg. A szerbek és a koszovóiak között továbbra is fennáll a feszültség, Belgrád azóta sem ismeri el a tartomány függetlenségét, hiába tárgyal erről mindenki mindenhol, és a feszültségek is időről időre fellángolnak.

Felvetődik tehát a kérdés: amellett, hogy jogszerű nem volt a támadás, legalább eredményes volt-e?