home 2024. október 06., Brúnó napja
Online előfizetés
Szeptember 22-e
Martinek Imre
2023.09.22.
LXXVIII. évf. 38. szám
Szeptember 22-e

Ezen a napon született 1863-ban Versecen Herczeg Ferenc (eredetileg: Franz Herzog) magyar író, színműíró, újságíró…

Születésének 160. évfordulóját méltatva mai barangolásunk során a Balaton-felvidéki Badacsonytördemic-Badacsonylábdihegyre invitáljuk olvasóinkat, ahol a helybéliek mindmáig híven őrzik és ápolják a déli végekről közibük került, alkalmasint pedig szószólójukká is lett írófejedelem emlékét, tárgyi hagyatékát.

Napi krónikánk helyszíni — 2022. július 28-án, majd pedig 2023. augusztus 25-én „elkövetett” — fotográfiáinak hangulatát és üzeneteit vendégszerzőnk, Györffi R. Sarolta alkalmi, A Balaton tükrétől a Badacsony ormáig* című jegyzete teszi teljessé.      

„Herczeg Ferenc, a nagy író átutazóban ezen a vidéken járművének makrancossága miatt megállásra kényszerült. Amint körülnézett, megérezte, hogy ehhez hasonló vidéket csak a Jóisten alkotó fantáziája hozhat létre, efféle formákat emberi kéz soha. Megigézve hordozta végig tekintetét a bazaltszikláktól a tó ezüstös, kék tükréig. Nem sokkal ezután egy szép ház és egy szőlőbirtok tulajdonosa lett, mert mindezen szépségek mellett — vagy talán éppen azért — a tájban születése helyének mását fedezte fel. Ezzel a megérkezéssel együtt járt, hogy kezdeményezője, felkarolója, szószólója lett a helyi ügyeknek, összefogásra hangolva a környék lakosait, egyéb közösségi vállalásai mellett fürdőegyletet is alapított. Amikor a táj szépségét a visszafordíthatatlan pusztulás és kizsákmányolás a bányászat képében kikezdte, ő fáradságot nem kímélve a hegy védelmére kelt. A kitermelés bár nem hamarosan, de végül abbamaradt, a hegy megőrizhette formáit és egyedi élővilágát az itt élők és idelátogatók következő nemzedékeinek örömére. Mindezekkel az íróóriás kiváltotta a környékbeliek tiszteletét és figyelmét, de mi lett volna mára mindabból, amit személyes tárgyakban, dedikált példányokban, fényképekben gyűjtött össze és hagyott hátra itt? Műveit az iskolai tankönyvekből több évtizedre száműzték, így tehát feltételezhető, hogy egyedi értékű tárgyi hagyatékát is hamar megőrölte volna az idő és széthordta volna a szél. Ám egy család, akik az író közvetlen közelében, a ház körül éltek, szívükön viselték az itteni élet tanúinak sorsát, megőrizték és időről időre meg is mutatták az érdeklődőknek a berendezés egy-egy szépen megóvott darabját. Ezek a pótolhatatlan darabok annak ellenére maradtak meg, hogy a tűz sem kerülte el a nádtetős épületeket. A sok évtizedes, nemzedékeken átnyúló küzdelem nem volt hiába, a jövő reménytelinek ígérkezik, hiszen felfigyeltek erre a kincsre azok, akik szívükön viselik az írói hagyatékok sorsát. Remélhető, hogy a közeli jövőben, Herczeg Ferenc egykori birtokán, az ő tárgyaival berendezett emlékház várja a látogatókat.”

*Az írás 2023. szeptember 16-án Versecen, a XXVI. Herczeg Ferenc Emléknapok irodalmi konferenciáján debütált.

Fényképezte: Martinek Imre

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..