home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Szent József, a jó halál védőszentje
Fehér Márta
2021.09.05.
LXXVI. évf. 35. szám
Szent József, a jó halál védőszentje

Itt van egy egészen hétköznapi, egy egészen egyszerű ember, aki pontosan ugyanolyan, mint ti vagytok, nincs benne semmi extra — s mégis tudta és akarta vállalni azt a feladatot, amellyel az Isten megbízta. Ft. Világos Miklós moholi plébános tartott előadást Szent Józsefről és a családról a Keresztény Értelmiségi Kör Szent Ágoston-napi ünnepségén Tóthfaluban.

— Szent Ágoston a Keresztény Értelmiségi Kör védőszentje — emlékeztetett Szabó Károly, a KÉK elnöke. — Immár hagyományosan, minden évben másik helyszínen ünnepeljük augusztus 28-át, Szent Ágoston napját. Az idei rendezvény egy kicsit rendhagyó, teljesítve a szentatya kérését, hogy emlékezzünk meg ebben az évben Szent Józsefről és a családok évéről.


Ft. Világos Miklós (A szerző felvétele)

Szent Józsefet, Mária jegyesét 150 éve nyilvánították a Katolikus Egyház védőszentjévé. Ferenc pápa ebből az alkalomból tavaly december 8-án tette közzé Patris corde (Atyai szívvel) kezdetű apostoli levelét, és egyúttal meghirdette a Szent József-évet, mely 2021. december 8-áig tart. A KÉK rendezvényén Szent József — az egyszerű, a hétköznapi, de Istennel mégis igaz ember… címmel elmélkedett Jézus nevelőapjáról, a Boldogságos Szűz Mária jegyeséről a meghívott előadó, ft. Világos Miklós.

— Szent József tudta és akarta vállalni, hogy betöltse földi zarándoklásában a feladatát — nem tett nagy csodákat vagy emberi szemnek kirívó dolgokat, csak azt, amit Isten tőle elvárt, de azt maximálisan teljesítette: őrizte az Isten fiát és Isten anyját, akkor is, ha nehéz volt neki. Pedig mennyire nehéz lehetett az neki, hogy mindent hátra kellett hagynia, másnak a gyermekét kellett nevelnie, mert saját gyermeke nem születhetett, hiszen a Boldogasszonyt tisztán kellett megőriznie, tehát onnantól kezdve ő is a tiszta életet kellett hogy válassza tudatos döntéssel, nem az ösztönei szerint kellett hogy éljen. Nem volt ez egyszerű! Mégis megtette! Az egzisztenciáját teljesen lerombolta az a helyzet, amelyben találta magát, óriási érvágás lehetett, amikor el kellett költöznie Egyiptomból — ácsember volt, műhellyel, szerszámokkal, és nem vihetett magával semmit, csak ami akkor éjszaka felfért a szamár hátára, úgy, hogy arra Máriát és az újszülött gyermeket is fel kellett ültetnie. El kellett hagynia a munkáját, a lakhelyét, az országát, mindenét, amikor menekíteni kellett a gyermek Jézust. Felszarvazva érezhette magát, amikor kiderült, hogy jegyese mástól állapotos, és nem őtőle. Akkor még nem érthette, hogy kicsoda is az Úr Jézus, hogy a Szentlélektől fogant, és ez mit jelent. Erre próbáltam felhívni a hallgatóság figyelmét, mert mi azt gondoljuk, hogy milyen jó volt Szent Józsefnek, mert ő a Szent Család őre — fogalmazott. Előadása során részletesen taglalta Szent József életét, életpéldáját, melyből mindannyian erőt meríthetünk a nehéz pillanatokban. Csendben élte le életét, „hallgató szentként” (a Szentírás egy helyen sem „beszélteti”), nem hagyott nekünk hátra semmilyen bölcsességet. A hagyomány úgy tartja, hogy hűségéért és „hallgatásáért” cserébe a legnagyobb ajándékot kapta: halálánál jelen volt Jézus és Mária. Egyetlen ember sem halt meg olyan szépen, hogy szemei előtt voltak Isten és az Ő anyja.


Előadás a KÉK szervezésében (A szerző felvétele)

A halál témáját is körüljárta elmélkedésében a moholi plébános, hiszen Szent József az egyetemes Egyház, valamint a keresztény házasságok és családok, munkások, kézművesek, ácsok, favágók, asztalosok, üldözöttek és a jó halál védőszentje.

— Egyrészt félünk a bizonytalantól, mert nem ismerjük a halált. Milyen is lesz az a pillanat? Másrészt a haldokló pontosan érzi azt, hogy hiába vannak ott körülötte nagyon sokan, az emberi vigasztalás azokban a pillanatokban nem ér semmit, mert az ember egyedül marad. A halál az egyik legmagányosabb dolog, mely az emberrel megtörténhet ezen a földi világon. A haldoklásban nincs más vigasztalás, csak az Isten vigasztalása. Ha nincs ott az emberrel az Isten, akkor nehézzé válik a meghalás. Azokban a pillanatokban jön elő az ember lelkéből mindaz, amit esetleg másképp kellett volna csinálnia. Akkor, amikor kezdi megsejteni azt, hogy most már nem számít semmi, amit a kezével megfoghat, amit megszerzett, ami élvezetes volt számára, aminek örvendezett, de e világi dolog volt, hanem csak az számít, amit Isten akarata szerint megtett. Akkor kezdi el a lelkiismeret vádolni, még ezt is meg kellett volna tenned, azt is másképp kellett volna tenned, azt sem tudod már kijavítani. A gonosz lélek pedig még rásegít, hogy kétségbe essen a haldokló. Aki olvasta Kis Szent Teréz életrajzát, az tudja, hogy bár szent életű volt, őt is megpróbálta a gonosz lélek megkísérteni, belevitte a kétségbe, hogy vajon létezik-e az örök élet, másrészt pedig előhozta a hibáit, azért, hogy a kétségbeesésbe belehajszolja. De akivel ott van Jézus, azon vesz-e erőt a gonosz lélek? Nekünk egy erőnk, egy erősségünk van a gonosz lélekkel szemben: az az egy, aki nagyobb, mint a gonosz lélek, ő pedig nem más, mint Jézus Krisztus az Atyával és a Szentlélekkel. Ezért lenne nagyon fontos, hogy a haldoklóinkhoz mindig eljuttassuk a haldoklók szentségeit, hogy ne Jézus nélkül kelljen meghalni, hanem legyen kapaszkodó. Volt nagyon sok hiba, bűn az életünkben, melyekre nem vagyunk büszkék, de ha velünk van Isten, senki sincs ellenünk. A haldoklók szentségei ebben segítenék az ember lelkét, hogy mielőtt kétségbe esik, és kétségbeesésében még utoljára megpróbálja őt az Istentől elfordítani a gonosz lélek, akkor legyen még kibe belekapaszkodni, de akkor két kézzel, két marékkal. Erről szól az utolsó szentáldozás, az utolsó feloldozás, a betegek szentsége. Ha Jézus velünk van, másképp halunk meg, mintha Jézus nélkül kellene. Szent Józseffel ott volt. Megnyugvással tölthette el, hogy megtettem mindent, amit tőlem Isten kívánt, még akkor is, ha csak egyszerű ember voltam, megtettem a családom körében, amivel Isten megbízott engem, itt van bennem az én Jézusom, éppen ezért nyugodtan halok meg, nem tele lelkiismeret-furdalással meg tele rettegéssel. Ezért ő az Anyaszentegyház fő védőszentje is, mert aki méltó volt arra, hogy itt a Földön őrizze Jézus testét, egészen kicsi korától a Földön bekövetkezett haláláig, az az égben is méltóvá vált arra, hogy Krisztus testének őrzője legyen. Márpedig mi hisszük és valljuk azt, hogy az Anyaszentegyház a Mi Urunk, Jézus Krisztus valóságos teste, melynek mi magunk is tagjai vagyunk.


A tóthfalui Munkás Szent József-templom (A szerző felvétele)

A Keresztény Értelmiségi Kör szervezésében e szombat a Topolya melletti Brazílián található kereszt felújításának a jegyében telik. Szeptember 10-én pedig 40 fős csoport indul Budapestre, az LII. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, melynek keretében a KÉK társszervezete, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében családi napon vesznek részt, majd a Kossuth téri szentmisén és körmeneten, vasárnap pedig a pápai szentmisén. A hónap végén elnökségi ülést tartanak, ahol előkészítik a következő év programtervét, októberben pedig egy hitismeretei napot szeretnének tartani, az Eucharisztiáról szóló zárógondolatokkal, a történelmi egyházak képviselőinek együttműködésével. Novemberben könyvbemutatóval, decemberben pedig az adventi lelki nappal zárják az évet.

Szent József (Internet)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..