Valójában az 1717. évi újraalapításától datálva. Tekintettel arra, hogy a legelső, okmányok által is támogatott említése már 1355-ben megtörtént, Fehéregyháza néven. A 2011-ben megejtett népszámlálás idején németségüket alig negyvenöten vállalták, a magyar etnikumból pedig akkortájt egy híján százhetven lelket jegyeztek fel a kérdezőbiztosok. Maradt utánuk egy város, melynek patinás múltjáról nemcsak az újra felfedezett és megmentett, illetve felfedezésre és megmentésre váró vallási és egyéb objektumok tud(ná)nak mesélni, ha egyszer odalátogatunk, hanem a krónikák megsárgult lapjai is. Méltatva benne az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc városvédő ütközeteit, amikor is augusztus 19-e és 31-e között a Maderspach Ferenc százados vezette, ezernégyszáz fős magyar csapatok háromszor verték vissza az ötezer fős túlerő támadását.

A Néra folyó völgyében keresendő Fehértemplom (Bela Crkva, Weißkirche, Biserica Alba) névadó szakrális objektuma, a Szent Anna tiszteletére felszentelt római katolikus templom 1806-ban épült fel. Felbecsülhetetlen kultúrtörténeti és szellemi értékeknek nyújtva biztonságos befogadó helyszínt. Napjainkban is. A lábfújtatóval felszerelt, 1912-ben épített Packard orgonának, a lenyűgöző szépségű, Árpád-házi szentek sorát ábrázoló, társulatok és személyes felajánlások révén készült vitrázsablakoknak...

Ebben a városban jött létre 1877-ben Vajdaság első múzeuma. Röpke öt esztendővel azután, hogy Ferenc József császár szabad királyi városi rangra emelte e települést. Feljegyezték, hogy a fehértemplomi városatyák hamarosan újabb kérelemmel fordultak az Osztrák—Magyar Monarchia idős császárához: közösségük hálája és tisztelete jeléül hadd állíttassanak uralkodójuknak köztéri szobrot! Mivel a délvidékiek óhaját a bécsi kancellária is támogatta, Ligeti Miklós szobrászmester Schönbrunnban csakhamar munkához láthatott: személyes találkozások során formázva meg azt az embert, aki nemcsak átélte, hanem alakította is Európa viharos történelmét, annak összes változásával.

1914-et írtak akkor a kalendáriumok. A nagy háború kirobbanásának esztendejét. Akik találkoztak Ligeti mester emez alkotásával, eltántoríthatatlan meggyőződéssel mondták, hogy nemcsak a legjobb, de egyúttal a szobrász legkegyetlenebb portréja is volt. Az egész alakos mintázat, mely az agg uralkodót a Szent István-rend nagymesteri ruhájában ábrázolja, kezében a városi rangot kihirdető okirattal.

Az agg uralkodón meglátszik az idő múlása. Hátát meggörnyesztette a kor. [...] Az ábrázolt ember szomorúságához hasonlatos magának a (1916-ban elkészült — a szerző megj.) szobornak a sorsa is. Mire elkészült, Ferenc József már meghalt, a Monarchiának vége lett. A város, ahova készült, már nem tartozott Magyarországhoz. A bronzba öntött szobor a Stefánia úti műteremház udvarát díszítette, míg 1946-ban végül beolvasztották

— írja egy szakvéleményező a www.kozterkep.hu oldalon megjelent szócikk kapcsán.

Szerencsére mégsem tűnt el minden nyomtalanul és oktalanul. E mintegy tízezer lakosú városkában sem, melyhez közigazgatásilag tizenhárom falu, illetve számos festői szépségű tó is tartozik. Noha a szerb—román adminisztratív határtól csupán két kilométer választja el, hazai és külföldi turisták egyaránt szívesen látogatják a minden évben megrendezett alma- és virágfesztiváljairól egyaránt nevezetes települést. Hangulatos városka, melynek van mit felmutatnia. Kiváltképpen a jelenben is élő múlt szerelmeseinek, akiknek igazán nem szükséges körömszakadtig bizonygatni, hogy olykor igenis vannak jelentős eltérések a bizonyos helyeken és vidékeken élő közösségek „időszámításai” között. És jó, hogy vannak!