home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Szebb és biztonságosabb játszótér
2022.07.06.
LXXVII. évf. 27. szám
Szebb és biztonságosabb játszótér

Gyerekzsúrral ünnepelték meg Horgoson a központban lévő játszótér felújítását. A munkálatokat önkéntes adományoknak köszönhetően végezték el. Megszépült több játékelem, de újakat is felállítottak. Sós Nóra, az akciót szervező Juvenior Polgárok Egyesülete elnöke elmondta, a gyerekzsúr az előmajális alkalmával megkezdett jótékonysági eseményüknek az utolsó állomása volt.

— Az előmajális során gyűjtöttünk a játszótér javára, és így megmentettük. Teljesen új festést, új burkolást kapott minden egyes elem, valamint néhány eszközzel bővült is a játszótér, például homokozóval. Emellett a pihenőnek a tetőszerkezetét sikerült megjavítani, illetve virágokat helyeztünk el, és két kisebb bolttal, illetve sátorokkal is tudtuk gazdagítani ezt a teret — hangsúlyozta Sós Nóra, és azt is hozzátette, hogy már az előmajálisra is sokan kilátogattak, és szerettek volna tenni azért, hogy a játszótér megszépüljön. Véleménye szerint megérte a sok munka, hiszen nagyon sok gyermek és szülő jött el az eseményre. A továbbiakban folyamatosan azon dolgoznak, hogy gazdagítsák a játékállományt, illetve megőrizzék a már meglévő elemeket.

A játszótérnek a gyermekek nagyon örültek, a szülők pedig megállapították, hogy nemcsak szép, hanem biztonságos is lett.

Magyarkanizsa Önkormányzatának sajtószolgálata


Forrás: Magyarkanizsa Önkormányzata


Forrás: Pannon RTV

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..